Vadászpilóták

A francia film eddig jobbára latensen jelentkező Amerika-komplexusa kezd egyre elhatalmasodni; valószínűleg néplélekbúvároknak kéne egyetemi speciálkollégiumon vetíteni ezt a filmet, szigorúan és az orvosetikai szabályokat betartván csak ott.

Jóérzésű ember nem ujjong, ha egy lelki deformitásból szórakoztatóipari terméket gyártanak, így most is feszengve ülünk a nézőtéren, látván, ahogy a franciául beszélő hímpéldányok időnként repülőbe ülve gyakorolnak/párbajoznak/versengenek amerikai pilótákkal, és az előző tagmondatot nyugodtan megismételhetnénk a film szó alanyi behelyettesítésével.

Amúgy még sikerrel is járhatnának, a repülősfilmnél viszonylag egyszerű a recept, egységnyi repülős-felvételhez kell fél adag női értelmű bombázó, ugyanennyi izgalom, szóval csak koppintani kell, jól ki van ez találva.

Csak hát épp itt lenne a kutya elásva, hogy ott, a Szajna partján folyton azon törik a fejüket, hogyan is lehetne máshogy ugyanolyannak lenni, hogy érhetnék el az álomgyár sikereit egy kissé más, csak és kizárólag a szofisztikált franciákra jellemző eszközökkel. Aztán ennek rendre rossz vége lesz, most is jelenetek pihennek hűvös halomban, van egy homályos hazaárulási szál, az amerikaiak összefognak az arab világgal, mert nem bírják ki, hogy a francia elnök szereti nézni a július 14-i légi parádét. Ennyi elég is, gyerünk, barátaim, tiporjátok el a gyalázatost, mondta a producer, és bevett még egy görcsoldót.