Távol a szótól, közel a képhez

Atom Egoyan, az art kinók kanadai félistene szakított eddigi gyakorlatával; nem saját története, hanem egy sikeres regény alapján forgatta hetedik, Eljövendő szép napok című filmjét. A történet látszólag egyszerű. Egy kis kanadai települést nagy tragédia ér: tizennégy kisgyerek esik áldozatul az iskolabusz balesetének. Jó nevű ügyvéd érkezik a nagyvárosból (Ian Holm remeklése), hogy a szülők beleegyezését megnyerje: pereljenek, jogi úton keressék meg a tragédiáért felelősöket. Ha más nem is, legalább kártérítés enyhítse a gyászt. Az ügyvéd sorban találkozik a szülőkkel, van, aki rááll, van, aki tiltakozik, s a beszélgetések során fokozatosan fény derül a felnőttek közötti bonyodalmas kapcsolatokra, s arra is, hogy az ügyvéd, maga is a legnagyobb gyötrelmeket éli át súlyosan drogfüggő lánya miatt.
Egoyan, bár a korábbi filmjeinél nagyobb teret enged az érzelmi átélhetőségnek, ugyanakkor nehéz útakadályokat helyez a néző azonosulási folyamatának útjába. Megbontja az időrendet, a jelenben történőt keveri a múlt és a jövő szituációival, s végül csak a film befejeződése után rakható össze viszonylag biztonsággal a puzzle. A rendező vizsgálatának fő tárgya a szülői szeretet, abban a sajátos helyzetben, amikor a tragédia már mindent befejezetté és jóvátehetetlenné tett, s a mély bánat különösen élesen rajzolja ki az érzelmi végleteket. Egoyan azonban a hideg ész és a józan logika állandó ellenőrzését követeli meg mindvégig, hogy a darabokra tört idősíkokból a néző újraépítse az igaz történetet. Az elmondhatatlanból a legtöbbet a tágas, szép képek (operatőr Paul Sarossy) és a bensőséges színészi játék mondja ki.