Tűzfal

  • -stjn- / PORT.hu

Amikor Paul Bettany-t, a Tűzfal főgonoszát arról faggatták az újságírók, hogy milyen érzés volt Harrison Forddal együtt dolgozni, a fiatal angol azt felelte, hogy sok hírességgel játszott már együtt, de olyan sztárhoz, mint Ford, akiről külön műfajt neveztek volna el, még sosem volt szerencséje.

A fiatal színész megjegyzése telibe talált, ennél pontosabban ugyanis nehéz lett volna összefoglalni, miben is rejlik Ford páratlan, s időtálló népszerűsége. Nem titok, az idén 64 éves Fordnál számos jobb, sokoldalúbb, látványosabb átváltozásokra képes színészt ismerünk, olyat azonban egyet se, aki nálánál jobban tudná hozni a vészhelyzetben akcióhőssé váló átlagembert.

Jó húsz éve is már, hogy A kis szemtanú zsaruszerepében Ford először alakította ezt a mindmáig népszerű karaktert, majd nem sokkal ezután Polanski Őrületében bizonyította, hogy nem egyszeri kirándulásról van szó, hanem egy hosszú sikersorozat kezdetéről. Mindezt csak azért fontos említeni, mert néhány - nem túl sikeres - műfaji kitérő után a Tűzfalban végre Ford ismét ugyanazt a szerepet - a veszélyhelyzetbe sodródott átlagpolgárt - játssza, mint ami a közönség bálványává tette. Hogy mégse legyen az az érzésünk, hogy egy régi, jól ismert történet pereg a mozivásznon, Fordnak ezúttal újfajta környezetben, a számítógéptermek világában kell kiutat találnia a csávából, a Tűzfalban ugyanis egy banki alkalmazásban álló számítógépes szakembert játszik, aki egy nagyszabású bankrabláshoz kénytelen segítséget nyújtani. Ha nem teszi, az otthonát megszálló emberrablók végeznek a családjával. Ford tehát kénytelen végrehajtani a bűnözők utasításait, s a számítógépes rendszerhez való hozzáférése segítségével száz millió dollárt kell átutalnia a túszejtők számlájára. Az óra ketyeg, a mindenre felkészült szuperbűnözők hősünk minden lépését figyelik, s sorra hiúsítják meg a leleményes rendszergazda menekülési próbálkozásait.

A filmesek nem ígérnek zsákbamacskát, s mivel már az előzetesekben is biztosítottak minket afelől, hogy Ford ezúttal is győzedelmeskedik, most már csak az a kérdés, hogy a kétségbeesett rendszergazda mikor elégeli meg a macska-egér játékot, s kerekedik felül családtagjai fogva tartóin. A rajongók megnyugtatása végett közöljük, hogy ez a pillanat sem sokat késik, s a kellőképpen feldühített családfőből - amolyan "harrisonfordos" módra - garantáltan előbújik a várva-várt akcióhős.