A fülke brilliáns thriller, éjfekete humorú lelki sztriptíz, ravasz misztikával keverve. Hármas mestermunka Larry Cohen forgatókönyvíró, Joel Schumacher rendező és Colin Farrell abszolút főszereplő elővezetésében. Minden külsőség roppant egyszerűnek látszik. A film játékideje megegyezik a lepergő események valóságos idejével. Ahogyan nem lép át a film a valóságos időből fiktív időbe, ugyanúgy elsöprő hányadában nem lépi túl egy New York-i telefonfülke és pár méteres körzete határait. Provokatívan a divattal szemben menetel: nincs trükk, nincs számítógépes effekt, szemet kápráztató látványosság. Szinte mindvégig egy telefonbeszélgetés stációi fokozzák a végső határig a feszültséget.
Farrell feltörekvő szórakoztatóipari menedzsert játszik, a mérsékelten tenyérbemászó fajtából. Jóképű, nagydumás link. Irodája Manhattan utcai zsufija, felszerelése két mobiltelefon, a gátlástalan rámenősség és az arcátlan magabiztosság. Az élet császára alapállásból a film végére a hazugságok mázától megfosztott, valódi énjéig lemeztelenedett, ijedt senki lép ki a fülkéből. A fülke a csapda, a csalétek a megcsörrenő telefon. Az ismeretlen telefonáló minden piszkos kis ügyéről tud. A fikció ellenállhatatlanul hatásos: a fülke rabja vagy meghal, vagy a telefonhang utasításai szerint bevallja minden mocskos kis húzását. Személyesen azoknak, akiket megcsalt és becsapott. A kényszerítő erő egy valahonnan hajszál pontosan célra tartott fegyver s egy figyelmeztetésül meggyilkolt áldozat.
A bizarr helyzet megfoghatatlanul misztikus és véresen reális. A bosszúállás mindentudó angyalát egy sorozatgyilkos játssza el, az utolsó pillanatig láthatatlanul. A fülke rabságában Colin Farrell remekel. Egy telefonkagylóval a kezében nagyobb feszültséget képes kelteni, mint a hollywoodi hatásgyár összes technikusa együttvéve a digitális kütyükkel. Nincs benne megalkuvás. Stiklis kis fickója kénytelen szembenézni önmagával, de ettől nem lesz nemesebb jellem. Csak a máz potyog le róla.
