Az "Egy bébiszitter naplója" című film tanúsága szerint az Egyesült Államok-beli felsőbb "kaszt" körében egyre elterjedtebb egy különös családmodell: együtt él apa, anya, gyerekek, és egy kívülálló, a dadus. A jelenség nem példa nélküli a világtörténelemben, az antropológiában mégsincsenek hagyományai az ilyesfajta lakóközösségek tanulmányozásának, hiszen mire a "civilizált" világ kutatói az egzotikus kultúrák vizsgálatát megelégelve saját környezetükre fókuszálhattak volna, a dadustartás kiment a divatból.
A tengerentúlon azonban, úgy látszik, bizonyos társadalmi változások hatására újra megjelent a szóban forgó szerepkör, persze megváltozott formában, ahogy más alkalmazott-típusok is átalakultak. Többé nem komornyikot és cselédet tartanak a tehetősebb családok, hanem személyi testőrt és bejárónőt, holott a régi és az új fogalmak közötti különbség sok esetben már-már elhanyagolható. A pótmamákhoz visszatérve: természetesen a modern dadák között is ritkaságszámba megy, aki azért választja ezt az életpályát, mert nem szeretne blézert húzni és üzleti ebédekre járni, inkább azok állnak bébicsősznek, akiknek nem nagyon van más lehetőségük: képzetlenek, bevándorlók, magyarán a szociálisan hátrányos helyzetűek.
Annie Braddock (Scarlett Johansson) kivétel, ő az, aki huszonegy évesen, friss gazdasági diplomájával a kezében nem akar blézert húzni. Anyja (Donna Murphy) kedvéért lemond arról, hogy antropológiát tanuljon, de ódzkodik attól is, hogy az üzleti világban helyezkedjen el. Amikor egy véletlen találkozás alkalmával Mrs. X (Laura Linney) felajánl neki egy dadusi állást, ő szinte gondolkodás nélkül elfogadja. Álmában piros esernyőt ragad, és holmi modern Mary Poppinsként a fellegeken át repül boldog új élete felé.
Valójában persze fogalma sincs arról, mire vállalkozott, értetlenül áll az X család elferdült élet- és gondolkodásmódja előtt, ezért azt látja a legcélravezetőbbnek, ha antropológiai előtanulmányai segítségével próbálja megérteni a számára teljesen idegen rendszer dinamikáját. Annie hamar belátja, hogy a neveletlen kisfiú, a boldogtalan családanya, a néha megjelenő, aztán a lehető leggyorsabban elutazó apa hármasa igen távol áll az ideális családtól. Egyre csalódottabb hősnőnket csak a szomszéd "Harvardi Cicafiú" (Chris Evans) képében megjelenő szerelmi szál óvja meg a végső kétségbeeséstől, illetve az a gondolat, hogy neki, a többi dadussal ellentétben, igenis van választása.
Ez pedig lehetővé teszi a távolságtartást, azt, hogy Annie úgy tekintsen az X családra, ahogy annak idején példaképe, Margaret Mead egy szamoai törzs szokásait figyelte: tudva, hogy ha már képtelen lesz külső szemmel látni a megfigyelt közösséget, visszatérhet saját világába. Az ebből fakadó objektivitás és a humor megmenti ezt az édesbús romantikus vígjátékot a giccsbe csúszástól, Annie-t meg attól, hogy a megaláztatáson kívül a kilátástalansággal is szembe kelljen néznie, ami a dadus-lét másik, legalább annyira meghatározó sajátossága. Még szerencse, hogy botcsinálta bébicsőszünk a felsőbb körök furcsaságairól készítette szellemes feljegyzéseit, nem pedig a saját, vagy a hasonszőrűek helyzetéről.
Az alapul szolgáló regényből (Emma McLaughlin és Nikola Kraus: The Nanny Diaries) a forgatókönyvíró- és rendezőpáros (Shari Springer Berman és Robert Pulcini) könnyed, szórakoztató filmet faragott. Az "Egy bébiszitter naplója" jelentősen nem tér el ugyan a romkom-sablontól, ebben a műfajban azonban a jobbak közé tartozik. Ráadásul láthatjuk Scarlett Johansson-t, aki mindenképpen garantálja, hogy nem fogjuk visszakérni a mozijegy árát.
