A végére mégis sikerült. A hamisíthatatlan Disney-klasszikusok magasságába felkapaszkodó mese egyes dalait még most is dúdolgatom, Olaf, a hóember pedig hatalmas figura.
A Disney-stúdió félelmetes lendületben van, sőt, mostanra a Pixart is le tudta körözni. Az asztali lámpás ötletgyár az utóbbi években inkább már meglévő történetek felemás továbbszövésére (Verdák 2, Szörny Egyetem), vagy igencsak balul sikerült, „eredeti” koncepciókra (Merida, a bátor) támaszkodott, ezzel párhuzamosan viszont Disney-ék fényesre tudták suvickolni megkopott cégérüket. 21. századi reneszánszuk A hercegnő és a békával, no és az Aranyhaj és a nagy gubanccal kezdődött, és a Jégvarázs-zsal teljesedett be: mostanra bizton állíthatjuk, hogy újra A kis hableány, Az Oroszlánkirály és A szépség és a szörnyeteg felőli szelek fújnak Mike Egérék háza tájáról. És ha már Miki Egér: a Get a Horse! c. kísérőfilmmel a stúdió kabalaállata 1995 óta először köszön be a filmszínházakba. A remek kis rövidfilm a Steamboat Willie-érát felemlegetőn kezdődik, aztán Mikiék átszakítják a fekete-fehér, kézzel rajzolt, 2D-s negyedik falat és parádés háromdimenziós slapstick kergetőzés veszi kezdetét. A nagyszerű kis szösszenetben úgy hajtanak főt a régi iskola előtt, hogy közben azt is demonstrálják, mire képes a jelenlegi technikai arzenál – kitűnő alapozás volt a Jégvarázs előtt, mely bája szintén a patinás hagyományok és modern újítások határmezsgyéjén keresendő.
A Hans Christian Andersen-féle Hókirálynőn alapuló történetben az emocionális problémáktól és traumáktól gyötört, jeges varázsképességekkel bíró Elsa és húga, a cserfes Anna magukra maradnak, mikor szüleik, a királyi pár hajója elsüllyed a viharos tengeren. Négy fal között cseperednek fel, de egymástól mégis távol: Elsa nem tudja kordában tartani képességét, így húga érdekében elhidegül tőle, habár Anna nincs tisztában nővére terhével. Mikor sok-sok év után újra kinyitják a kastély kapuit, a beözönlő külvilág hatására Elsa varázsereje elszabadul, és örök télbe borítja országát. Anna eztán a hegyekbe menekülő nővére után ered, a hófödte veszélyek közepette a jégárus Kristoff és a nagyszájú hóember, Olaf lesz a segítségére.
Aranyhaj és Tiana után Elsa és Anna kalandja is bizonyítja, hogy ezek a Disney-hercegnők bizony már nem „azok” a Disney-hercegnők. A hajdanán hercegi csókra és meg- illetve kimentésre ácsingózó jánykák már saját kezükbe veszik a sorsukat, sokkal üdvözölendőbb szerepmodellt biztosítva ezzel a vetítések előtt családjukkal tolongó kishölgyeknek. (És itt fontos azt is megjegyezni, hogy a társrendezői és forgatókönyvírói feladatokat ellátó Jennifer Lee első nőként ülhetett Disney-rendezői székbe, és A szépség és szörnyeteg Linda Woolvertonja óta ő az első hölgy, aki egymaga jegyez szkriptet.) Elsa, uralhatatlan képessége miatt amúgy – Andersen eredetijét felidézve – kvázi antagonistaként jelenik meg a filmben, így a főszereplői feladatok nagy része Annára hárul. Emiatt kicsit egyenetlenné is válik a tempó, hiszen egyfelől lenne a hegytetőn gyönyörű, eszképista jelenetben újjászülető, magára találó Elsa, és a nyomában caplató, farkasok és jégszörnyek elől menekülő Anna emancipálódásának története. A hol kisebb, hol nagyobb dramaturgiai döccenőkön azonban a szemkápráztató látványnak és a nagyszerű daloknak köszönhetően könnyebb átbukdácsolnunk. 3D-ben egészen meseszép családi film a Jégvarázs, ráadásul hosszú idő óta ez az első animációs opus, amit CinemaScope-ban vettek fel. A karakterek és a fenséges tájképek viszonya ebből fakadóan egészen lenyűgöző.
A dalok pedig ismét a Disney aranykorát idézik. Nem holmi nyálba fullasztott Glee-betétekről, hanem azoknál sokkal fajsúlyosabb, a Jégvarázs helyszínéül szolgáló Norvégia zenei hagyományait is magukba integráló musical-jelenetekről beszélhetünk. Mikor a For The First Time Foreverben (meghallgatom) Anna vidám dalolászásába beúszik Elsa sötét, alsó szólama és így folytatódik tovább kettejük egymásra feleselő duettje. Mikor a Let It Go-ban (meghallgatom) Elsa mindenkitől távol születik újjá. Mikor az utóbbi Disney-idők legviccesebb comic reliefje, a hóember Olaf az In The Summert (meghallgatom) énekli. Ezek mind az Alan Menken-éra Broadway-re kívánkozó aranykorát idézik. És ilyen fülbemászó dalolászás közepette Elsa és Anna komplex testvéri kapcsolatát, a nem elsietett házasság, a szeretteinkért meghozott áldozat „üzenetét” is ezüsttálcán nyújtva kapjuk a nézőtéren ülve.
És talán túlságosan is tolakodóan tukmálják azt az ezüsttálcát, de hát elvégre Disney-filmről van szó. Azt pedig nagyon jól tudjuk, hogy mióta a jó öreg Walt életre hívta az animációs álomgyárát, azóta minden a bút és bajt felülíró, furmányosabbnál is furmányosabb átkokat megtörő szeretetről szól.
És ezért is lehetne az épp ma 112 éve született zseni is büszke a Jégvarázsra.
