Újságírók és más perverzek - A heti bemutatók

A pedofil papok hálózatát leleplező újságírók története akár Oscar-díjat is érhet, a jeles dán rendező új, sötét lelkű vígjátéka pedig garantáltan botránkoztat meg mindenkit a dementált testvérekkel, míg az olaszok azt bizonygatják, amit eddig is tudtunk: férfi és nő között nehéz dolog a barátság.

Barátság extrák nélkül  

Francesco és Claudia két szép, fiatal jóbarát, csak az egyik pasiból van, a másik nőből, ráadásul elképesztően szép nőből. A férfi kicsit szerencsétlen, ugyanakkor jó humorérzékkel megáldott ügyvéd. A nő szabad lelkű, antikonformista állatorvos. Kettejük között nincs titok, ezer éve a legjobb barátok, sőt, egymás bizalmasai, de amikor Claudia életébe belép Giovanni, és megkéri a nő kezét, Francesco észreveszi, hogy a nő-férfi barátság az elképzelésekhez képest összetettebb dolog. A modellből lett francia színésznő, Laetitia Casta olaszként is megállja a helyét - igaz, a két ország filmipara között már az 1950-es évek óta nagy az átjárás -, de ez elsősorban a Francescot alakító Fabio De Luigi filmje, aki a magyar közönség előtt nagyjából ismeretlen.

Férfiak és csirkék

Gabriel és Elias hiába testvérek, gyökeres ellentétei egymásnak. Gabriel lestrapált egyetemi professzor, Eliast meg csak a nők és a közhelyes tények foglalkoztatják. Egyik óráján Gabriel telefonhívást kap, amelyben közlik vele, hogy apjuk elhunyt, ám egy videófelvételből megtudják, a megboldogult igazából nem is a biológiai apjuk volt, mert ő valójában még mindig él, egy szigeten. A két testvér útnak indul, és a szigeten csupa meglepetésben lesz részük. A szülői házban egy csomó állat mellett olyan hibbant emberekkel is találkoznak, akikről nemcsak az derül ki, hogy testvéreik, de ismerik az eltitkolt igazságot a családjukról és önmagukról is. Anders Thomas Jensen (Ádám almái, Zöld hentesek) már régóta a dán fekete humor legjobbját képviseli, most pedig a két legnagyobb dán színész Mads Mikkelsen és Nikolaj Lie Kaas főszereplésével visz minket egy bizarr és nem mindig gusztusos kalandra.

Hókirálynő 2.

Élt egyszer egy kegyetlen, fagyos szívű Hókirálynő, aki egykor dermesztő télbe borította az egész világot. Hatalmát egy jószívű, bátor kislánynak, Gerdának sikerült megtörnie, amiben segítségére volt Orm, a troll. Az átok megtörése után felenged a fagy, és minden visszatér a régi kerékvágásba. Orm kiszabadítja a trollokat a jég fogságából, hőstettét azonban nem meri felvállalni, nehogy kiderüljön, hogy ő igazából a Hókirálynő szolgája volt. Így hát teljes ismeretlenségben bányászként tengeti a hétköznapjait szeretett nagyija oldalán. Egy nap a trollok királya közhírré teszi, hogy férjet keres az unokahúgának, Maribel hercegnőnek, és a kiválasztott lovag a fele királyságát is elnyeri. Orm kapva kap az alkalmon, ő is jelentkezik a próbára, de a döntő pillanatban mégis inába száll a bátorsága.

Spotlight - Egy nyomozás részletei

Tom McCarthy filmje az első olyan nagy ügyet mutatja be, ahol egy csapat oknyomozó újságíró bebizonyítja, hogy a katolikus egyház évtizedeken át szisztematikusan tussolta el a pedofil papok botrányait, és nem csupán egy-két emberét, hanem több tucatnyi molesztálóét és erőszaktevőét egyetlen városban. A Spotlight a mezőny egyik legőszintébb, legtisztességesebb darabja, amely főhajtás a klasszikus újságírás előtt – abból az időből, amikor még nem csak arról írtak, hogy melyik celeb vasaltatta ki a heréit. Ehhez jön még a tökéletesen megírt történet, a minden részletében hiteles látvány és hangulat, illetve a nagyszerű szereplőgárda, vagyis a film mindenképpen Oscart érdemel. Ha van valami, ami ellene szól, az legfeljebb a régimódisága – ami a korral és a történettel jár – és a visszafogottsága, ami akár az előnye is lehet.