A véres párizsi események és társaik régóta visszaköszönnek a filmvászonról, és nem persze Steven Seagal vagy Chuck Norris világmentő akcióira gondolunk, hanem komoly, elgondolkodtató alkotásokra, amelyek a palesztin, közel-keleti, észak-írországi, vagy franciaországi helyzetet elemzik, mint a hamarosan a mozikba kerülő, hátborzongatóan aktuálissá vált Cowboyok és társai.
Cowboyok (2015)
A nemrég hazánkban járt rendező-forgatókönyvíró Thomas Bidegain valószínűleg pontosan látta a jövőt, hogy mi történik/történhet 2015. november 13-án, amikor Cowboyok című filmjét elkészítette. Valahol Kelet-Franciaországban egy teljesen átlagos család tizenhat éves lánya egy szép napon egyszerűen eltűnik. Hamarosan kiderül, hogy egy muszlim fiúval utazott el, az apja pedig a nyomába ered, hogy visszahozza. Útja során bejárja egész Európát, az egyetlen társa pedig a fia lesz, aki elkíséri őt az egyre kilátástalanabb küldetésen, Lyontól egészen Pakisztánig. Muszlim fundamentalista vezetőkkel, amerikai fejvadásszal, terroristákkal és a távoli kultúrák hétköznapi emberével egyaránt találkoznak, hogy az eltűnt lány nyomára akadjanak – pedig az már nyilvánvalóan egy teljesen más, az övéktől nagyon is idegen életet kezdett el..
Sziriana (2005)
Ha van film, ami tökéletesen összegzi a közel-kelet politikai viszonyait, akkor az Stephen Gaghan munkája, amely érzékletesen mutatja be, miként igyekszik Amerika átformálni az egész régiót, és milyen alapjaiban elhibázott ez az egész próbálkozás. Gaghan megmutatja a terepen dolgozó CIA ügynök nézőpontját, egy fiatal energetikai elemző véleményét, látunk egy valódi reformokra törekvő arab herceget, és látjuk azokat, akikből a jövő öngyilkos merénylői lesznek. A Sziriana azonban nem csupán felmondja ezt a politikai/történelmi leckét de rendkívül izgalmasan is találja, persze remek színészekkel, és a legjobb közülük George Clooney. Nem szaladunk messzire, ha az mondjuk, hogy pocakos, őszülő, mindenbe belefáradt, de még így is veszélyes ügynökként élete egyik legjobb alakítását hozta – meg is kapta érte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscart..
Mennyország most (2005)
A film két gyerekkori jó barátról, Khaledról és Szaidról szól, akiknek reménytelen hétköznapjai egy merényletre való készülődéssel nyernek új értelmet. A palesztin fiatalok bombatámadásra készülnek az izraeli katonák ellen, ám végül is különböző módon döntenek a Tel-Avivba szánt bombákról. A zajos sikert aratott palesztin – de ironikus módon részben izraeli pénzből készült - film nem igyekszik sem hősként, sem terroristaként ábrázolni az Izraelben ártatlan polgárokkal együtt saját magukat is felrobbantó palesztin fiatalokat. Célja, hogy minél autentikusabb környezetben mutassa be két öngyilkos merényletre készülő fiatal utolsó napját, hogy feltárja milyen egyedi, emberi indíttatás rejlik egy merényletre készülő palesztin döntése mögött, és némi humort is megenged magának – a leendő „mártírok” utolsó videóüzenetükben egészen praktikus dolgokat hagynak az utókorra. 
München (2005)
Az 1972-es müncheni olimpián arab terroristák 11 izraeli sportolót gyilkoltak meg, mire válaszlépésként az izraeli titkosszolgálat egy titkos különítményt hozott létre a mészárlással gyanúsított 11 palesztin felkutatására és likvidálására. A csapat illegálisan működik idegen államok területén, pontosan úgy, mint egy terrorista sejt, módszereik is hasonlóak, így hamar felmerül a kérdés: mi különbözteti meg őket ellenfeleiktől. Steven Spielberg részben Magyarországon forgatott alkotása ugyan némi csalódást okozott, amikor egyetlen Oscar-jelölsét sem váltotta díjra, de ettől még rendkívül izgalmas, fordulatos, valóban nagyszabású darabról van szó, ahol elsősorban Eric Bana és Daniel Craig alakítása emelkedik ki – gyanítom, hogy az utóbbi elsősorban ezzel a szereppel került nagyon közel a későbbi 007-es ügynök megformálásához.
Four Lions (2010)
Lehet a terrorizmus vicces? Nyilván nem, illetve csak akkor, ha az önjelölt terroristák olyan balfácánok, hogy legfeljebb önmagukat tudják felrobbantani – vagy esetleg parancsnokaikat -, de még így is elég kényes marad a téma ahhoz, hogy csak biztos kézzel és némi fanyarsággal lehet hozzányúlni. Ezt tette a Négy oroszlán – a cím az önjelölt „hősökre” utal – rendezője is, akik négy elszánt pancser brit dzsihádista nyomába eredt, akik némi brainstorming után úgy döntenek, hogy egy maratonon robbantják fel magukat – ez jóval Boston előtt volt -, miután elvetik azt az ötletet, hogy egy mecsetet repítsenek a levegőbe és az idomított robbanó varjakkal is kudarcot vallanak. Természetesen semmi sem megy a terv szerint, és bár a film némi bürleszk elemeket is belevisz a történetbe, képes egyszerre elgondolkodtató is lenni – különben egyszerű idétlenkedésként, sőt, ízléstelenkedésként könyveltük volna el - és egy kis szerepben az ekkor még ismeretlen Benedict Cumberbatch is feltűnik benne.
Véres vasárnap (2002)
Derry, Észak-Írország, 1972. január 30-án békés tüntetés készül a brit kormány intézkedése ellen, amely lehetővé teszi a katolikus írek börtönbe zárását bírói ítélet nélkül, bár nincs engedélyük a felvonulásra, és a britek pedig elit egységeket vonultatnak fel ellenük, akik úgy tudják, hogy a tömegben ott vannak az IRA felfegyverzett emberei is, aki az elmúlt hónapokban több tucatnyi bajtársukat ölték meg, bizalmatlanságuk, feszültségük pedig vérfürdőt eredményez. A később Véres vasárnapra keresztelt napon tizenhárom fegyvertelen tüntető hal meg, tizennégyen pedig súlyosan megsebesülnek. Paul Greengrass, aki afféle terrorszakértővé nőtte ki magát az évek során – ő rendezte a 9/11-es drámát, A United 93-as-t, és az iraki helyzetet boncolgató Zöld zóna-t is -, dokumentarista pontossággal vezényli le az eseményeket, ami sokkal hatásosabb, mintha drámára vagy akcióra törekedett volna.
