Ha olcsó poénnal akarnánk élcelődni - miért ne, sajnos, illik a filmhez -, a Vadidegen rendkívül ismerős. Túlontúl is az.
Jon Bonkenkamp scripter viszonylag jó minőségben megírt könyvéből született anno (Angelina Jolie főszereplésével) a - méltánytalanul csendesen kivérző - Életeken át című krimi. Mindhiába a szerzett rutin, másodjára önmaga hibájából fakadóan múlik ki a forgatókönyvírással most debütáló producerrel, Todd Komarnickivel (Mi a manó) közösen alkotott bűnfilmje, a Vadidegen. A menthetetlenül lapos íráshoz a jobb sorsa érdemes rendező, James Foley sem sokat tehetett hozzá (semmit), pedig a Madonnával a nyakába varrt korai opusa (Ki ez a lány?) után egészen remek krimiket alkotott (Lépéselőny, Mocskos zsaruk). Tud, ha hagyják. És ha van miből dolgoznia. Ezúttal azonban nem volt.
Mint első féléves film-kommunikáció szakos zárthelyi dolgozat írásának, úgy estek neki a forgatókönyvírók a történetnek, miszerint és lehetőleg felvonultatják az összes sablont, ami a thrillerbe hajló bűnmozi műfajában létezik és használatos. A nem túl összetett cselekményben az alkalmasint vitatható eszközök alkalmazásától sem ódzkodó tényfeltáró újságírónő, Ro (Halle Berry) a gyerekkori szomszédlány (Nicki Aycox - akit az Odaát tévésorozat démonlányként ismerhetünk) eltűnése, majd kegyetlen meggyilkolása ügyében kutakodik. Barátja és a technikában társa, Miles (Giovanni Ribisi) segédletével beépül abba a kurrens reklámcégbe, ahol a leányzót utoljára élve látták. S ahol a fiatal nő viszonyt folytatott a (nős) nagyon is gyanús - simamodorú - főnökkel, Harrison Hillel (Bruce Willis).
Ezt az egyszerű képletet a végén csavarítják, hírlik, hogy mind a három fontosabb szereplő "bemószerolására" készítettek egy-egy variánst, hogy miért azt választották, amit, az ok egyszerű: talán így felébred a néző (és a képzeletbeli dramaturgiatanár is görbíti a zárthelyi érdemjegyét).
Amennyiben nem Berry és Willis játszana a filmben, valószínűleg csupán a kölcsönzők polcain találkoznánk vele, egyedül a Ribisi-rajongókat töltheti el elégedettséggel a Vadidegen: a remek jellemszínész megint a tiszta bukásból hozta vissza a figuráját - és a filmet. Ha olcsó poénnal akarnánk élcelődni - miért ne, sajnos, illik a filmhez -, a Vadidegen rendkívül ismerős. Túlontúl is az.
