Legtöbbünkkel előfordul, hogy legalább egyszer az életben azt gondoljuk, ma biztos kinyírok valakit. Szerencsére csak néhányunknak akad olyan profi rossz angyala, mint a Mr. Brooksban Kevin Costnernek William Hurt, aki addig spilázza szegény áldozatát, amíg az valóban meg is teszi. Méghozzá alaposan kifundálva, semmi nyomot nem hagyva maga után.
Earl Brooks (Kevin Costner), a dobozgyári vállalkozó, az Év Embere, a példás családapa nem nagyon tud élni a gyilkolás mámora nélkül, ő a hírhedt ujjlenyomatos gyilkos, aki szívesen nyír ki szeretkező párokat, aztán művészi pózokba rendezve őket hagyja ott a helyszínt.
Úgy élvezi a gyilkolást, mintha nem is a nejlonzacsiba burkolt hangtompítóst, hanem legalábbis egy heroinnal teletolt injekcióstűt sütött volna el. Szenvedélybeteg, de mivel sajnos nincsen Anonim Sorozatgyilkosok Klubja kénytelen az alkoholistákhoz járni egy kis csoportterápiára, meg időnként elmormolni egy-egy imát.
Vesztére azonban sötét oldala még ilyenkor sem hagyja békén, kéjesen röhög, pofákat vág és ötleteket ad a következő gyilkossághoz. Earl hiába hajtogatja Marshallnak nevezett másik énjének (William Hurt), hogy ez volt az utolsó, befejeztem, az élet úgy hozza, hogy ez az ígéret ne teljesülhessen. Az egyik tetthelyen ugyanis óvatlanul későn húzza be a függönyt és kéjmámoros lövöldözésének szemtanúja akad, aki nem adja ingyen a hallgatását. És ha ez még nem lenne elég, egy dögös nyomozó (Demi Moore) is a nyomában van, plusz a lánya is okoz egy kis fejtörést.
A szimpla kriminek induló film műfaji kavalkádba torkollik, a családi vígjáték, az erotikus mozi és az akciófilm jegyeit viselő képsorok pedig összeállnak valami üdítően vicces, mégis karfába kapaszkodós koktéllá, amit egy slukkra le lehet húzni. A forgatókönyvíró és rendező Bruce A. Evans és Raynold Gideon intellektuális, ám nem komolykodó humora minden pillanatot átitat, így még akkor is röhöghetnékünk van, amikor egyébként áhítattal kéne néznünk az 52 éves Costner meglepően feszes meztelen seggét.
Sosem bírtam Kevin Costnert, túl átlagos, túl semmilyen feje van az én ízlésemnek, olyan karakter, aki mindent el tud játszani, de igazán átütően semmit sem. Gondoltam legalábbis a Mr. Brooksig, amiben váratlanul ért a felismerés, hogy mégsem betanított munkás, hanem színész, akinek laza humora, természetes bája van és spoilerezés nélkül állíthatom, hogy 20 év múlva is jól fog kinézni.
Igazság szerint persze Costner kevés lett volna ehhez, a tükröt, amiben ez a fény megcsillan William Hurt adja, akivel ideális párost alkotnak. Mint két huncut tesó, kötözködnek, viaskodnak, leugatják egymást, aztán mintha mi sem történt volna, együtt fejtenek keresztrejtvényt és mosnak fogat. A Mr. Brooks sztorija nem sokáig marad meg az emlékezetben, de kettejük összekacsintásait nem lehet elfelejteni.
A film abszolút 10 pontos produkció lenne, ha az utolsó jelenetben a rendező nem alkudott volna meg az amerikai tesztnézőkkel, akikre a jóisten rohassza rá a gatyát.
