Benh Zeitlin elsőfilmesként tanítani való módon helyezte el magát a filmszakma térképén, nem túl délre, nem túl messzire a középponttól, hogy fél szemünket folyton rajta tudjuk tartani. Olyan mese- és álomszerű, mégis naturalista világot tár elénk, amelyről nehezen hisszük el, hogy egyfelvonásos színdarab alapján készült (Juicy and Delicious). Mégis, egy fantasy pontosan felépített, dokumentarista módon ábrázolt világában, a szociofilmek humanista hangvételének felhasználásával, erős drámai konfliktusokkal megterhelt független filmet tett le az asztalra, amely a 2012-es filmfesztiválok közkedvelt darabjaként büszkélkedhetett.
A Louisiana állambeli, Fürdőkád nevű, elszigetelt, saját életmóddal és társadalommal bíró település a Katrina hurrikán utáni, elképzelt és továbbgondolt poszt-apokaliptikus világ megjelenítése. Az emberek szegénységben, félnomád életmódban próbálják túlélni hátralévő napjaikat, mindezt úgy, hogy nem feltétlenül akarják felvállalni a rájuk leselkedő veszélyeket és jelen lévő problémákat. Saját életüket ideologizálják, hogy könnyebb legyen elfogadni hányattatott sorsukat.
Ebből a környezetből is kiemelkedik Hushpuppy, a hatéves kislány (Quvenzhané Wallis), akinek elsődleges célja, hogy ez a tökéletes világ fennmaradjon, s ha bármi is elromlik, azonnal helyreállítsa az univerzum rendjét. Nem számol azonban a helyrehozhatatlan „hibákkal”, mint az árvíz formájában érkező természeti katasztrófával vagy apjának (Dwight Henry) gyógyíthatatlan betegségével. Egy tökéletes világban pedig az ilyen megmérettetések túlvilági bátorságot igényelnek.
Quvenzhané Wallis hitelesen játssza a folyton dilemmázó, bátorságra szert tenni próbáló kislányt, bár mintha a forgatási helyzettől megilletődő gyermeki félénkségből is merített volna egy keveset. A megkapóan és érzékien ábrázolt apa-lánya viszony mélysége inkább Dwight Henry erőteljes alakításának köszönhető, mintsem a kettejük közti kapcsolat megélénkülésének. A kislány inkább az egyedül megoldandó feladatokkal bánik élethűen: a vad természet mintha csak saját gyermekeként tartaná számon, ártatlanságával és egyszerűségével tökéletesen illik az őt körülvevő élőlények társaságába.
A rendező a kitaszítottságot, a szegénységet és a pusztulást ábrázoló tiszta naturalizmust olyan szépséggel tudta megtölteni, amelyre talán csak maga a természet képes, de inkább a természetfeletti. Nemcsak szereplői fejébe írja bele az ideális világot, de a nézőnek is megmutatja. Hiába a nyomor, az ínség, mi is megértjük, mi oka van a kitaszított embernek ünnepelnie: a saját világában, megértésben és összetartásban élhet, szabadon. És itt a szabadság nem valamiféle cél, amiért harcolni kell, inkább olyan képesség, ami egy társadalomból eredhet.
A világ viszont tele van olyan problémákkal, amiket a szőnyeg alá söprünk, s amikor eljön az ideje, el kell tudnunk bánni velük. Hushpuppy ezen a téren emelkedik ki a többiek közül. Amikor a legnagyobb a baj, akkor tud szembefordulni saját félelmeivel, s kilépni abból a körből, amelybe innen-onnan belekényszerítették. Meg kell tanulnia, hogy a függetlenség elsősorban nem a társadalomból, hanem saját énjéből ered.beasts3
A filmnek nincs szüksége rá, hogy kimondja véleményét a világról, hiszen főként erőteljes képeivel mesél, mégis megteszi, bár egy gyermek szájából hallva az üzenetet elfogadhatóbb a döntés, hiszen így tűnik valószerűbbnek a mese. És bizony így kell mesélni, ahogy Zeitlin teszi: megragadó, gyönyörű képekkel, szerethető hősökkel, mágikus realizmussal és olyan erős zeneiséggel, amelyet jóval később hallgatva is visszaköltözzön belénk A messzi dél vadjai magával ragadó hangulata.
Értékelés: 8/10
