MN: Mit gondol, ha Kosáry Domokos megnézné a filmet, el tudná fogadni ezt a nyitott véget?

BG: Én azt gondolom, hogy igen. Az egész film hatása alatt igen, és én máig bánom, hogy nem nézte meg.

MN: Hogyan tudott a kereszttűzben dolgozni, amikor jogos és jogtalan vádakat, pletykákat, leleplezéseket, irigységet és sértett igazságérzetet fordítottak maga ellen?

BG: Akkor éppen nem dolgoztunk, amikor ez folyt. Tehát kétszeres volt a nyomás. Amíg a forgatókönyv készült, addig szélárnyékban voltunk. Aztán amikor elkészült, és egyáltalán felmerülhetett, hogy film lesz belőle, akkor indult el ez, és ezzel összefüggésben vagy ettől függetlenül, ezt nem tudom, finanszírozási gondok mutatkoztak. Magyarul, a pénz elindult, de mégsem érkezett meg. És újból és újból elakadt, ezért az előkészítésnek háromszor rugaszkodtunk neki, háromszor kerestük fel ugyanazokat a helyszíneket, és háromszor állt össze, illetve változott a stáb, miután a leállások miatt szétszéledt.

MN: Erről mintha semmit nem lehetett volna hallani.

BG: Akkor folyt az ellenkampány, ami a honoráriumokról szólt.

MN: Ekkor mondott le a mafilmes Sipos Kornél?

BG: Nem, ekkor távolították el Háberman Jenőt, és lett helyette Sipos Kornél, aki aztán távozott, visszajött Háberman, és vele ekkor már a végleges stáb összeállítását csináltuk meg. Ez a huzavona erős fél évig tartott, ez volt a legnehezebb időszak. Volt olyan, hogy csak a forgatókönyv és én képviseltük a filmet, együtt dokkoltunk. Aztán egyszer csak hirtelen megindult a forgatás. Annyi hasznom volt az egész marhaságból, hogy addigra én már eléggé fölkészült lettem, mert rendezőként három stábbal is végigmentem a filmen, és a forgatókönyvírás meg a várakozás kínjaihoz viszonyítva a forgatás már álomszerűen egyenes volt.

MN: De miért menesztették Hábermant? Végül is ő volt a szellemi szülőatyja a tervnek.

BG: Én úgy látom ezt az egészet, hogy amint megjelent a pénz, akkor megindult a marakodás. Ez okozta a leállásokat is, de nem akarok erről többet mondani. Nem szoktam igazságot tenni.

MN: Az egyik botránykő Eperjes gázsija volt.

BG: A mi gázsinkat Sipos Kornél állapította meg, és mi azt elfogadtuk. Ő igyekezett egy méltányos, de nem feltűnő összeget, tehát nem tenyérbe mászó összeget megállapítani. A bűnünkül felrótt számok hazugságok.

MN: Azt pontosan lehetett tudni, hogy egy kosztümös történelmi filmet nem lehet, sőt nem is szabad olcsón megcsinálni. De felmerült még egy, komolyabb vád is, nevezetesen a kurzusfilmé. Bár azért sokan kételkedtek abban, hogy Széchenyi alakja egyáltalán alkalmas-e ilyesmire.

BG: Bárki alakját meg lehet hamisítani, és bárki bármire felhasználható. Én úgy gondolom, hogy a forgatókönyvben minden eldőlt. Aki azt olvasta, és ért hozzá egy kicsit, az pontosan tudhatta volna, hogy ebből milyen film lesz. És még valami: amint a forgatás elkezdődött, a hangok elhallgattak. Más témák felé fordult az érdeklődés, megváltozott a harcmodor.

MN: Maga hogy viselte a vádakat?

BG: Várakoztam. Írtam egy színdarabot Shakespeare-ről, ez régi tervem volt. De nekem is voltak családi problémáim közben, nagyon közeli családtagjaim mondták azt, hogy nem volna szabad ebben a filmben dolgoznom.

MN: És mit válaszolt nekik?

BG: Rájuk förmedtem, hogy hagyjanak békén. Segítsenek, ne akadályozzanak. Ne húzassák magukat, azt mondtam.

MN: Fel sem merült, egy ponton sem, hogy talán jobb lenne vagy jobb lett volna kiszállni? Kivárni egy jobb időt?

BG: De, a várakozás idején, amikor egyedül maradtam a filmmel, akkor én magamban azért könyörögtem, hogy ne legyen ez a film. Illetve, dőljön már el, hogy igen vagy nem, és a nemet is szívesebben fogadnám, mint ezt a várakozást. Aztán telt az idő, és már azt mondtam, hogy jobb lenne, ha nem. Ha nem lenne. És ha tehettem volna valamit, akkor szabotáltam volna. De nem tehettem semmit, hála istennek.

MN: Nem szar érzés, hogy ennyire maga ellen fordult a saját szakmája?

BG: Nem, mert tudom, hogy miből táplálkozik és mennyiben jogos a felháborodás. Ott jogos, hogy ez egy szétrombolt, tönkretett szakma, és nagyon sokaknak nincs módjuk dolgozni, bizonyítani. Történelmi filmre szükség van Magyarországon, a filmnek azt a lehetőségét, hogy a múltat fölidézze és átélhetővé tegyen, nem szabad kihagyni. Az lenne jó, ha minden évben készülhetne egy ilyen film, és mellette a többieknek is lenne módjuk a munkára.

