A Francia Filmnapok üde kis színfoltja lehetne, vagy szeretne lenni a Francis Veber rendezte a Topmodell a barátnőm. Üdének még lehet nevezni, de hogy színfolt nem lesz, az biztos. Jó, jó, ha házhoz jön(ne), megfelel(ne), de azért a friss, ropogós kuriózum újszülöttek közé nem sorolnám. Hogy ez volna az egyik beválogatott darab a 2007-es Francia Filmnapokra, kvázi az elmúlt év(ek) egyik legjobbja, hát nem tudom.
A film "főhőse" (te jó ég, micsoda szó egy pipogyára) Francois Poignon (Gad Elmaleh), a fiatal parkolós ember (nem is tudom, van-e ilyen szó), vagyis ő viszi el a szállodába megérkező vendégek autóját a parkolóba. Típikus anyámmalélek-babettávaljárok-macskámvan fazon, de minderre nagyon büszke. Pedig ő csak a kollégájával él, és nemhogy macskája, de még függönye sincs. Lehet jól villogni a kabrióval a csajok előtt. Ő csak egy lányba szerelmes, reménytelenül. Ekkor jön a képbe szerencséjére Pierre Levasseur (Daniel Auteuil), a híres és gazdag üzletember, aki egy paparazzi fotó miatt az újságcímlapok segítségével bajba kerül szeretőjével, Elenával (Alice Taglioni). Ő történetesen egy szupermodell. Egy bombázó. Levasseur bosszúra éhes feleségének (Kristin Scott Thomas) haragja elöl egy kitérés van: a fényképen véletlenül arra járó Francois. Nyilvánvaló, hogy a szőke szépség pancser barátunkkal van. Legalábbis a simlis üzletember mindent elkövet, hogy ezt bebizonyítsa.
Lehet gondolni, mik történnek innentől kezdve. A pancser Francois egy pillanat alatt mázlista lett, nagymenő, akinek magas, szőke, hosszúcombú barátnője van, akivel minő fájdalom, nyilvánosan kell csókolóznia és kevésbé nyilvánosan egy ágyban aludnia. (Mert ugye függöny az nincs, mint tudjuk, és a paparazzik azok nem hiszik el, hogy két szerelmes pár külön szobában alszik.) Azt hiszem, ez az a pont, ahol a filmről való eszmecserét meg kell állítani. Mert ennyi van benne, és nem több. A film végére nyilvánvaló lesz, hogy a régi nagy áhított múzsa mégis csak szerelmes az ő Francois-jába, így hát hozzá is mehet feleségül. Szőke ciklonunk elmehet férjet keresni, az eurómilliárdos pedig újabb, még nagyobb botrányokba keveredik.
Könnyű, tavaszi limonádé a Topmodell a barátnőm, semmi kétség. Az mégis zavaró, hogy semmiféle kísérletet nem tesz a minőségi terepen. A forgatókönyv sablonos és semmitmondó, a szövegek papírízűek, a kameramozgás a híradóban érdekfeszítőbb. Egyetlen meglovagolható lehetőség a színészi játék lehetett volna, különösen, hogy két sokat tapasztalt színész játsza a válni vagy nem válni kívánó házaspárt (Daniel Auteuil és Kristin Scott Thomas). Játékuk jó, de sajnos töredéke annak, ami lehetne. Ha egy kis erősebb ceruzával nyomták volna meg Madame Levasseur hisztis lelkét vagy éppen a Pierre Richard-hoz hasonló balek képék Poignonban, akkor tényleg elhinnénk, hogy francia vígjátékot látunk.
