Groó Diána számos díjnyertes dokumentumfilmjében talál teret a valós valóság, a teljes realizmus kifejezésének. Első és eleddig egyetlen nagyjátékfilmje, a megejtő hangulatú Csoda Krakkóban azonban elemelkedett a földtől, s még ennél is jobban a második, a Vespa.
Ő maga mágikus realizmusnak nevezi azt a műfajt, ami valóságosnak tűnik, de nem egészen az, és ami álomnak tűnik, de nem egészen az. Tíz centivel a föld fölött járnak filmjei, ahogy ő maga fogalmaz. Én inkább lebegésnek nevezném. Krakkóban a zsidó Eszter, Szentesen és Budapesten a cigány Lali lebegnek köztünk, de inkább fölöttünk. Köztünk, de nem velünk.
2005-2015: a cigány integrálás évtizede. Van dolgunk elég, a művészet is próbálkozik az integrálással. Épp félidőben született ez a cigányfilm, és épp a feleúton jár valóság és ábrándok között. Vagy tán nem is egészen ott? A ragyogó szemű, végtelenül helyes. kedves, 12 éves Lali a valóságban Tóth Sándor, aki a szentesi cigánytelepen tartott castingon az egyes sorszámot fogta, és hat versszakot tudott Petőfi Alföldjéből. E hat szakasszal jött, látott, győzött: a filmben is. Ám a filmbéli szentesi cigánytelep méterekkel lebeg a valóság fölött. A porták rendetlenek kissé, de nem dúltak, ziláltak, piszkosak, az emberek szegények, de nem munkanélküliek, a gyerekek csellengenek, de nem csordában koslatnak és csenik el, amit lehet, csak jókedélyűen kártyázgatnak. Lali zsugázik, kicsit csal, de nagyon ügyes, csokit nyer, abban szelvényt, szelvényen Vespa, tűzpiros, átvehető Pesten, a Dohány u. 50-ben.
Összezsugázza a vonatjegy árát, elszökik egy napra, indul a road-movie, tíz centivel a föld felett. Rajta tiszta póló, hátán tip-top iskolatáska, tisztára suvickolt kis piros vonatra száll, míg le nem szállítják onnan egy rét közepén: a vonat nem megy tovább. Szétszéled a nép a búzamezőn, Lali stoppol tovább Pestre. Nem veszi föl más, csak egy cigány autós, de ő aztán csuda kedves, csuda helyes, csuda rendes. Elviszi a Dohány utcába. Lali közben sosem látott apját is szeretné megtalálni a nagyvárosban, hihetetlen az ő ártatatlan naivitása. Apa nincs, motor van, de a cég csődbe ment, a tulaj iratot semmisít éppen, Lali ellopja a vespát, és a nagyon kedves autós segítségével elindul hazafelé, míg el nem fogy a benzinje, amikor is két kopasz fehér srác megveri, elveszi a mocit. Lali hazaballag, a suliban újra elszavalja Petőfit, bringájára rárakja a vespa törött tükrét, egyetlen emlékét a kalandból. Összetört a tükör, mint az ő álma. Értik ugye?
Szeretem is, nem is a filmet. Inkább nem. Lapos a szimbolikája, előre megjósolhatók a fordulatai, a tapasztalatlan fiú élményei, csalódásai, csetlései-botlásai, unalomig ismertek a pesti gettó képei. Szeretném, ha a mai Magyarországon ilyen lenne a cigányhelyzet, ennyire a föld felett járó, de hát nem az. Értem Groó Diána vágyát, amivel eltolja magától a valóságot, jobb is ezt nézni, mint a mi igazi világunkat, mégis túl együgyü, túl mosolygós, túl egyszerű így ez az egész. Valósnak nem elég valós, álomnak nem elég merész. Kellemes. És ez nem biztos, hogy az a jelző, aminek örül egy rendező.
Kardos Sándor kamerája a rendezővel együtt lebeg ég és föld között, szép munka. Tóth Sanyi, amikor megkérdezték tőle, miről szól a film, így felelt: rólam. Ez az őszinteség átüt a filmen, az ő alakítása nem is alakítás, nem is játék, ő csak él a vásznon, mint máskor. Jó nézni, mint az anyját alakító Nyakó Júliát is. Jó nézni, de ez minden.
