Városnap

Erre a vasárnapra a szokásosnál is több városismereti sétát gondoltam ki, amit gyerekprogramokkal fűszereztem, az ínyencség miatt. Mozdonyművészet, nagyon jó! Délutánra kis gondolkozás, szentimentális mozi, majd a szülőknek egy kis zene a nyugodtabb fajtából, hiszen tudjátok...

Gyermekvasút a kulisszák mögött

Széchenyi-hegyi Gyermekvasút, január 30., 10:00

Január 30-án vasárnap nyílt napot tart a Gyermekvasút a Széchenyihegyi végállomáson. 10 és 16 óra között várják színes programokkal a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket. A nyílt napra ellátogató gyerekek kipróbálhatják Széchenyihegy állomás vasúti berendezéseit. Így akár a legkisebbek is nyomtathatnak jegyet a jegykiadó számítógéppel, felpróbálhatják az egyenruhát, valamint kisfilmeket nézhetnek a mozikocsiban.

Örömmel várják a művészetkedvelő családokat minden második vasárnap 10 órától Budaházi Réka drámapedagógus és Csőke Kitti múzeumpedagógus foglalkozásaira! Amíg a kicsik (6-10 évesek) Firkalakon alkotnak az aktuális kiállításainkhoz kapcsolódva, a nagyok a Felnőtt megőrzőben élhetik újra drámajátékokkal a gyermekkorukat.

Kényelmes séta. Az ortodox zsidó emlékeken végigvezető séta nyomolvasási játékra hív. A ma is látható épületekben a ma már láthatatlan szellemet villantja föl neked. Valamennyi BUPAP-séta abban segít, hogy hirtelen másképp tudd megpillantani ismerős városodat, hogy – mint maga a szlogen mondja – helyben lehess turista…”

Költözik a kultúra – városvédő séta - Kövesd nemzeti értékeink vándorlását Budáról Pestre!

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, január 30., 11:00

Akadálymentes, kutyabarát séta. "Mi lesz a sorsa a hatalmas műgyűjteményeknek, a budai Várban dolgozó tudósoknak, és mennyibe kerül mindez? Mi történik a Várban? Milyen közhivatalok, intézmények működtek itt a múlt században és a két világháború között? Mi maradt meg belőlük és mi lett a sorsuk a háború után? Az államszocialista rendszer talán egyetlen jótékony hatása volt, hogy az egykori hatalom terei megnyíltak a nép előtt: a királyi palota kulturális központtá vált fontos múzeumokkal és az ország legnagyobb könyvtárával.

Hauszmann paripái - Vezetett bejárás az újjáépült Lovarda épületében

Budavári Palota, január 30., 11:00

A Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászületett épület, a Lovarda, a Budai Várséták tematikus vezetésén látogatható először! Helyszíne, a Csikós udvar a II. világháború okozta sérüléséket követően az 1950-es évek kultúrpolitikájának esett áldozatul, így a Lovarda, Főőrség és Stöckl lépcső épületegyüttesét elbontották.

Habsburgok és holtak - Séta József nádor nyomában a királyi kertekben és a nádori kriptában

Ybl Miklós tér, január 30., 14:00

A Margitsziget fái, a Szépítő Bizottság, a Ludovika, a Vakok Intézete, a Műegyetem - csak néhány azok közül, amelyeket József nádor a fővárosunknak adott, ám a király utáni legmagasabb méltóságról keveset tudunk. Sétánkon a „legmagyarabb Habsburgként” emlegetett nádor, József Antal főherceg nyomába eredünk: megismerjük fél évszázados nádori tevékenységét és tragédiákkal teli családi él.

Vasárnapi barangoló

Kiscelli Múzeum, január 30., 15:00

Ne érj hozzá! Ne mássz rá! Ne rohangálj! Ne kiabálj! Itt nem játszunk! ... Vagy mégis? A Kiscelli Múzeum 2022-ben is folytatja VASÁRNAPI BARANGOLÓ címmel havi rendszerességel megrendezett családi foglalkozását. Újabb műtárgyak segítségével tovább utazhattok a múzeum képzeletbeli világában, ahol egyszerre játszhattok, tanulhattok és alkothattok.

Régi kedvenceinket, a diafilmeket vetítenek folyamatosan, két teremben kicsiknek és nagyobbaknak. A meséket felolvassa Szalai Kriszta és Cserna Antal színművészek. A vetítéseket zenével kíséri és a hangulatot fokozza Hevesi Imre zenész.

Van egy tipikus jelenet: beszélgetünk és a politikára terelődik a téma. Már tudjuk előre, hogy meddő vita lesz. Semmit sem fogunk elérni vele. Miért olyan nehéz álláspontot váltanunk? Miért olyan nehéz meggyőznünk valakit? Mintha a voks - amit egyszer leteszünk - örökre kellene szólnia.

Az Anima Sound System január 30-i, évindító nagykoncertjén nemcsak a zenekar három évtizedének népdalok által inspirált darabjai, de a legismertebb slágereik is szerepet kapnak a Várkert Bazárban. A Földről az égbe című koncertprogramban a kárpát-medencei kulturális tradíciók egymásra találását járja körbe Anima és népdalokkal. A koncert számos, az Animát tisztelő művészvendég izgalmas részvételével valósul meg, de vallásos népi dalokat és gospeleket – utóbbiakat különleges kórus részvételével – is programba emelnek.

A londoni bohém művész, Robert, fiával, Jackkel visszatér Olaszországba, hogy felújítsák azt a nyaralót, amit egykori felesége hagyott rájuk. Arra azonban egyikük sem számít, hogy a házat milyen borzasztó állapotban találják... Ahogy apa és fia hozzálátnak a munkálatokhoz, rá kell ébredniük, hogy nemcsak a nyaralóra, de kettejük kapcsolatára is ráfér egy alapos renoválás.

Nagyon szép zenét játszanak, ezért telik meg mindig csurig a hely ahol ők muzsikálnak. Gyertek, egy barátságos tél-közepi este az iFben. Repertoárjukban izgalmas, válogatott jazz standardek a beboptól a modern jazzig.

A Magyar Jazz Szövetség hagyományteremtő céllal 2016-ban tehetségkutató versenyt indított Magyarországon működő, jazz zenét oktató közép-, vagy felsőfokú zeneoktatási intézményben tanuló fiatal jazz-zenészek részére. A mentorálási program célja a jazz-oktatási intézményekben tanuló, fiatal generáció közönséghez való eljuttatása, a tehetséges növendékek felkarolása.

Open Mic Sundays @Lámpás

Lámpás, január 30., 20:30

Minden a régi, a hangulat végképp! Az Open Mic egy nagyon egyszerű műfaj: bejelentkezel és eljössz zenélni, vagy be sem jelentkezel, és jó eséllyel akkor is zenélsz.