Ahogy azt Móricka elképzeli... Persze, azért mindenképpen van a dologban rendszer, hiszen nem most kezdődött ez az egész. Maga, a táncház-mozgalom, ami a Vagabond című új, magyar film cselekményének hátteréül szolgál, már biztosan több, mint harminc éves múltra tekinthet vissza. Sebő Ferenc, Halmos Béla és a magyar paraszti népi kultúrát önszántukból, és nem felső, vagy külső utasításra tanulmányozó barátaik körülbelül ekkor jöhettek össze különböző fővárosi művelődési házak eldugott, szűkös termeiben először, hogy "csak tiszta forrásból" öblítsék le torkukon az akkori "aczélos" kultúrpolitika gépzsíros mocskát. Elnézést ezért a kissé nyakatekert képért, de mégis hasonlóról volt szó. Abban az időben föntről nemigen nézték jó szemmel, ha valaki, pl. népdalokkal foglalkozott, könnyen rásütötték a bélyeget, miszerint: nacionalista. Inter- előtag nélkül. Pedig csak zenéről, táncról, gyönyörűséges, ismeretlen, és mégis ismerős dalokról volt szó azokban a termekben.
Egy fiatal filmes is ott sündörgött azokban az első táncházakban. Szomjas György fejében ekkortájt fogalmazódott meg egy sajátos öszvér filmtípus, az eastern gondolata. Valahogyan lehetne ötvözni azokat a mocskos, hosszú beállításokból álló, a valódi westernek idealizált világánál jóval reálisabbnak tűnő "spagetti-westerneket" a mi jó kis csűrdöngölős, paraszti népzenénkkel, a betyárromantikával, és kész is az eastern. Talpuk alatt fütyül a szél, Rosszemberek. Ezzel a két filmmel aztán meg is szakadt a sor, jöttek a nyolcvanas évek, és velük a kultikus "nyócker-sorozat" a Falfúró, és társai mikrorealista, szociografikus karikatúrák. Ez alatt a táncház-mozgalomról kevés hír hallatszott. A rendszerváltozással bekövetkező szabad légáramlatok élesztették fel újra, azóta elég jól prosperáló szórakozási forma a táncház. Egyfajta alternatív szórakozás lett, békés egymásmellettiségben a heavy metál koncertekkel, az acid-techno partykkal.
Az viszont csak Szomjas romantikus képzeletében van, hogy a mai Budapest minden utcasarkán táncházak ablakaiban égnek a fények, hogy az autók szélvédőit erőszakkal tisztogató utcagyerekek márkás vörösbort kortyolgatnak a Blahán kannás-tablettás-kúra, vagy csavarlazító-szippantás helyett. S mikor elegük van azokból a csúnya betörésekből, amiket unalmukban követnek el, akkor bependerülnek a táncházba, és lepörgetnek egy laza mezőségi legényest. Ez aztán annyira megtetszik nekik, hogy hagynak mocskos rongyot és lopott autót, rendes, táncházi polgárrá nemesednek. Ám a törvény éber, a felelősségre vonás elkerülhetetlen. A vagabond azonban a börtönben is tovább terjeszti a kultúrát, így bizonyosan hasznos állampolgárok kerülnek majd ki a letöltendő letöltésével. Szóval, ahogy azt Móricka elképzeli...
Ettől eltekintve egyébként nincs is baj. A Szomjas-filmek rajongói valószínűleg nem fognak csalódni, megvan itt minden kötelező formai elem, az összes furcsa billenésű Grunwalsky-s kameraállás, a Kopaszkutya óta megjelenő, aláhúzó-hangsúlyozó inzertek, a hagyományos, sajátos szomjasi ritmusú cselekményvezetés. Ezúttal szinte kivétel nélkül amatőrszereplők játszanak, mindannyian ismerős arcok a budapesti táncházak világában. Feladatukat megoldják, bár a Fonóban otthonosabban mozognak, mint a kamera előtt. A táncházak látogatóinak egyenesen kötelező a film megtekintése, hiszen viszontláthatják magukat és barátaikat, élvezhetik a sodró lendületű táncokat, a sok-sok kiváló zenét, a Tatrostól a szászcsávási bandán át a Muzsikásig. Ebben a kulturális "koordinátarendszerben" jól működik ez a film, de ezen kívül sajnos hitelét veszítheti, hiába Szomjas többhelyütt alkalmazott, dicséretesen önirónikus utalásai, hiába a nyilvánvalóan nevelő szándék, a címzettekhez nem fog az üzenet eljutni. Sajnos, ki fogják röhögni, ha egyáltalán megnézik. Mert a világ másmilyen a táncházakon kívül, elég csak körülnézni.
