Jól esik látni, hogy szinte minden héten kerül egy-egy magyar film a mozikba: a mennyiség talán meghozza minőséget is idővel. Emlékezhetünk a sokat emlegetett hőskorra, a hatvanas-hetvenes évekre, amikor a rendezők számolatlanul ontották a filmeket. A többségük persze "egy nyári növény" maradt, mégis a választék bővülése eredményezte, hogy zseniális alkotások is születhettek.
Deák Krisztina olyasmivel próbálkozik, ami igazán hiánycikk a magyar filmek piacán: a valóság felé kacsintgat, szeretné rögzíteni a 21. század eleji Magyarországot - egy tinilány szemével. Novák Tünde, a börtönbüntetését töltő "banditalány" önéletrajzi írásából készült a forgatókönyv. Ritka madár nálunk az olyan film, mely nem a rendezői önmegvalósításról szól, hanem például utána megy egy-egy keményebb témának. Tipikusan amerikai műfaj ez, melynek magyar verziójával próbálkozik a rendező. Éles a váltás, hiszen legutóbbi filmje éppen nem a valóságról szólt, hanem a fikció fikciójáról. Závada Pál Jadviga párnája című regényéből forgatott filmet Deák Krisztina: a tematikus különbözőség ellenére a két forgatókönyv hasonló problémákat vet fel.
A Jadviga párnájánál nemcsak a karakterek megformálása, hanem a cselekmény vezetése is problémát okozott. A miskolci boniéskláj esetében érezhető a fejlődés, hiszen a történet látványos séma mentén halad előre. Érződik a nagy igyekezet, hogy világos legyen a sztori, bár így is maradtak fehér foltok, elhanyagolt momentumok. Nagyobb hiányosság, hogy a gondosan felépített történetbe nem sikerült élő alakokat varázsolni. A karakterek hiányát némileg magyarázza az, hogy ez egy meseszerű mozi akar lenni, mégis a valósággal, az élettel való kapcsolatot nem nélkülözheti. Olyan az egész, mintha azért történne a fiatalokkal minden, hogy aztán abból filmet lehessen forgatni. Az eltávolítás annyira jól sikerült, hogy szinte lehetetlen volt (legalábbis számomra) azonosulni Lilivel (Ráczkevey Ildikó) és Palival (Karalyos Gábor).
Klasszikus flash back technikát használ a film: néhol már olyan ez, mint egy iskolai dolgozat. Ott indul a történet, hogy a fiatalok elkövették a bankrablást, és menekülnek. A néző az elején nem tud semmit a rablás körülményeiről. A menekülés lineáris rendjébe be-be vágják Lili börtön-élményeit is, így folyamatosan tudatában lehetünk annak, hogy a vég mi lesz (amit nyilván az újságokból is sejthetünk). A mindent tudó, tudálékos rendezői látásmód sajnos elveszi a nézőtől az azonosulás esélyét. Egy ennyire egyszerű, már-már banálisan romantikus história éppen a színészek által lehetne hiteles, ha rájuk lehetne figyelni, és nem a film aprólékosan felépített szerkezetére. És még valami az életszagról: ha már magyar valóság, akkor legyen tényleg az. Ha fegyveres rablás, akkor legyen az. Az akción, a látványon nem lehet sajnos spórolni.
Deák Krisztina filmje ingadozik a mese és a realitás között, és ez a bizonytalanság teljesen hitelteleníti a történetet és a szereplőket. Alapvetően mégis a szirup uralkodik, megtámogatva Darvas Ferenc édes-bús zenéjével, ami egyébként gyönyörű, de éppen ehhez a filmhez most nem passzol. A szándék, az irány mindenesetre nem rossz: csak remélni lehet, hogy a rendezőnek a következő filmjében nagyobb bátorsága lesz a meséléshez, és nem menekül iskolás filmkészítési eszközökhöz.
