Dheepan - Egy menekült története (2015)

Nem Dheepan hősünk neve, csak ez áll az általa beszerzett útlevélben, sőt, a felesége sem igazából a felesége, ahogy a lánya is egy vadidegen, mert családokat könnyebben fogadnak be. Dheepannak menekülni kell Sri Lankából, mert vesztes oldalán harcolt a polgárháborúban, és kamu családjával Franciaországba érkezik, ahol egy lerobbant párizsi külvárosban találják magukat, ahol gondoki állást kap. Lassan alakulnak a dolgok, a menekültek kezdik összeszedni magukat, valahogy meg is élnek, pár francia mondatot is megtanulnak, a kislány pedig iskolába jár, de a hely nem szebb, és mint kiderül, nem is sokkal biztonságosabb, mint régi otthonuk, hiszen kisstílű gengszterek uralják a lakótelepet. Jacques Audiard korunk talán legjobb francia rendezője, és kissé meghökkentő, hogy egy szinte végig tamil nyelven készült filmmel jelentkezett be. A rendkívül karizmatikus főszereplő, Antonythasan Jesuthasan valóban Tamil Tigris volt gyerekkatonaként, és a történet nagyrészt az ő kalandjait dolgozza fel.

Az ígéret földje (2014)

Két tinédzser indul útnak Guatemalából Mexikón át az Egyesült Államok felé egy jobb élet reményében, és biztos, ami biztos, közülük a lány is fiúnak öltözik, nyilván hallottak már egy-két rémes történetet. Az úton megismerkednek egy indián fiúval, Chaukkal, akivel eleinte nem tudnak kommunikálni, hiszen nem beszél spanyolul. Azonban ahogy az út egyre veszélyesebbé alakul, a gyerekek megértetik magukat egymással. Szükségük is van rá, mert csak egymásra számíthatnak. A határvidék páratlanul kegyetlen megpróbáltatások elé állítja őket, minden megtett lépésükkel az életüket kockáztatják. És ha sikerül is átjutni, mi várja őket a másik oldalon? A film végigvezet minket az egész úton, az elindulástól kezdve az embercsempészeken, a hosszú vonatutakon, a hatóságok üldözésén át a megérkezésig, ami adott esetben akár maga is tragédia lehet. Nem ez az egyetlen film a már évtizedek óta elhúzódó amerikai menekültválságról, gyakorlatilag már egy önálló műfajról beszélhetünk.

Gyönyörű mocsokságok (2002)

A menekültes filmek nagyobbik része magáról az útról szól, és a közben a menekülőkre leselkedő veszélyekről, nehézségekről, de mi van akkor, ha megérkeznek az úton lévők? A modern nagyvárosokat ma már gyakorlatilag ezek a Föld legkülönbözőbb pontjairól érkező, gyakran a megfelelő papírokkal sem rendelkező emberek működtetik: ők dolgoznak az építkezéseken, ők takarítanak, hordják el a szemetet és csinálnak minden alantas, kétkezi munkát, gyakran éhbérért. Okwe is illegális illegális bevándorló, aki hazájában, Nigériában még orvos volt, most Londonban él, nappal taxizik, éjszaka pedig portás egy hotelben. Ugyanitt szobalány a török Senay, akinek lakásában Okwe napi néhány órára menedékre lel. A férfi és a nő alig ismerik egymást, mígnem egy éjszaka hősünk döbbenetes dologra bukkan az egyik hotelszoba WC-jében. Magánnyomozásba kezd, amivel életveszélybe sodorja magát és a lányt is, mert egy kiszolgáltatott bevándorlónak megszólalni sem ajánlatos, nemhogy kérdezni. Stephen Frears egyik legszebb filmje egyszerre tipikusan brit és teljesen nemzetközi – pont, mint London.

A zöld sárkány gyermekei (2010)

Bár ez valamiért nem került bele a közbeszédbe, a migránsok komoly százaléka érkezik Európába Kínából és Vietnámból, hol legális, hol illegális módon, és nálunk is fontos gazdasági szerepet játszanak – más kéréds, hogy ez a gazdaság amolyan szürke árnyalatú. Miklauzic Bence filmje a szokásos üzleti kapcsolaton ritkán túlmutató magyar-kínai barátságot vette filmje témájául. Hőse, Máté János ingatlanügynök, de nem rajong. munkájáért, éppen elvált, ráadásul pánikbeteg. Éppen egy raktárházon kell minél gyorsabban túladnia, ám azt kínaiak bérlik, és a benne lévő dobozkészletet egy kínai férfi, Wu őrzi, akinek egyben ez a lakása is. A kényszerű együttlét alatt a két magányos ember között különös barátság szövődik. János újabb, és újabb ügyféllel jelenik meg, ám Wu azt a feladatot kapja főnökétől, hogy minden áron meg kell akadályoznia az épület eladását. Ha megteszi, adósság fejében elvett útlevelét visszakapja, s visszamehet Kínába ismét új életet kezdeni.

Az ember gyermeke (2006)

A Föld tartalékai teljesen kimerültek, a jövő kilátástalan, 19 éve nem született gyerek. A széthulló társadalmi rendszerek közül egyedül Nagy-Britannia élte túl a belső harcokat. A rendszer diktatórikus eszközökkel tartja fenn a hatalmat, és erőszakkal lép fel az illegális bevándorlók ellen: táborokba hurcolják és deportálják őket. Hősünk (Clive Owen) egykor a változás élharcosa volt, de mára kiégett, megkeseredett ember, ám mMinden megváltozik, amikor egykori szerelme szívességet kér tőle. Egy fiatal nőt kell kijuttatnia az országból, és hamarosan kiderül, hogy a lány nem egyszerű menekült. Alfonso Cuarón megrázó és izgalmas filmje egyszerre követi a klasszikus irodalmi disztópiák – az utópia ellenéte, ugyebár – vonalvezetését, miközben egy izgalmas thrillerként indul és egy megdöbbentő társadalmi drámaként ér véget, ahogy hősünk maga is megtapasztalja a partvidéki menekülttáborok borzalmait.

Isten hozott! (2009)
Az Angliába igyekvő, a franciaországi Calais-nál feltorlódó menekülttömeg különös aktualitást ad ennek a kedves francia filmnek, ami látszólag az úszásról szól. Bilal, a 17 éves iraki kurd fiú átutazott a Közel Keleten és Európán, hogy a nemrég Angliába emigrált barátnőjéhez csatlakozzon – márpedig a „hazátlan” kurdokat szinte mindenhol üldözik . Ám utazása váratlanul megszakad, amikor a Csatorna franciaországi partjához ér. Elhatározza, hogy átúszik, ezért a helyi uszodában edz. Ott találkozik Simonnal, az úszóedzővel, aki épp válófélben van. Simon szeretné visszanyerni felesége szívét és arra jut, hogy ezt talán eléri, ha mindent kockára téve szárnyai alá veszi Bilalt. A rendező, Philippe Lioret a film bemutatása után azt nyilatkozta, hogy szándékosan hagyott ki elég mellbevágó dolgokat, amiket Calais-ben tapasztalt – ahol az, aki befogad egy menekültet, akár börtönbe is kerülhet - , hogy az Isten hozott elkészülhessen, ennél fogva a film valahol félúton van az elgondolkodtató és a szórakoztató kategóriák között.