Telihold van, felgördül a perzsaszőnyeg

Nehéz és komoly vállalkozásba fogott Bagossy László és a Madách Kamara Roland Schimmelpfennig (harmincas éveiben járó német drámaíró) színdarabjának bemutatásával. Öt szereplő, öt szék, minimális színpadi mozgás. Az arab éjszaka meséje belül történik, ha történik - színészben, nézőben egyaránt.

A szín egyszerű, majdnem díszlettelen, ám a meséhez tökéletesen elegendő. Az említett székek, a háttérben (teli)hold, az előtérben - mintegy függönyként és keretként - valódi perzsaszőnyegek. (Díszlet: Antal Csaba.) Fülledt júniusi hőség, az év legmelegebb napja, még a víznyomócső is felmondja a szolgálatot - talán befagyott, véli a darabbeli Kárpáti Péter (nevét csak a színlapról tudhatjuk meg, mégis nehéz nem asszociálni az azonos nevű magyar drámaíróra). A szereplők szedett-vedett téli ruhákat viselnek (jelmez: Földi Andrea), még havazik is az első percekben (ennek funkcióját nem egészen értettem - bár teliholdas nyárestéken nyilván minden megtörténhet, miért pont a hó ne hullhatna). Egy tízemeletes panelben vagyunk, ahol a víz alulról fölfelé folyik egy darabig, pontosan a hetedik emeletig - innentől viszont a falakban hömpölyög tovább. Éppígy árad, zubog, hömpölyög körülöttünk (a nézőteret övező falakból, hangfalakból) a Schubert-dal motívumaiból komponált nagyszerű zene (Schubert - Goethe: Gretchen am Spinnrade; Vajdai Vilmos).

Öt ember, öt sors, öt álom - egy mesébe szőve.

Hans Lomeier házmester (Csuja Imre) egyszerű, kissé földhözragadt lélek. Házmesteri köpenye biztonságot ad neki, nem is válik meg tőle, csak egyszer, a mese végén (amiért elnyeri jutalmát). Csuja házmestere nem nevetséges és nem szánalmas - játéka pontos és visszafogott, jól kitalált, kidolgozott, a helyén van.

Fatima Mansur (Járó Zsuzsa) albérlő a panelházban, érzéki-buja, szenvedélyes és bosszúálló, tüzes vérű arab nő. Ha szükségét látja, nem habozik kést ragadni. Fatima szeretője Kalil (Debreczeny Csaba), kezdetben szelíd, rokonszenves fiú, szereti Fatimát, soha nem csalná meg - mondja. Váratlan fordulattal azonban kivetkőzik (a színpadon ezzel egyidejűleg levetkőzik) önmagából. Fatima és Kalil, ellentétben a többiekkel, "egydimenziós", kizárólag az érzéki-materiális világban élő emberek. Nem álmodnak és nem értik a körülöttük lévők álmait. Kettejük végső-végzetes találkozása nem tud igazán drámaivá válni - inkább csak megtörténik.

Peter Kárpáti (Mácsai Pál) finom lelkű ábrándozó, kiváló megfigyelő. Képes elgyönyörködni egy ismeretlen nő ajkának függőleges barázdáiban, a csukott szemhéjak mögötti szempár rezdüléseiben. A jobb (mesebeli) sorsra érdemes "hősszerelmes" azonban, csókja jutalmaként egy majdnem üres konyakosüvegben köt ki. Ez a fordulat mindenesetre lehetőséget ad a színésznek a játékosságra; a rendezőnek egy valódi konyakosüveg szerepeltetésére. Élnek is vele. Mácsai alakítása árnyalt, színes, szellemes; ötletei érezhetően "bejönnek" a nézőtéren. Az üvegnek (szintén) sikere van.
Végül a darab legfontosabb, megkockáztatom, bizonyos értelemben "egyetlen" szereplője Franziska Dehke. Für Anikó Franziskája komoly belső erőt sugárzó, szuggesztív jelenség.

Franziska különös átkot hordoz a múltjából: "válj porrá, vessz el, ne emlékezz rá, ki voltál egykor; soha ne lásd meg a holdat, amíg azzá nem leszel, aki vagy." És az átok beteljesül: Franziska öntudatlanul mély álomba merül minden este, mielőtt megláthatná a holdat. Mintha ebben az átok-szülte démoni varázslatban álmodná végig "az arab éjszakát": kéjsóvár lakótársnőjét és az ő Casanova-szeretőjét; a félénk és finom lelkű, édes kávéházi délutánokról ábrándozó férfit; a konyhakést és a konyakosüveget; végül a házmestert és az ő egzotikus álmait is. Az álom véget ér, boldog ébredés követi. Franziska megszabadul az átoktól. A telihold szelíden ragyogó fényében megtalálja a férfit, aki megszeret. Csók, kézfogás, idill. A szín elsötétül. Rémséges üvegcsörömpölés.