Néha szeretem a sírni valóan rossz filmeket is, és a Talpig majom ilyen, de abból a fajtából, amely tudja magáról, hogy az és erre rá is játszik. Olyannyira, hogy ez egyre inkább az előnyére válik, s végül az ember felháborodott és elégedett borzongással távozik a moziból. Valami szokásosan nagyon hülye vígjátékot vártam, és ez a film így is indult, de ezt annyira felturbózta, hogy szürreálisba ment át. Aztán egy olyan témát kapott fel, mint az álom, a tudatalatti és azt alaposan meg is lovagolta. A Talpig majom mintegy fele egy kómában lévő ember rémálmában játszódik.
Stu Miley visszatérő álmában folyton gubótestű lénnyé változott, akit a boncasztalon szörnyorvosok készülnek szétfűrészelni (ellentétben az esernyővel, aki a boncasztalon csak egy varrógéppel találkozott). Ezért aztán elment egy álomklinikára, hogy kikúrálja magát és álmodjon végre valami megnyugtatóbbat. De az álomszérummal való kezelés csak annyi eredményt hozott, hogy álmai főszereplője egy pimasz, tolakodó és feltűnési viszketegségben szenvedő majom lett. Mit volt mit tennie, maradt a majomnál s róla képregényeket, rajzfilmeket készítve egyre híresebbé vált. A közönség és a díszmajom-gyárosok bomlottak érte, de őt nem ez vigasztalta, hanem a barátnője. Az álomklinika ?doktor néni"-jével ugyanis egymásba szerettek, s már a házasságra készültek, mikor autóbaleset következtében Stu kómába esett. Aztán kómás álmában bekerül egy másik világba, Alvavárosba.
A vásznon Hollywood szórakoztató gépezetének képe jelenik meg előttünk görbe tükörben, mely minden vadságnak, infantilizmusnak, hebehurgyaságnak táptalajt szolgáltat. A város egy vidámpark a pokol kapujában, melyet fantázia lények népesítenek be. Stu többek között megismerkedik egy alvilági cica lánnyal, a rémálom istennel, aki kis fekete ördög képében kísérti meg, véres karú halálkézbesítő szellemeket lát motorozni, s megjelenik saját teremtménye, a majom is. Megtudja, hogy az itteniek az emberek rémálmait fogyasztva tartják fenn örökös eufórikus hangulatukat, s korábban (Poe és Stephen King után) ő volt az egyik legjobb szállítójuk. És ez a helyzet csak fokozódik... Végül a sztártörténet és a könnyfacsaró megváltó szerelem bevetése mutatkozik a legcélszerűbb mentőövnek a tudatalattiból kilábalni kívánó film számára.
Stu saját képzelete által teremtett lények világába kerül. Önmaga harcol önmaga ellen. Aztán a film végén azt üzeni, nyújts kezet a belőled előbújó szemtelen majomnak, ismerd ki a benned lakozó állatot, mert jöhet rosszabb is. Az álomvilágban élők történeteit olyan emlékezetes alkotások idézték meg, mint a Meztelen ebéd (David Cronenberg), az Akkumlátor (Jan Sverák) vagy a Félelem és reszketés (Terry Gilliam). Ez a mostani kevésbé emlékezetes, de azért meglepő teljesítményt nyújt. Az előzőekhez hasonlóan az álmot, a látomást teszi egyik legfőbb színterévé, a tudatalatti felszabadítását célozza meg, s ezzel egy lépést tesz Hollywood mellett, s egy lépést ellene, amikor azt, mint rémálom-gyárat mutatja be.
Henry Selick, a rendező, Tim Burton mester köpönyege alól bújt elő. Első nagy sikerű filmjét, a Karácsonyi lidércnyomást az ő produceri közreműködésével készítette, s hatását talán ebben a filmben is érezhetjük, ha Tim Burton akkoriban forgatott zseniális művére, az Ed Wood-ra gondolunk, mely a világ legrosszabb rendezőjéről szólt. Brendan Fraser-ről pedig annyit, hogy korábban a Kő?bunkó, a Tanulj tinó!, Pancserock, Múmia, A bájkeverő és más hasonlóan elmésen magyarított filmekben szerepelt, s mostani emblematikusan idétlen alakításával valószínűleg nem múlja felül eddigi önmagát, de itt pont ez a dolga. Megemlítendő még, hogy a film híres jelmeztervezője a magyar Pásztor Beatrix.
