Minden idők legizmosabb majomembere a gyarmati rendszer igazságtalansága ellen küzd, amihez csatakos neje és a bajszos Samuel L. Jackson kontrázik.
Kinek ajánljuk? Akik gyerekként Tarzan meséin nőttek fel, akik régimódi, komplikációmentes kalandfilmekre vágynak, és akik nem juthatnak el a (részben) forgatási helyszínként szolgáló Gabonba.
A XIX. század végén az egymással versengő Anglia és Franciaország orra elől a picike Belgium vitte el az ásványkincsekben hihetetlenül gazdag Kongót, hogy ott megírja a gyarmatosítás egyik legsötétebb fejezetét. Ám mielőtt ezen felbuzdulva szidni kezdenénk a belga fociválogatott felmenőit, érdemes tudni, hogy az ott elkövetett borzalmakért személy szerint az uralkodó, II. Lipót felelt, aki némi jogi fordulattal magánbirtokaként kezelte a területet. Ez volna az új Tarzan-film történelmi háttere és történetének egy jelentős szelete.
Tarzant elsőként John Claytonként ismerjük meg, mint aki már maga mögött hagyta afrikai múltját és a dzsungel lényeit, ám egy belga fortélynak köszönhetően újra a sötét kontinensre indul, ahová elkíséri akaratos felesége, Jane és egy amerikai jogvédő úriember, aki annak akar utánajárni, miben mesterkednek a gyarmatosítók. Jane hamar a gonosz zsoldos Rom kapitány foglya lesz – a negatív főszerepekre specializálódott Christoph Waltz amúgy remek alakítása -, és a megmentésében átmeneti nehézséget okoz egy ellenséges törzs és egy bazi nagy gorillahorda. A hangsúly az „átmenetin” van.
Nekem már az gyanús volt, hogy a film plakátján ezzel mondattal akarnak kedvet csinálni: NEM ÁTLAGOS FÉRFI. Az ilyesmivel Mr. Bean filmeket szokás reklámozni! Hát persze, hogy nem átlagos, majmok nevelték, tud beszélni az állatokkal és akkora a háta, mint egy pingpongasztal, ezt eddig is tudtuk, tessék valami újjal előjönni. A gond az, hogy a feldolgozásokra szakosodott, négy Harry Potter-filmet is jegyző David Yates rendezőnek eszébe sem jutott új megközelítéssel, hangvétellel próbálkozni, szépen felmondta a sztorit, amit különben a Tarzan visszatér és a Tarzan és a gyémántok című Edgar Rice Burroughs regények alapján varrtak össze, és igyekezett egy profi, izgalmas látványvilágot mellékelni hozzá.
Nincs óriási baj egy jól ismert régi történet rendesen összerakott (újabb) filmverziójával, a közönségből sokan szerették is, csak annyival több is lehetett volna belőle. Az első jelenet alatt is felmondott, majd a történet mozgatórugójául szolgáló történelemlecke sötétebb dolgokat is működtethetett volna – és ha csak pár részletet leírok abból, hogyan nézett ki II. Lipót gyarmata, akkor nem fogsz tudni ebédelni, kedves olvasó -, de a filmesek a 12-es korhatár besorolás és a járt út mellett döntöttek. Pedig a háztömbnyire gyúrt Alexander Skarsgard és brutális gorilla haverjai nagyobb kárt is tehetettek volna a gaz imperialistákban – itt nincsenek véres jelenetek -, és nem az erőszakot hiányolom, hanem az izgalmat és az újszerűséget.
Ehelyett maradt a csinos Margot Robbie csapzott külseje és a bajuszos Samuel L. Jackson hol vicces, hol csak annak szánt beszólásai – bár a humor nem mindig szándékolt. Az egyik legszórakoztatóbb rész például az, amikor Jackson a gyarmatosítók gazságait bizonyító paksamétát a szavanna közepén egy ágyékkötős fekete fiatalember kezébe nyomja, akinek a lelkére köti: „Ezt juttassa el Londonba!”
Értékelés: 6/10
