Négy szókapcsolatban a legújabb román filmről: a főszereplő háta, a börtönlakó fiú, a szépajkú lány túszdrámája és a néger rendőrfőnök. Akinek továbbra is van ideje, lent olvashatja a többit.
A román filmek további haladására ismét nincs jobb bizonyíték, mint filmjeik 2010-es topfesztiválokon való diadalmenete. Az Ünnepek után című dráma Cannes "Un certain regard" nevű kifutópályáján kapott hangos sikereket, majd itthon meghirdetett novemberi premierje annál csöndesebb volt. Lehet, hogy ez a sors vár a Fütyülök az egészre című börtönmozira is, ami a tavalyi Berlini Filmfesztiválon a zsűri nagydíját kapta (ugyanazt, amit idén Tarr Béla). A rendező Florin Serban először állt a kamera mögé, többnyire mégis kézben tartotta az ügyet.
A Fütyülök az egészre története egy börtönviselt fiatalé, Silviué, akinek pár napja van már a szabadulásig. Anyja, akivel csöppet sem jó a viszonya, el akarja vinni öccsét Olaszországba. Akit Silviu nevelt föl. A megbízhatatlan anyától csak a szabadulás után lehetne elvenni a testvért, és megakadályozni, hogy a fiú idejekorán tévútra térjen.
Florin Serban debütáló alkotása beillik az eddig megismert "román hullámba", ezen túl pedig a tengerentúli szemnek sem volt idegen, hiszen idegennyelvű film kategóriában 10 közé jutott az Oscar-díj várományosai között, tovább már nem. A poros hangulat, a hosszú snittek, a főszereplő háta mind-mind olyan tulajdonság, amely első ránézésre meghatározhatja ezt a mozit is. Ezen felül ott a nagy feszültségteremtő erő, az erős színészi jelenlét, amely erre a filmre is elmondható. A fiú, akinek kopaszra nyírt fején megmaradt kevés hajában a kis foltot mindannyian megjegyezzük, amatőr színész, és George Pistereanunak hívják. Lehet, hogy ezt a nevet sem fogjuk elfeledni.
A főszereplő és az ő háta után egy kis spoilert is meg kell ejteni; Silviu egy túszejtő akcióval próbálja megoldani a célt: öccse itthonmaradását. Ehhez azonban 50 percet kell várni. Az ember már kezdi föladni, mire végre borul egy asztal, és folyik egy kis vér. Értem én, hogy ez nem az a klasszikus túszfilm, amiben Eddie Murphy a "mindig néger rendőrfőnök", de azért a film első felében is történhetne valami, amitől nemcsak a filozófia-filmesztétika szakos bölcsészek pisilik össze magukat a gyönyörűségtől.
