Szögezzük le - ez a film rogyásig tömve van unalomig ismert sztereotípiákkal: tahó albánok, kevély franciák és rosszarcú arabok hullatengerén át vezet Liam Neeson teljesen kiszámítható útja a teljesen kiszámítható végkifejlet felé. Ezt azért volt fontos rögtön az elején kijelenteni, mert innentől kezdve viszont önfeledt ajnározása következik egy remek zsánerfilmnek.
Bryan Mills (Liam Neeson) visszavonult CIA-ügynök, aki hőn szeretett munkáját kizárólag azon egy okból adta fel, hogy minél többet lehessen serdülőkorba lépett lánya, Kim (Maggie Grace) közelében, akivel épp munkája, és az abból fakadó válása következtében az elmúlt években eltávolódtak egymástól. Apu szeme fényét azonban egy párizsi kirándulás során váratlanul elrabolják, és a lányáért bármire képes apa ügynöki képességeit és kapcsolatait felhasználva saját szakállára ered a bűnösök nyomába - és ami ezután következik, az egy Rambo-filmben is megállná a helyét, legalábbis a halottak számát tekintve.
A rövid, de szükséges felvezetést követően ugyanis beindul az akciógépezet, és a film innentől kezdve leginkább Mel Gibson Visszavágóját, vagy még inkább Clive Owen Golyózáporát idézi. Előbbit egyebek közt annyiban, hogy nincs szó a háttérben megbúvó titkos összeesküvésekről és a világ megmentéséről - hősünk mindent csakis a lányáért tesz, és csak mintegy mellékesen számolja fel a teljes francia alvilágot. Ugyanakkor Bryan Mills karaktere annyi érzelmet sem mutat ellenfeleivel szemben, mint John Rambo, és könyörtelen céltudatossága néha már-már az abszurditásig fokoz egy-egy jelenetet, melyek többségébe sikerült ráadásul némi humort is csempészni - megidézve ezzel a zsáner közelmúltbeli legnagyobb dobását, az említett Golyózáport. Mills exügynök sokkal kevésbé elegáns, mint James Bond, de majdnem annyira laza, mint John McClane, és bosszúszomjasabb mint a legdurvább hong-kongi vendettafilm antihősei - tökéletes egyveleg egy leszámolás-történethez.
Adott tehát egy hibátlan, pörgős akciófilm, amely felsőfokon mondja fel a műfaj által megkövetelt receptet, és másfél óra garantált szórakozást biztosít. Aki persze a valóság szürke szemüvegén át kívánja vizsgálni a filmet, csalódni fog. A valóságban nem rabolnak el minden tinilányt Európában, ahogy kiteszi a lábát a repülőgépből, botorság lenne a film hatására minden tengerentúli apukának elhalasztani a kislányuknak már befizetett európai körutat. Ugyanakkor nem szabad lebecsülni a filmben ábrázolt fertelmes és aljas bűntett, a leánykereskedelem súlyosságát és veszélyességét, igenis valós, létező problémáról van szó. Csakhogy akit a valóságban rabolnak el, annak nem lesz ott a szuperügynök apuka, hogy kiszabadítsa. A valóságban ezek a lányok sajnos nagy valószínűséggel sohasem kerülnek elő.
