Ideje volt már megünnepelni, hogy ember járt a Holdon. Állami ünnepségek megrendezésére nálunk is akadnak számlaképes tehetségek, ám olyan számlatömbje, mint Michael Baynek, úgy sincsen senkinek. És ez még nem minden. Mert a történelem átírásának ugyan errefelé is nagy hagyományai vannak, de azt a kunsztot, ahogy Bay egy könnyed mozdulattal összehozza a Transformerek és az Apollo 11 történetét, alighanem csak kevesen tudnák utánacsinálni. Tudniillik a NASA-nak némi privát biznisze is akadt odafent: ha Bay verzióját fogadjuk el, máris ki lehet engedni azokat az ápoltakat, akik jó negyven éve azt hirdetik, hogy a Hold árnyékos oldalán óriásrobotok sütögetik a szalonnájukat. (Akik Elvist is emlegetik, még maradnak.) Mi tagadás, a Transformers 3. a saját mércéjével (óriásrobotos filmek) mérve lendületesen indul, ámbár az azért árulkodó, hogy e kellemesen lendületes kezdés jórészt annak köszönhető, hogy a visszatérő szereplők közül egyelőre még senki sem mutatkozott. Sőt, a bevezető Hold-nyitányban az óriásrobotokból is csak a hűlt helyük látszik - kis lépés ez az emberiségnek, de annál nagyobb lépés a Transformers-filmek történetében. Innen szép a vereség, de Baynek meg se kottyan: akkora ügybuzgalommal rombolja le kevéske ázsióját, ami ugyancsak rekord a javából. Nehéz kiemelni bárkit is az egyenletesen szánalmas színészi gárdából, talán John Malkovich komikusi teljesítménye lehet a kivétel. Hogy mi fájna jobban: egy öröklétig tartó roboturalom vagy Malkovich grimasza? A válasz egyértelmű: vessetek a robotok elé!
