zene: Jerry Goldsmith
vezényel: Jerry Goldsmith
kiadás éve: 1990
kiadó: Varése Sarabande
játékidő: 71:12

Paul Verhoeven "Total Recall - Az emlékmás"-a Arnold Schwarzenegger pályafutásának hasonlóan kultikus pontja, mint a "Terminátor", a "Conan, a barbár" vagy a "Kommandó", holott a későbbi kormányzónak eredetileg semmi köze sem volt a Philip K. Dick "We Can Remember It for You Wholesale" című történetén alapuló produkcióhoz, annak előkészületei ugyanis Bruce Beresford rendező ("Miss Daisy sofőrje") irányításával zajlottak egészen addig, amíg a financiális részről gondoskodó Dino DeLaurentiis cége csődöt nem jelentett. Mikor ezt Schwarzenegger meghallotta, győzködni kezdte a Carolcót arról, hogy érdemes átvenni a stafétabotot, és vászonra vinni ezt a jövőben játszódó akció-sci-fit. Mario Kassar és Andrew Vajna engedtek a nyomásnak, megvásárolták a jogokat, ezt követően pedig némileg átkozmetikáztatták a forgatókönyvet, mivel a valós emlékeit és énjét kereső Quaid az eredeti elképzelés szerint egy bankár típusú egyénhez hasonlított, ami kellő kontrasztot mutatott Schwarzenegger testalkatával, megjelenésével, ezzel párhuzamosan pedig feltupírozták az akciókat is.
A rögös úton induló alkotásból végül kultmozi vált, amivel kapcsolatban nemcsak Quaid karaktere ragadt meg a nézőkben, hanem olyan elemek váltak szimbólummá, mint a Johnny Taxi vagy a hárommellű nő. A tervek szerint pedig 2012-re egy újabb bőr kerül majd lehúzásra, ugyanis ekkor debütál majd a mozikban az azonos címre keresztelt remake...

Akárcsak a film, a zenéje is örökérvényű a maga nemében. Jerry Goldsmithnek nem kellett különösebb ajánlólevél ehhez a munkához, hiszen Kassarral és Vajnával olyan produkcióknál dolgozott együtt, mint a "Rambo"-trilógia, a "Különös kegyetlenséggel", emellett pedig az ő muzsikájából származik a Carolco szignálja is. Goldsmith - aki híres volt kísérletező kedvéről és a szintetizátorok iránti szenvedélyéről - számára remek táptalajt szolgáltatott jelen mozi, hiszen egyszerre van benne science-fiction, akció és változatos helyszínek, illetve bolygók, melyek mindegyike kellően nagy teret biztosított a művész fantáziája számára, s a végeredmény ismeretében nyugodt szívvel mondhatom, ez maximális mértékben ki is lett használva.

Ahogyan az már csak lenni szokott, a producerek igyekeznek a lehető legjobban kijönni az adott filmből - pontosabban fogalmazva: élnek a költséglefaragási lehetőségük jogával -, ami természetesen a zene elkészülésének körülményeire is hatással volt. Ezen elképzelésük azonban itt balul sült el, melynek eredményeként az erre szánt büdzsét hogy-hogy nem túllépték. Történt ugyanis, hogy Goldsmitht Münchenbe küldték, mivel ott olcsóbban lehetett rögzíteni a zenét, ám akármennyire is kedvező volt az ár, néhány napnyi, kudarcokkal tarkított felvételt követően (a zenekar nem tudott úgy megszólalni, ahogyan azt a komponista szerette volna), a szerző és csapata megelégelte a német zenészekkel folytatott küzdelmet, és Londonba utaztak, ahol három nap alatt felvették az addig megírt muzsikát. Azon jelenetekhez pedig, melyek trükkjeit Verhoeven még csiszoltatta, közel három hónap szünet után játszották fel ugyanott, a kettő közti "kényszerszünet" alatt pedig megszületett a "Szörnyecskék 2. - Az új falka" muzsikája.

A filmzene mellett Goldsmith jó néhány egyéb szösszenetet. írt a film számára, melyekre Verhoevenéknek source musicként volt szükségük. Ilyen néhány másodperces darab került például a rendező filmjeinek szinte elengedhetetlen részét képező híradás szignáljához, vagy a különféle emlékeket árusító Rekall cég reklámfilmjének aláfestéséhez. Utóbbi a bővített változatú filmzenealbumon is megtalálható "A New Life" után illesztve.

A szerzemény színességéhez - a dallamvilág és a rezes szekció nemegyszer igen erőteljes jelenléte mellett - fontos szerep hárul a nagyzenekar és a szintetizátoros részek arányának váltakozására. Az albumnyitó "The Dream" a film főtémáját mutatja be, ami ebben a formában többet nem is hangzik el, viszont az itt megismert dallam és hangulatvilág többször visszaköszön majd különböző variációkban - ezek közül a legjobb a "Where Am I?" közepén hallható, lágyan ringatózó átirat, amely akár relaxációs muzsika is lehetne. A "Total Recall - Az emlékmás" témája egyébiránt Goldsmith azon műve, melyet számtalanszor előadtak már a szerző munkáiból összeállított koncertek és válogatásalbumok okán, ám bármennyire is igyekeztek a zenészek, az itt megismert karakteres hangzás nem igazán köszönt vissza.

Az imént említett meditációs jellegű muzsikarészlet többször előfordul még (például a "The Mutant"-ban is), s vagy ezzel, vagy az olyan kőkemény akciózenékkel, mint a "Clever Girl", a "The Big Jump", a "The Massacre", a "The Treatment" és az "End of Dream", képes Goldsmith az első perctől kezdve elvarázsolni a hallgatót. A pörgősebb részek - melyek gerincét a különféle variációkban bemutatott akciótéma adja, s ez legalább olyan hangzatos, mint maga a főtéma - velejét a fúvósok és az ütősök szolgáltatják, akikről igen nehéz elképzelni, hogy egy-egy track feljátszása után nem kértek némi időt tüdejük, illetve csuklójuk regenerálódásához.
A muzsika egésze úgy ugrál, ahogyan a film dinamikája, ám ez egyáltalában nem párosul céltalan csapongással, kuszasággal, hiszen megvan benne minden ahhoz, hogy mihamarabb felkapjuk a vezérfonalat, és egy élvezetes muzsikaként tekintsünk rá, ebből eredően pedig míg e kompozíció a képsorokkal hibátlanul együtt él, addig azoktól elkülönülve is maradéktalanul megállja a helyét. A "Total Recall" zenei világa egyébiránt a mester olyan korábbi műveihez áll közel, mint a "Capricorne One", a "Star Trek: Űrszekerek" vagy a "Rambo"-k.

A Varése Sarabande 1990-ben kiadott albumát egy, a tízéves évfordulóra készült "The Deluxe Edition" követte, ami amellett, hogy harminc perccel több muzsikát tartalmaz, kronológiai sorrendben tárja elénk Jerry Goldsmith művét, és egy tizenkét oldalas füzetecskében taglalja, hogy mely tétel alatt mi történik a filmben - sajnos magáról a zene elkészüléséről kevés információ van, inkább az "ekkor az történik, hogy..." jellegű elbeszélések dominálnak. A magam részéről az esetek többségében örülni szoktam a bővített kiadásoknak, ám ezúttal úgy érzem, hogy bár a hetvenpercnyi játékidő cseppet sem fárasztó, a "The Massacre" címre keresztelt akciótétel az egyetlen, melynek az első albumról történő elhagyása ad okot hiányérzetre, emellett azonban a két verzió zenei élmény szempontjából egyenlőnek tekinthető.