Tatum megbirkózik a feladattal

Channing Tatum ezúttal nem vetkőzik vagy túlkorosan jár iskolába, hanem egy megtörtént esetet feldolgozó filmben birkózik.

A Foxcatcher fájt. Főszereplőjének, Channing Tatumnak kétféleképpen is. Egyrészt azért, mert az idei Oscar-versenyben különösen esélyesnek tartott film főszereplőjeként egy válogatott birkózót kellett alakítania. „A bokszot el lehet szélhámoskodni. Ügyes vágással, sok gyakorlással az ember látszhat filmen kemény bokszolónak úgy, hogy megússza a felvételeket. De a birkózás nem ilyen. Ha jó filmet akartunk csinálni, muszáj volt párszor igazán a földhöz vágniuk engem. De ez még csak a fájdalom egyik része. A film ugyanis igen keményen néz szembe egy megtörtént, szörnyű esettel: egy kettős gyilkossággal. A sztori is fájdalmas, nemcsak a bunyó” – nyilatkozta a színész. – „Nagy átéléssel játszottuk, és a nap végére mindig kikészültem. Megtörtént eseményeket elevenítünk fel, de sokat hagyunk a nézők fantáziájára is. A végeredmény szép film lett, de nagyon kemény.”

A Foxcatcher(hazai bemutató 2015. január)  főszerepeit Tatum mellett a szinte felismerhetetlen, ráadásul ezúttal drámai szerepben brillírozó játsszó Steve Carell valamint Mark Ruffalo játssza, és érthető az elszántságuk. A rendező, Bennett Miller korábban A pénzcsináló mindkét főszereplőjét (Brad Pittet és Jonah Hillt) Oscar-jelölésig, a Capote-ban Philip Seymour Hoffman pedig egészen a díjig vezette.

Forrás: IC Press