Valaki távcsővel figyeli, ahogy egy szép kamaszlány félmeztelenre vetkőzik a strandon. A távcső mögött egy fiatal fiú − és mi, nézők is, akik székünkbe süppedve szemügyre vehetjük, hogyan lesz a kis tündérből elegáns prostituált.
Isabelle valóban fiatal és gyönyörű. Tizenhét éves, kissé titokzatos, ráadásul francia, érzékien ejti ki, hogy „no” és „merci”. Ám családja biztonságos melegében nem élete szerelméről kerget rózsaszín álmokat, inkább kifekszik a strandra félmeztelenül, és keresi a megfelelő partnert szüzessége elvesztéséhez. Egy nyaralás során össze is jön a kaland, a boldogság viszont elmarad, sőt dac és zárkózottság kúszik a lány szemei mögé. A jóravaló fiú az aktus után semmibe veszi a lányt, elhúzódik tőle, és elzárja érzéseit saját maga elől is. Ezután pedig lassan felborul a kamaszlány élete: idősebb férfiakkal kezd találkozni hotelekben és luxusautókban, kedvükben járva különleges testi örömökben részesül, máskor megalázó helyzetekbe keveredik. A francia rendező esztétikus képekben meséli el Isabelle egy évét, amelyben a szűz luxusprostivá válik.
Kérdés persze, hogy miért. Hogyan válhat egy átlagos családból való, „ártatlan” kamaszlány „romlottá”? Isabelle arcát figyelve nem kapunk egyértelmű választ, csupán finom utalásokat, de éppen ezek miatt érdemes figyelmünkre az aktuális Ozon-melodráma. A lánynak látszólag nincsenek érzései, „csak szex és más semmi”, miközben a mélyben egy törékeny, elveszett lélek kiabál segítségért – noha büszkeségből el is utasítja azt. A szexualitás menedék a kamaszgyötrelmek elől, egyben ugródeszka, amellyel úgy tűnik, Isabelle sikeresen átpenderülhet a felnőttek világába.
A francia rendező szeretettel ábrázolja merész, ám eltévedt hősét. Marine Vacth szépsége szinte minden pillanatot megbabonáz: olyan varázslatos jelenség ő, mint Claudia Cardinale volt fiatalon. Bár a mellékszereplők is jók − a mamát alakító Charlotte Rampling kifejezetten hiteles −, a teljes másfél óra a szépséges főhős köré szerveződik.
Ozon a rá jellemző módon esztétizál és stilizál: nincs indokolatlan meztelenség, „túl” naturális szexjelenet, dogmásan remegő kép, csorgó verejték, nyál − mint egy hasonló, mostanában vetített francia filmben −, inkább az arcok szépsége, a színek, az atmoszférateremtő dalok hatnak. Más kérdés, hogy végső soron nehéz megmondani, miért volt fontos ennek a filmnek a létrejötte. Az alkotók egy egyszerű történetben, a lány motivációit sejtelmesen érzékeltetve mesélnek a felnőtt nővé válás nehézségeiről, de sem erről, sem a női szépség erejéről, sem a mai fiatalságról nem kapunk igazán mély vagy érzelmileg megindító tanulmányt.
Mindenből kellemesen eleget, de ne annyit, hogy felkavarjon – ez lehetne a film mottója, amely vitathatatlan finomsága mellett halvány hiányérzetet hagy maga után. A Fiatal és gyönyörű szép, mint a főszereplője – maradjunk talán ennyiben.
Pontszám: 7/10
