Ez a pohár félig üres vagy félig teli? - Mindenesetre a fele más - vágná rá rosszmájúan Bart Simpson, Csupó Gábor egy sárga teremtménye a több évtizedes sikert megélt Simpson családból, ha megnézné készítője második élő szereplős filmjét, a Holdhercegnőt.
Már a hazánkból Amerikába elszármazott rendező első egész estés mozija, a Híd Terabithia földjére is a tizenéveseket célozta meg, ezúttal azonban mintha kimondottan csak a lányokra gondolt volna. Így a Harry Potter szülőanyja, J. K. Rowling kedvenc olvasmányaként beharangozott A fehér lovacska filmes feldolgozása felemásra sikerült.
Kamaszfilmet készíteni többnyire állandó egyensúlyozást jelent gügyögés és tinihorror között. A felemás megoldást - minden bizonnyal a Harry Potter-sorozat sikerén is felbuzdulva - Csupó a fantasy műfajában látta meg. A különbség, amely a díszletezésben is megmutatkozik, az eredeti recept és a Holdhercegnő között éppen annyi, mint amennyi a cukrozott neogótika és a rokokó között van. Csupó filmje ugyanis minden ízében rokokó: a mosolyokban, az elefántcsont fogsorokban, a kagylómintás kőfaragásokban, a túlburjánzó ruhakölteményekben.
Természetesen nem az ifjúsági filmek ellen vagyunk, de a hollywoodi fegyelemmel, gyakorlott kézzel levezényelt történet ellenére is kissé feszengünk: tényleg ilyen sivár volna a kislányok lelkivilága? Fantasy és képzelőerő között, úgy tűnik, óriási a különbség. A tizenhárom éves Maria Merryweather édesapja halálával kénytelen elhagyni szeretett Londonát, hogy fecsegő dajkájával és egyetlen örökségével, egy mágikus könyvvel száműzessék a vidéki nagybácsi komor kúriájába.
A hangulat nem véletlenül fojtogató: amióta a két helyi család fiatal szerelmesei közti frigy meghiúsult egy nászajándék miatt, átok ül a Merryweather-házon és az egész Holdfölde-völgyön. Kisvártatva kiderül: a szomszédvárak közt kialakult viszályt egyedül Maria tudja feloldani, méghozzá az apja által ráhagyott mágikus könyv segítségével, no és különleges látóképességével: számára ugyanis megelevenednek e könyv lapjai. Maria az egyedüli, aki látja az őt körülvevő világ "valódi" arcát: fekete oroszlánt a házőrzőben, unikornist a póniban vagy a jóindulatot az ellenség szemében. Nekünk viszont be kell érnünk a sematikus zárlattal: bajunk legfőbb okozója büszkeségünk.
A magyar filmek egy részénél már a válság előtt megszokhattuk, hogy rendezőik határozottan meghúzzák a nadrágszíjat, és addig szűkítik a célközönséget, míg a nézők csakugyan távol maradnak a mozitól. Nehogy szó érje a ház elejét, hogy itt tömegfilm készül. Csupó Gábor úgy követi ezt a hagyományt, hogy tömegfilmet készít, amelynek célcsoportja azonban szintén viszonylag korlátozott: a tízes évei elején járó, fantasyra szomjazó kiskamasz lányokon kívül aligha ragadja magával a közönséget a Holdhercegnő.
