Gondoltam, kipróbálom ezt a zsánert: ez a mozifajta mutánsokról, felsőbbrendű (emberi?) lényekről mesél, olyanokról, akik rendkívüli képességekkel rendelkeznek, elkapják a puskagolyót, szemükkel házakat emelnek fel, belelátnak mások fejébe (és ott matatnak). Ez az X-Men, A kívülálló című film (rendezte: Bryan Singer). Hősei eredetileg egy képregénysorozat figurái voltak, most sci-fi/akciófilmbe kerültek. Persze hogy csak kapkodom a fejem: ki kicsoda? Miért, hová? Annyi világos, hogy itt is kétfelé oszlik a világ, vannak jók és vannak gonoszok, de a jók is csúnyák, a gonoszak meg felveszik a jók alakját. A két csapat egymással csatázik, az egyik az emberiséget akarja segíteni a mutánsok átnevelésével, a másik éppen ellenkezőleg - de miért? Annyit lehet sejteni, hogy Patrick Stewart valami professzor, aki mutánsait be akarja illeszteni a társadalomba (ő tehát - felteszem - a jó ember), ellenfele viszont (Ian McKellen) háborút akar az egész emberiség ellen. Közben valamikor jó haverok voltak, csak valamiért összevesztek. De miért?
Egy darabig ezzel bajlódtam, aztán rájöttem: itt nem az a lényeg, hogy ki kivel van, meg hogy az egész sztori miről szól, hanem, hogy mi van éppen a képen: egy ember szép lassan folyadékká válik, lecsepeg a műtőasztalról, a másik - csinos nő - valami kékszínű ótvaros bőrbe öltözik, és úgy végzi cseleit (Rebeca Romijn-Stamos). A professzor távolba lát, a mutáns félember szerelmes egy lányba (Anna Paquin), aki viszont olyan természetű, hogy ha valakihez hozzáér, az hónapokig kómába esik... Ki merné megfogni a kezét? De nem kell izgulnod: a film "hideg", dramaturgiája nem von be az izgalmakba. Te is kívülálló lehetsz: nem kell senkiért szorítanod.
Mutánsokért (vagy elfajzott robotokért) már lelkesedtem egyszer, de az Ridley Scott Szárnyas fejvadásza volt - micsoda különbség: az kultfilm lett, ez meg ügyes, komputeranimált (hangos) kavarás. Ott is sok mindent tudtak a mutánsok, de éppen az volt benne a talányos, hogy az utolsó két figuránál már nem lehetett tudni, emberek-e vagy szuperrobotok. (Scott állítólag nemrég árulta el, hogy a főszereplőt is mutánsnak képzelte el - egy világ omlott össze bennem...) Itt csak az emberfeletti képességek meg rémes katasztrófák villognak, ahogy az egy képregényben szokásos. Csak ott azt írják, hogy "bummm", és valami nagy krikszkrakszot kell nézni, itt viszont a krikszkraksz ki van fejtve, hogy úgy mondjam, mozgóképileg értelmezve van. A mutánsokban fokozatok vannak, vannak jobb és gyengébb "kiadások", többet tudók, becsaphatók, jólelkű gonoszok és fordítva. Ezen a körön belül aztán ismétlődnek a feszültségelemek, legfeljebb látványilag bonyodalmasabban. (Mondjuk, a New York-i szabadságszobor koronájában szórják egymásra a villámaikat...)
Talán Hugh Jackmannek kéne szurkolni, ő még nem egészen tökéletes példány, például még vannak érzelmei meg a metamorfózis sem megy neki olyan simán, mint a többieknek - szóval, még egy kicsit ember, de azért őt sem hívnám meg egy éjszakai túlélőtúrára. Mert róla sem lehet tudni, végül is kicsoda...
A sztori - akárcsak a képregény - befejezetlen, valahol elvágják, jelezve persze, hogy "folyt. köv.", mármint ha netán sikere lesz. Umberto Eco örvendezne, ha megnézné: a "nyitott mű", ez a modern-avantgárd kompozíciós elv (a magas kultúrában) végre lecsepegett ide is, a popmoziba, és egy új filmzsáner formai megoldásait dirigálja.
Csak mentegetőzöm: az egész gyenge. A figurák, a csapatok nem igazán markánsak, és főleg, hogy érdektelen marad, miért is folyik itt a csata. Talán egyetlen mozzanat világos: a mutánsokat üldözik - egy szenátor harcol ellenük a leghevesebben -, szóval mesterséges lényekben az emberi jogokért harcol a film. Ám ez kevés.
