Színház, western, történelem, irodalom, tökéletes fekete-fehér képek. Radu Jude Aferim! című remekműve sokrétű, és várhatóan nagy port fog kavarni.
A bravúr azzal kezdődött, hogy beválogatták az idei Berlinálé versenyprogramjába, és egyből arról kezdtek sugdolózni az emberek, hogy vajon 2015-ben milyen díjakkal térnek majd haza a romániai filmrendezők? Nem könnyű ilyen körülmények között dolgozni, mert egyből kritikai- vagy közönségsikert követelnek minden alkotótól. Radu Jude az elmúlt években szerencsésen elkerülte a sajtós csapdákat és egymás után forgatta le azokat a filmeket, amelyeket le akart. Szerencsére mindig volt mellette egy olyan producer, aki támogatta a döntéseiben: Ada Solomonnak ezúttal is fontos szerepe volt abban, hogy az Aferim! több évnyi előkészület után végre közönség elé került.
A kitartás kifizetődött, mert Jude csodálatosan gazdag és sokrétű alkotással állt elő. Westernfilmet hirdet a plakát, és valóban nincs hiány vad tájakból és lovasokból: a cselekmény a 19. század vidéki Havasalföldjén zajlik. Constandin pandúrt megbízza egy bojár, hogy fogja el a Carfin nevű cigány rabszolgát, aki állítólag egy szép összeggel szökött meg. Más híresztelések szerint viszont a nevezett rabszolga főképp abban vétkes, hogy a ház úrnőjének a kegyeit is élvezte, és ezért vár rá szigorú büntetés.
Constandin pedig útnak indul a fiával, átlovagol a vad havasalföldi és dobrudzsai tájakon, néha ortodox pópával találkozik, akivel arról vitatkoznak, hogy vajon a romák emberek-e és van-e lelkük, máskor meg a betyárok elől rejtőzködnek, hogy ne kelljen harcba szállni. Jól illenek ebbe a tájba a gazdag bolgár és török urak is – akikkel más nyelven kell beszélni –, de a paraszti vásárok is. A képek gyönyörűek, és ha nem a kietlen természetben látjuk elveszni hőseinket, a szó szoros értelmében a cselekmény sűrűjében vannak: falun, a kocsmában vagy a vásárokban hirtelen túl sok ember jelenik meg. A társadalom és a társadalmon kívüliség végletekben nyilvánul meg és ezek a végletek tablókként működnek, kettéosztva a filmet: a romantikus vadonra és a kegyetlen, tobzódó és torz társadalom bruegeli jeleneteire.
Ha van esemény a filmben, az vagy a megtett távolságra vonatkozik, vagy a szünetekre, léha szórakozásokra korlátozódik. És ha már western, mikor érünk a nyílt összetűzésekhez? Hol van a jó és a gonosz küzdelme? Hol vannak az „indiánok”? A rabszolgasorsban élő „csókák” – mert így nevezi a film a romákat – elég békésen tűrik, hogy adják-veszik őket, mintegy beletörődtek a sorsukba. A gazdag és kegyetlen urak dönthetnek az életükről és a halálukról. Alázatosak és szelídek ezek a rabszolgák, és úgy tűnik, hogy a rendezőt nem is annyira az érdekli, hogy hogyan élnek ők, hanem, hogy miként gondolkoznak az urak. Mi a bölcsességük, és hogyan működik ez a társadalom? Constandin útközben végig okítja a fiát, és ízes, múlt századi román nyelven adja elő a világ igazságtalanságait, magyarázza meg, hogyan lehet átmenni az életen úgy, hogy jó ember maradjon és baja se essék. Ezekben a beszélgetésekben ismerek rá Jude kézjegyére és elemző hozzállására. Így beszélgetett apa és lánya a Mindenki a mennybe megyben (Toată lumea din familia noastră, 2012) is.
Az Aferim!-ben nem marad a szereplők kiváltsága az elemzés és tanulás, a film maga történelmi és irodalmi kutatásokon alapszik, és részletekbe menően ki van dolgozva. Van a filmben keserűség és egy örökké aktuális következtetés is: az urak, akik díjazhatnak és bírálhatnak, sokszor nem alkalmasak bírónak – de ez a dolgok rendje. Mintha 1835 óta csak a nyelvezet és a jelmezek változtak volna.
