Minden szándék ellenére nehéz az egyszeri olvasónak az ilyen könyveket ugyanúgy értékelnie, mint az összes többi olvasmányát. Így vannak ezzel a profik is. - Bodó Viktória Booklány írása Hozleiter Fanny Mosolyka Te döntesz című könyvéről.
Elsőre nem tudható, hogy hol van a dolog veleje, legfőképpen akkor nem, ha nem akarja Booklány is untig ismételni a – valószínűleg – ezer helyen már leírtakat és elmondottakat, tragédiáról, erőről, könnyekről és a felhők fölött azért mindig ragyogó napról.
Szeretném önmagában, könyvként értékelni, ami hamvába holt vállalkozás, ez már most látszik. Ugyanis, ha feltesszük, hogy ez egy kitalált történet, akkor elvész az ereje, ha megengedjük, hogy ez a valóság, akkor viszont nem lehet az ember kizárólag kritikus. Érzékeny mezsgyén kell egyensúlyoznom, mert a legtávolabb az áll tőlem, hogy beálljak a sopánkodó-kórusba, melynek létszáma percről percre változik, hiszen nincs könnyebb, mint öt percig sajnálkozni egy szörnyű tragédia felett, majd rendelni még egy fröccsöt és immár a kollégákat beszélni ki a továbbiakban.
Fanny saját története és életfilozófiája is egyben ez a kötet. Az izomsorvadással küzdő lány élete és gondolkodásának, testi és szellemi küzdelmének a története, a végestől a végtelen felé. Részletesen leír minden örömet és bánatot, küzdelmet és boldogságot, közben pedig választ ad olyan kérdésekre, amiket – a régi jó Ifjúsági Magazin stílusában szólva – tudni akartál a szexről kerekes székesek életéről, de soha nem merted megkérdezni. A testi és a lelki szükségletekről, arról, hogy mekkora szervezést igényel kimenni a mosdóba vagy felöltözni, ha izomsorvadása van az embernek és arról is, hogy te is más vagy, de te sem vagy más.
Ugyanis a könyv leglényegesebb eleme pont ez: egy olyan társadalom, mint a miénk, ahol a sérült vagy bármi miatt akadályoztatott embereket leginkább eldugjuk az otthonuk vagy az otthonok mélyén, ahol semmit nem tudunk kezdeni azzal, ha valaki székben gurul vagy vak, szükség van arra, hogy minden létező fórumon eljuttassuk az emberek fejébe: te is lehetnél ő! Te is lehetnél, a mostani életeddel, érzéseiddel, gondolataiddal az, akit egy tragédia székbe kényszerít és megoldhatatlan problémává válik számodra a bevásárlás, mit bevásárlás, a metrózás!
A mi társadalmunkban még szokás a kerekes székben ülő kísérőjéhez beszélni, mintha a mozgáskorlátozottság agysérülést is jelentene egyben. Arról pedig már szó sem lehet, hogy egy értelmileg sérült embert természetesen, undor vagy félelem nélkül kezeljenek az emberek. Mit szólnál hozzá, Olvasó, ha sokadrangú állampolgárrá vedlenél vissza valami miatt, amiről nem tehetsz? Valakivé, aki csak hatalmas szervezések árán juthat el A-ból, B-be, akit megbámulnak az utcán, és nem értik, miért nem jó neki munka címén zacskókat ragasztgatni nap, nap után?
Másfelől Fannynak ennél több is kijutott: ő nem csak székben ül, de a papírforma szerint tizennyolc éves korában meg is kellett volna halnia. Ő azonban úgy döntött, hogy nem teszi meg ezt a szívességet a betegségének. Ebben pedig hatalmas szerepe volt az édesanyjának, aki a küzdeni tudást és a mosoly erejét beléplántálta. Ez az, amivel csak egyetérteni tudok: több múlik az erős elhatározásokon, a valódi döntéseken, mint elsőre azt gondolnánk.
Ilyenformán a könyvnek inkább ereje, mint irodalmi értéke van, azzal együtt, hogy egy olvasmányos és gördülékeny kötet született, de nem tudom elfogulatlanul megállapítani, mennyit visz el a tartalom. Az a tartalom, amit jó lenne sokaknak megismerni, mert ráférne már erre a társadalom némi nyitottság, keresetlenség a bármiféle másság irányába. Ahol egy kerekes székesre is lehet haragudni, ahol egy siket is lehet undok, ahol a kollégát nem azért nem szeretik, mert meleg, hanem mert már megint elkeverte az aktákat, és ahol mindenki színvak.
