Üvegtigris

Ugye Önt még soha nem zárták össze egy lakókocsiból átalakított büfébe a haverokkal, ráadásul anyaszült meztelenül? Akkor felhőtlenül kacagtató lesz ez a jelenet. Az Üvegtigrisnek még meg sem volt a hivatalos bemutatója, amikor már közszájon forogtak belőle a jobb poénok. Ennél nagyobb sikert nem érhet el vígjátékkészítő stáb. Ez szinte független attól, hogy jó lett-e a film. Ez a közönség szimpátiájáról szól, amit ugyanolyan nehéz megnyerni, mint kifogástalan filmet készíteni. Az utóbbi most még nem sikerült, de az előbbi már igen. Szimpatikus a vállalkozás (közönségfilm altesti humor nélkül), szimpatikusak a színészek (meglepő módon egyikük sem tartja méltóságán alulinak, hogy közönségfilmben szerepel, sőt! oldottan bohóckodnak, egymást túllicitálva), szimpatikusan sokfélék a poénok (a szószerint értett fekvőrendőrtől Gáspár Sándor frizurájáig), és szimpatikus az alkotók hozzáállása (nem gondolják magukról, hogy a filmművészet gyöngyszemét hozták létre, de büszkék arra, hogy minden elemében vállalható mű készült). Szimpatikus a film előélete is, hiszen jó egy éve adtunk először hírt arról, hogy készül, és azóta egyszer sem visszhangzott a sajtó az Üvegtigris körüli botrányoktól, nem cserélték le a fél stábot menet közben, nem lett a baráti vállalkozásból örihari, aztán látványos kibékülés a kamerák előtt, nem szidták a saját szponzoraikat és nem sértődtek meg előre azon, hogy a szaksajtó majd megírja, hol rontották el a filmet.
Vígjátékot írni, rendezni és játszani nagyon nehéz! Ha valaki jó úton indul el, ha nem a gagyit választja, és nem nézi debilnek a közönséget, az már önmagában is szimpatikus. Reméljük, a következő filmjük már kinövi az összes gyermekbetegségét, és lesz igazi forgatókönyve. Az sem lenne rossz, ha a szponzorok nagyvonalúbbak lennének, és a pénzükért kicsit kevesebb jelenlétet csikarnának ki maguknak a vásznon a magyar filmekből.