A történet a Római Birodalom vége felé játszódik, i.sz. 180-ban. Maximus sikeres tábornok, a bölcs cézár, Marcus Aurelius kiszemelt utódja. Commodus, Marcus Aurelius fia, a hivatalos trónörökös nem örül ennek, és még mielőtt az Uralkodó nyilvánosan is bejelenthetné döntését (miszerint Maximust teszi meg cézárnak), meggyilkolja őt, és Maximusra is kimondja a halálos ítéletet. Bár Maximusnak sikerül megmenekülnie, nem sokáig örülhet, mert Commodus megöleti a fiát és a feleségét, ő maga pedig rabszolga-kereskedők árujává válik. Hamarosan azonban ünnepelt gladiátor lesz: Rómába kerül, a történet végén pedig lehetősége nyílik arra is, hogy megküzdjön az addigra már cézárrá előlépett Commodusszal - így állva bosszút elveszett családjáért és karrierjéért.
A sztori a Ben Hur-éra emlékeztet, ami (legalábbis nálam) kimondottan jó pontnak számít, mert azt gondoltam, hogy egy ilyen remekműnek még az utánérzéseiből is csak jó születhet. Ahogy én tévedtem! Lássunk néhány nem-elhanyagolható különbséget a két mozi között.
Juda Ben Hur békés kereskedő, akit hamis vádak alapján gályára tesznek, családját pedig börtönbe zárják. Juda bosszút fogad, de (sem ezelőtt, sem ezután) nem ez a bosszú, hanem (családja és népe iránti) szeretete mozgatja a történetét. Az alapvetően erőszakra építő Gladiátor-ban viszont Maximus szakember, a háború professzionalistája, és kizárólag az ő bosszúja szervezi a cselekményt. Vagyis az az emelkedettség, amit a Ben Hurban a jézusos epizódok és a varázslatos happy end teremtenek meg, a Gladiátorból teljesen (és nagyon!) hiányzik.
A Ben Hur gonosza, a kegyetlen Messala egy szélsőségesen értelmezett államraison nevében teszi a dolgát, mert komolyan hisz abban, hogy még barátja halála sem túl nagy ár, ha Róma érdekéről van szó. Commodus simán beteg: meghágna vagy megölne bárkit és bármit, ami mozog, beleértve saját húgát és annak fiát is.
A Ben Hur visszafogott, de végig mocorgó humora hihetővé varázsolja az amúgy túlzottan patetikusnak tűnő pillanatokat is. A Gladiátorban két erőtlen próbálkozás után lemondtak mindenfajta szellemességről vagy öniróniáról.
A Ben Hur, bár több mint három órás, nem túl-hosszú, hanem szép-hosszú film. A Gladiátor hosszúnak túl rövid, gyorsnak meg túl lassú - közel két és fél óra. A klipes vágás, zene- és kamerahasználattól már amúgy is úgy érezni, hogy elnyúlt videoklipet nézünk, ahol a képi truvájok mindennel, még a dramaturgiával szemben is elsőbbséget élveznek. Egy ilyen epikus történetnek viszont időt kell adni. Hagyni kell a közönséget, hogy megbarátkozzon a történelmi helyzettel, a szereplőkkel, a mindennapi tapasztalataitól eltérő szabályokkal. És bár itt nem kapjuk meg ezt az időt, a csatajelenetek még így is annyira magukba szippantanak, hogy kiserken a vér a szomszéd combjából, úgy kapaszkodunk.
Az ugázás ellenére a Gladiátor mindenképpen megérdemli a figyelmet, sőt még a jegy árát is, mert a forgatókönyv hiányosságaiért látványos jelenetekkel kárpótol főleg, ha a számítógépen újragenerált ókori Rómáról vagy a küzdelmes jelentekről van szó.
