Testvérek és emberek

Testvérdráma olasz módra: nagy porral de még nagyobb érzelmekkel.

A latin férfialak
Daniele Luchetti író-rendező 1960-ban született Rómában. Nem emlékezhet, nem élhette át a hatvanas, hetvenes évek Dél-Olaszországát, melyet filmje miliőjéül választott. De segítette munkáját Antonio Pennacchi, akinek nagysikerű regényét, A fasisztakommunista (Il Fasciocomunista) című történetét kölcsönözte a filmvászonra. A középpontban a latinokat az antikvitás óta foglalkoztató rivalizáló-szerető fivérviszony áll. Ha a franciáknál a jelszó "Egy mindenkiért!", kicsit délebbre mindez így hangzik: "Egy a testvéréért!"

Történet
A fiatal Accio (Elio Germano) nem sokáig viseli a katolikus rendi neveltetést és hazamenekül, miközben mindenütt lenne, csak otthon nem, ahol idősebb bátyja a sztár. A hatvanas évek ideológiai hullámai a Mussolini alapította dél-olasz városkában is hódítanak: míg a báty (Riccardo Scamarcio) munkáscsaládjának képviseletében a kommunista eszmék mellett tör lándzsát, Accio más mentori kezek alatt a fasizmusért rajong. Azután, amikor fivére autóját kellene felgyújtani, már nem is tűnik olyan jó játéknak a politika.

Summa
Az olaszokat azért (is) bírjuk, mert lármájukat infantilis jókedv jellemzi, de csapongásuk, szabadosságuk könnyen csap át szenvedélyességbe: házak tetejéről éppúgy hirdetik az igazságuk, mint az utcán, és a balhéktól sem riadnak vissza. A bolygó leghuncutabb népénél az idegennek nem könnyű megítélnie tökéletes színészi játéknak szemtanúja-e, vagy szemfényvesztés áldozata, ugyanis még utóbbi esetében is kenterbe verik a Barátok közt legjobb színészeit. Ripacsságukban is önmaguk.
Azután, hogy minden hangvihar és akció mögött hogyan keresik meg a betevő falatot, hogyan nevelik gyerekeiket és hogyan szeretnek, hogy a szív szakad, azt nem teszik ki a nagyszínpadra. Ezekből a titkokból születnek a leggyönyörűbb alkotások. Shakespeare, Zeffirelli, Michelangalo, Fellini kellenek ahhoz, hogy valamit a kívülálló is megérezhessen a lényegből. Erre készült Luchetti rendező is, amikor a legfelemásabb emberi kapcsolatot, a testvérségben létet vitte filmvászonra, olasz könnyedséggel. Talán épp a könnyűség okán, de klasszis most nem született, csak mosolyok és könnyek, csupa olyan dolog, amiért az ember moziba jár.
A helyszín, akárcsak a színészek, tökéletes történetmesélő. Olaszország szegény vidékén járunk, ahol csodás tengerpart van ugyan, de terasz nincs, ami ránézne, csak mindenperces összeomlással fenyegető putri. A történetet, történelmet és érzelmeket egy gyönyörű olasz lány és az őt körüllengő friss szerelmi illat fűszerezi, kis Fiatok, egy buja vörös ajkú donna, valamint a nyelv, melynek minden fordulata külön dallam.
Nem kell attól félni, hogy kicsit szomorú az élmény, mert arrafelé délen a mesemondók főszabálya, hogy egy könnycseppért két mosoly jár.

Kinek ajánljuk és kinek nem
+ azoknak, akik szeretik az olaszokat
+ azoknak, akik érdeklődnek a modern európai történelem iránt
+ azoknak, akik meghatódós filmre vágynak
- senkinek, aki pörgős akciót keres