Titokzatos kór támad az emberiségre - tejfehér vakság ereszkedik a világ szemére, mely kifordul sarkaiból. Fernando Meirelles csodálatos filmje José Saramango azonos című regényéből.
A természeti katasztrófák és a járványok az utópiák és antiutópiák jellegzetes közegei. Különleges élethelyzetekben az emberek ösztönlényekké válnak, és a természet ősi törvényei veszik át az irányítást az addig a jog és morál uralta világ fölött. Így történik Saramango történetében is. A vakokat elkülönítik az egészségesektől, vesztegzár alá helyezik, majd szép lassan magukra hagyják őket - a táborban hamar világossá válnak az erőviszonyok, felépül, természetesen nem a demokrácia alappillérein, egyfajta mikrotársadalom. A vakok között a félszemű az a férfi, aki nem a betegségben vesztette el a szeme világát, hanem születése óta így él - igazi hatalom. A betegek azonban nem is sejtik, hogy van köztük valaki (Julianne Moore), aki még őrzi szeme világát, és csak azért él velük, hogy megvakult férjével (Mark Ruffalo) lehessen.
A Vakság komoly kérdéseket veszeget. Meddig marad ember az ember, mennyi kompomisszumot kész kötni, meddig terjed a feltétel nélküli szeretet, és mit képes megtenni azért, akit szeret? Mi a felelőségünk a világban, és hajlandók vagyunk-e vállalni azt? Kérdések melyek sosem hangzanak el a hétköznapok szürkeségében, kérdések, melyekre a válaszokat hőseink a tejfehér vakság óráiban tisztábban látnak, mint valaha.
Meirelles filmje kanadai-brazil-japán koprodukcióban készült - messze lerí róla, hogy nem amerikai alkotás. Távol-keleti rendezőket idéz, Kim Ki-duk és Ming-liang Tsai munkái villannak be képsorait nézve. A szereplőgárda kifogástalan, Meirelles remekül válogatta össze csapatát - valamennyiük együtt lélegzik a filmmel tökéletesen hitelessé téve azt.
