A Testcsere - magyar és eredeti címéhez egyaránt híven – egy fantáziátlan, testcserés (mi más?) komédia, amely a hasonló ötletre épülő vígjátékok tucatjaitól úgy próbálja magát megkülönböztetni, hogy könyékig túr a testnedvekben. Két óra tortúra.
Az eltűnt idő nyomában
A háromgyerekes Dave Lockwood teljesen száműzte életéből a szórakozást, csak a munkájának él. Legjobb barátja, Mitch, éppen az ellentéte: egyedülálló, kölkei nincsenek, és csajozik orrba-szájba. Egy éjszakai tivornya után a két részeg férfi úgy dönt, hogy belepisil egy szökőkútba, aminek az lesz az eredménye, hogy (pampárárrááá!) személyiségük/lelkük/lényük testet cserél.
Az efféle testcserés filmek természetüknél fogva nem akarnak eltérni a formulától. Egyforma narratív ösvényen kaptatnak, és egyforma konklúziókat igyekeznek leszűretni a nagyérdeművel. Gyakran még a poénjaik is hasonlóak. Csakhogy mindez még messze nem jelenti azt, hogy ne lehetnének jó filmek. Olyan túlságosan nem is kell messzire mennünk az időben, pozitív példát keresve: a 2003-as Freaky Friday-remake egy kimondottan kellemesre sikerült testcserés vígjáték. Sajnos a Testcsere (nagyon nehéz ám elkerülni a szóismétlést, ha a film címe egyben a történet lényegét is összefoglalja) semmi újat nem hoz a műfajba.
Kellemetlen komédia
[img id=308572 instance=1 align=left img]A film viccei nagyon ritkán működnek. A mostanában Hollywoodban divatos, bölcsödés szintű fingós-pisis-szaros poénkavalkáddal dolgozik – az efféle csak nagyon ritkán üt, egy bizonyos életkor felett az undoron kívül a nézőből mást nem vált ki (ha meg kivált, az a néző meg is érdemli az ilyen filmet.) Kicsit olyan, mintha a filmkészítők elsősorban sokkolni akarnák a minimális elvárásokkal rendelkező moziban-ülőket, és ha azok kínjukban kipréselnek magukból egy-két ideges mosolyt, a filmesek máris úgy érzik, nyert ügyük van. A legcikibbé viszont akkor válik a film, amikor ÉÉÉÉRZELMEKET akar vászonra vinni, a szó szerinti szarakodás közben emóciókat megjeleníteni. A forgatókönyvíróknak úgy látszik nem égett tőlük a pofája, nekem igen.
A történet figurái semerre sem fejlődnek – klisék ők, akiket már ezer korábbi filmben viszontláthattunk. Ez "hőseink" nőpartnereire is vonatkozik. Mintha csak az utolsó pillanatban lettek volna belepottyantva a film bilijébe, anélkül, hogy szerepeik egyáltalán át lettek volna gondolva. Dave felesége A Házsártos Nő, Dave kolléganője pedig, Sabrina, a Jó Csaj. Kb. ilyen mélységekig nyúlik mindkettejük szerepének gyökere – gyakran vádolják Hollywoodot azzal, hogy a nők csak a férfiak a látvánnyal kapcsolatos vágyának kielégítése végett kerülnek a filmbe; ez sokszor csak duma, ám ebben az esetben képtelenség vitatkozni az elmélettel. Egész egyszerűn ezek a nők mintha illúziók lennének, fikarcnyit sem törődünk velük.
Senki nem erőltette meg magát
Jason Bateman hozza a tőle megszokott szimpatikus figurát, de ezzel a szkripttel ő sem tud mit kezdeni, de Ryan Reynolds lagymatag alakítása még így is messze lemarad Batemané mögött. Leslie Mann Bateman feleségének szerepében kb. ugyanazt játssza, amit az utolsó tíz filmjében.
Erőtlen, ötlettelen, a gusztustalankodást viccesnek gondoló semmi. Még Bateman vagy Reynolds rajongói is csalódni fognak. Jó lenne már Hollywoodnak ebből a komédia-emésztőgödörből kimásznia.
Kinek ajánljuk?
- Öt éveseknek.
- Pelenka-gyártóknak.
- Az ellenségeinknek.
Kinek nem?
- Azoknak, akik szeretik a jó filmeket.
- Azoknak, akik szeretik a vicces vígjátékokat.
- Azoknak, akikekkel még szeretnénk beszélni az életben.
2/10 (mert azt hiszem van benne 2 db működő poén)