MN: A befejezés, azt hiszem, a kész film ismeretében is vitákat fog kiváltani. Milyen indokok alapján választotta ezt a kétértelmű véget?

BG: Egy korábbi döntés jogosított fel erre, az a döntés, hogy milyen is legyen Széchenyi, amikor magához tér Döblingben, és belevág az utolsó játszmájába. Itt két lehetőség volt, egy utoljára harcba induló aggastyán, aki összeroppan, és végez magával. A másik pedig, amelyet választottunk, egy ragyogó képességeit visszanyert aggastyán, aki tudja, mit csinál, és ismét kézbe veszi a sorsát. Ő kezdte, ő uszította magára a rendőrséget onnan, Döblingből, és a célja éppen a feltűnés volt. Vissza akart térni a politikába, mivel úgy látta, hogy rajta kívül nincsen más, aki előre mozdíthatná a holtpontra jutott eseményeket. Egyedül elkezdett egy harcot, fölmérve a következményeket, és ez mindent eldöntött. Azt is, hogy ő a saját sorsát mindvégig kézben tartotta. De lehetett volna depresszív véget is csinálni neki, hiszen sokan állítják azt, hogy ő a végén összeroppant. De Széchenyi tudatosan csinálta mindezt, előre kiszámította a sakklépéseket, mint egy ragyogó játékos. A célja a saját temetése, az utókor lett, és ha meggondoljuk, az utolsó évek tevékenysége nélkül ő nem volna az a Széchenyi, akit ma dicsőítünk. Hozzátartozik nagy híréhez és alakjához ez az utolsó időszak. Az utolsó rejtelmes időszak, ami a film szerint az erő egy nagy kirobbanása.

MN: De ebben az utolsó, tevékeny és harcos időszakában ugyanúgy megvolt benne az a kettősség, mint korábban. Kesztyűt dobott az udvarnak, de közben újra meg újra elfogta a kételkedés és kétségbeesés, a legutolsó naplóbejegyzések is erről tanúskodnak.

BG: Igen, ez végigkísérte az életét, volt egy éjszakai és egy nappali Széchenyi.

MN: Én azt el tudom fogadni, hogy filmhősnek nem választhatták az éjszakai, töprengő, kételkedő figurát.

BG: Igen, ez volt a helyzet. Én rendkívül nagyra tartom ezt a korszakát, és az utolsó műveket, a Blicket, a nagy Szatírát, a Diszharmónia és vakságot elolvasva, hát elképesztő dolgok kerültek Ferenc József asztalára.

MN: Ma már tudni véljük, hogy Széchenyi nem megőrült, hanem összeomlott, amit érthetővé tesz a sokéves megfeszített munka és az a rettenetes nyomás, ami az utolsó hónapokban ránehezedett. És ehhez járult még az ő mániás-depressziós alkata, ami korántsem egyedülálló a történelemben, Churchill is ebben szenvedett. Én úgy éreztem, hogy a film elment a lehetőség mellett, hogy ezt a kérdést a mai tudásunkkal új megvilágításba vonja.

BG: Én úgy látom, hogy Széchenyi a felelősség megszállottja volt. És abban roppant össze, hogy magát okolta, magát tette felelőssé mindenért, ami az ő 1825-ös fellépése óta történt.

MN: Megfejtené azt a szabadkőműves jelet?

BG: Szabadkőműves jelet?

MN: Amit Széchenyi titkára mutat az ujjával a halott Széchenyi előtt állva.

BG: Ja, az nem szabadkőműves jel szándék szerint, hanem én a Szarvas Józsit arra kértem, hogy mivel rajta áll meg a kamera a jelenet végén, minél több jelet adjon arra, hogy ez a Kiss összeroppant, beleőrült a gazdája halálába. Ez a torz jel az ő leleménye.

MN: Fenntartja azt a korábbi nyilatkozatát, hogy ez volt az ideális pillanat ennek a filmnek az elkészítésére?

BG: Inkább azt mondtam, hogy az egyetlen. Fenntartom, hiszen megvalósult az a film, amelynek a gondolata korábban, a filmtörténet száz éve során Magyarországon fel sem merülhetett.

MN: De ki fogja ezt most filmként nézni?

BG: A néző. Most készülök több vidéki közönségtalálkozóra, amire nagyon kíváncsi vagyok, de úgy hallom, hogy itt, Budapesten, még a délutáni vetítéseken is, amiket pedig az ember szürkébbnek képzel el, a nézők fölállva tapsolnak.

MN: Igen, és azt kiabálják, hogy OV, OV.

BG: Igen? Ezt nem tudtam.

MN: Igen. Én úgy látom, hogy A Hídembernek mint filmnek, mint esztétikai tárgynak most nagyon rosszak az esélyei. Csak abban bízhat, hogy túléli ezt a politikai időt.

BG: Ezt a filmet később is nézni fogják. És bízom a filmnek mint műfajnak a brutalitásában. Abban, hogy a néző átadja magát az élménynek, ami le tudja törni az előítéleteket. Hogy ez hol és mikor fog megtörténni, azt nem tudom.