Leöntik üdítővel? Leöntik. Ő kapja a legnagyobb pofont tömegverekedéskor? Ő kapja. Pincérnek nézik az éttermi randevún? Pincérnek. Akkor ér haza anyu-apu, amikor épp a csúcsra ér? Akkor. S ezzel majdhogynem le is írtuk, miféle vígjátékra számíthatunk: csajozós lúzerkomédiára, arra hát, melyben hol a dagadt a vesztes, hol a vékonydongájú, s ahol az altesti humorra híresen sokat adnak, miként arra a jelenetre is, amikor a szőrtelenítés egy forradalmian új módját igyekszik épp elsajátítani a randira készülő főlúzer. Filmünk abban sem tér el a nagyátlagtól, hogy többnyire olyan fiatalok szerepelnek benne, akiket a horrorklaszszikusok megfiatalított remake-jeiben a kampókezű motorosfűrészes legkésőbb a film feléig karóba szokott húzni, vagy éppenséggel ők azok, akik a szegény utcai táncosról és a jómódú balerináról szóló táncosfilmekben a főszereplőkkel készülnek a nagy versenyre. Némi bátorító lenézéssel el is intézhetnénk az ügyet, hisz az ilyen filmek köztudottan csak maguknak keresik a bajt, s ezért kutya kötelességünk megbüntetni őket, csakhogy a Túl jó nő a csajommal van egy kis bibi: a megtévesztésig hasonlít egy tisztességes vígjátékra. Persze nem egy eget rengető klasszikus, de ami egy szőrtelenítés és egy hasra esés között e műnemben emberileg és vígjátékilag lehetséges, azt megteszik a fiatalok. Több laposnak ígérkező poénből is jól jönnek ki, rég láthattunk például olyan vígjátékot, ahol a korai magömlés kényszerű megvallása nem közröhej, hanem közszimpátia tárgyává teszi a csapott vállú vallomástevőt.
