A Hatodik érzék Alfred Hitchcock rendezésben. Egy film, ami nem a gyomrot forgatja fel, hanem az idegszálakat rántja csomóba.
Nagy mellű szőke lányok kockás szoknyában, egy bomlott elméjű, ördögien ravasz sorozatgyilkos, egy húsvágó bárd, kampó vagy cséphadaró, sikolyok, vonyító hegedűk, néhány liter vér és pár ládányi zsiger. Az utóbbi években csak ezeket az ócska kliséket kapták különböző minőségű csomagolásokban azok, akik jegyet váltottak az amerikai rémfilmek egyikére. A Sikoly első része még hozott némi újdonságot a sablonok tudatos alkalmazásával, azzal, hogy a történet szereplői érzékelték, egy horrorfilmbe csöppentek, és ki is próbáltak törni onnan, de a folytatások és az egyre degeneráltabb klónok már csak előre csomagolt, ízetlen, gyorsfagyasztott rémületet kínáltak. Az egyre jobban szorongató közhelygettóból az utóbbi években csak az Ideglelésnek és a Hatodik érzéknek sikerült kitörnie, pillanatokon belül kultuszfilmé is váltak az igazi borzongásra éhező nézők körében.
Alejandro Amenáber Más világ című filmje a remegő kamerák és a verejtékszagú iszonyat helyett a Hatodik érzék visszahúzódó, nem látható csak tapintható félelmét próbálja újraértelmezni, sőt a történet logikája és lezárása is Shymalan nagysikerű alkotásának gondolatmenetét követi. A Más világ mégsem egyszerűen készpénzre váltott utánérzés, mert a fiatal spanyol rendező a Hitchcock teremtette suspense-szel, a késleltetésekkel felerősített hétköznapi rettegéssel keveri a Mátrix, a Hatodik érzék vagy a Vanília égbolt nyomán divatossá vált "minden csak látszat" mítoszt.
A történet a Jersey-szigeten játszódik 1945-ben, közvetlenül a második világháború után. Grace a sziget egyik legrégebbi viktoriánus kastélyában él két gyermekével, akik szörnyű betegségben szenvednek: allergiásak a napfényre, ezért teljes sötétségben kénytelenek tölteni napjaikat. A házban minden ablakot vastag függönyök takarnak, és az ajtókat mindig kulcsra zárják, hogy kirekesszék a ködös vidéken amúgy is csak bágyadtan pislákoló napfényt. Három új szolgáló érkezik a házhoz, és ezzel minden megváltozik az eddig nyugodt, fojtott szomorúságba burkolózott kastélyban. Egy szörnyű családi dráma emlékei derengenek fel, ajtók nyílnak ki maguktól, és eközben egyre többször szólal meg az eddig néma zongora.
A Más világban a rettegés nem a különleges effektusok, vagy a naturális jelenetek nyomán kel életre. A rendező, aki egyben a film forgatókönyvírója és zeneszerzője is, sokkal lágyabb, szinte láthatatlan félelem-szálakat sző a nézők köré. A természeti jelenségek, a köd és a sötétség ábrázolásával ébreszti fel bennünk az ismeretlen, átláthatatlan, és így uralhatatlan erőkkel szemben érzett ősi félelmet. Olcsó, mégis hatásos vizuális trükkökkel manipulálja az ösztönöket, így filmje egyszerre sejtelmes és ijesztő.
A produkció szemmel láthatóan Amenáber rendezői verziója, aminek művészi megvalósításába nem szóltak bele a producerek. A filmhez ugyanis Tom Cruise szállította a pénzt, talán hogy így kárpótolja a fiatal spanyol rendezőt, amiért Nyisd ki a szemed! című thrillerjéből amerikai remake-et forgatott Vanília égbolt márkanévvel. Az anya szerepét játszó Nicole Kidman is beváltotta a hozzá fűződő reményeket: szokatlanul finom érzékenységgel adja vissza az idegbeteg, de szerető anya személyiségét. Az amatőr gyerekszínészek az utóbbi évtized legjobb alakításait mutatják be. Gesztusaikkal, finom arcjátékukkal tovább fokozzák az alkotás atmoszféráját.
A Más világ így válik igazi hátborzongató filmes utazássá, aminek története ugyan nem olyan logikus és kerek, mint a Hatodik érzéké, de a hangulat mesteri felépítésével képes palástolni saját hiányosságait. Az amerikai horrorfilmekhez szoktatott nézőknek talán lassú lesz a film cselekményvezetése és vágási technikája, de a hosszú, nyugodt jelenetek csak a feszültséget növelik, hogy aztán elemi erővel törjön ránk a rettegés, ami minden idegszálunkat megcsavarja, mégis jóleső bizsergést hagy maga után.
