Manapság igen ritka az olyan mozi, mely nemcsak számos fesztiválon részesül nagy kritikai elismerésben, de világszerte kasszasiker is tud lenni politika, erőszak, szex és sztárok bevetése nélkül. Pedig itt ez az eset áll fenn, Fabián Bielinsky 2000-ben az argentin gazdasági összeomlás közepette, hóna alatt első filmjével - egy valóban izgalmas és fordulatos történettel - világhódító útra indult. Mellesleg ezen felbuzdulva az amerikaiak gyorsan meg is vásárolták a forgatókönyv újra megfilmesítésének jogát, s ha minden igaz, Steven Soderbergh forgat majd belőle remake-et.
Bielinsky a forgatókönyvet szélhámosok áldozatainak történetei alapján írta. A film két Buenos Aires-i csaló, Juan (Gastón Pauls) és Marcos (Ricardo Darín) egy napját követi nyomon, akik a szakma könnyed művészi érzékkel megáldott képviselői. Miután egy bolti lopás során megismerkednek, a nagyváros utcáin sétálva a rangidős mester, Marcos bemutatót tart újdonsült tanítványának, Juan-nak. Előveszi néhány jól bevált módszerét. Például a valóságrulettet, ami abból áll, hogy fényes nappal sorra felcsönget néhány lakás kaputelefonján, és csak ennyit kérdez "nagynéni?". A válasz általában az, hogy "micsoda?!". Marcos ilyenkor szó nélkül tovább sétál. De néha előadódik a keresett eset és idős hölgy izgatottan üdvözli személyében rég nem látott unokaöccsét. Ezután Marcosnak már csak az a dolga, hogy megkérje, küldjön már le neki a hozzá felszalajtott barátjával egy kis pénzt, mert a rendőrök meg akarják büntetni egy közlekedési kihágás miatt.
Marcos, akár egy virtuális valóságba látogató játékos, jól ismeri az embereket s azt, amit azok mindennapos realitásként élnek meg. Akciói során saját logikájukat használja fel ellenük. Miért ne állíthatná például valaki, hogy egy pincérnek nemrég nagy címletű bankjegyet adott át, ha - miközben a főpincérnél reklamál - "véletlenül" még a bankó egy letépett sarkára is rábukkan saját tárcájában. Igaz, hogy tulajdonképpen a vitatott bankjeggyel nemrég egy barátja fizetett és így került a pincérhez, de ez már nem derül ki, így Marcos zsebre teszi a botrány árán visszakapott pénzt és megy tovább. Mestersége, hogy a hazugságot igazságként hitesse el s ebben rendkívül komoly, határozott fellépése s delejes tekintete segíti. Marcos büszke spontán illuzionista bűvészetére. Nem feltétlenül azért lop, mert szüksége van rá, hanem gyakran csupán virtuozitásból. Mert úgy érzi szakmabeli kötelessége, hogy állandóan mindenkit megtévesszen, még saját kollégáit is, különben azok őt verik át. A valóság számára örökös kihívásokkal teli kaland. Bár vannak jól bevált trükkjei, kedvenc területe a spontán akció. Ezért kezdi el becsülni tanítványát, az ártatlan kölyök képű Juan-t, akiben úgy tűnik, megvan az ehhez való tehetség. De aztán persze őt is megpróbálja átvágni, mikor egy rendkívül ígéretes üzleti ügybe keverednek a híres "Kilenc királynő" nevezetű bélyegsorozat hamisítványának megszerzésével. A film a "Közönséges bűnözőkhöz" hasonlóan a végére tartogatja a legmeglepőbb fordulatot. Mindvégig azt hisszük, hogy egy mester és tanítvány viszony kibontakozásának vagyunk tanúi. Végül azonban rá kell jönnünk, hogy a háttérben ez alatt egy bonyolult és izgalmas sakkjátszma folyt...
Lumiére és Mélies egy ilyen film láttán bizonyára gratulálnak egymásnak a mennybéli vetítőben. Bielinsky könnyed kézzel levezényelt bűvészmutatványa ugyanis attól zseniális, hogy a filmszalag két alapvető tulajdonságára alapozva nyeri el önazonosságát. Jól működik, mint önmagát örökösen újra és újra teremtő és megsemmisítő illúzió, és mint egyszerű dokumentum felvétel is. A néző maga is folytonosan megtévesztés áldozata annak ellenére, hogy a film meglepően eszköztelenül, trükkök nélkül készült. Az alkotók, ahol csak lehetett, természetes fényeket használtak és a szereplőket rejtett kamerával követték a hosszas utcajelenetek során, így a háttér mindvégig valósághű marad, az előtérben pedig szokatlanul élvezetes színészi összjátékot láthatunk.
