Vasárnapi programok

Még nyílnak a kertben a fesztiválok, még próbálkozik a nyár, de látod amottan az iskolába igyekvő gyerekeket? Na jó, még nem, ezért iszkiri, ki az ég, vagy tető alá, és szabadtéri, vagy beltermi koncertekkel próbáljuk elfelejteni a jövőt!

Zsinagógák Hete

Budapest, augusztus 28-szeptember 7. 

A hagyományosnak számító Sóletfesztivállal nyitja meg idén a Zsinagógák Hete rendezvénysorozatot az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség. Augusztus 28-án, a Budai Parkszínpadon, a gasztronómiai fesztivál mellett különleges gyerekprogramokkal is várják a család minden tagját. Aznap este 20 órától a Dohnányi zenekar, zsidó vonatkozású filmzenékből álló összeállítását hallgathatják meg az érdeklődők.

Tűzoltós programok

Budapest Garden, augusztus 28., 10:00

Tűzoltós Program gyerekeknek! Vasárnaponként 10 órától kicsiknek és nagyoknak egyaránt izgalmas tűzoltós program a Óbudán, a Budapest Gardenben. Vidám fejlesztőprogramok, amely közben minden kisgyerek megismerkedhet a tűzoltók érdekfeszítő életének csínjával-bínjával.

Sóletfesztivál

Budai Parkszínpad, augusztus 28., 11:00

Igazi családi programnak ígérkezik a már hagyományosnak számító Sóletfesztivál, melyet idén augusztus 28-án rendeznek meg a Budai Parkszínpadon. Ízelítőt kaphattok négy ország hagyományos sóletjéből és kóser édességeket is kóstolhattok. A gasztronómiai élmények mellett, a legkisebbeket ugrálóvárral, vetélkedőkkel, kézműves programokkal, a nagyobbakat óriási társasjátékokkal várják.

Müller Péter Sziámi And Friends / Dömörkapu: Zenekarsimogató koncert

Dömörkapu Rengeteg, augusztus 28., 15:00

Ez a nap egy laza együttlét. Egy rotyogó bogrács. Egy kis zenekar simogatás, személyes ismerkedés Sziámiékkal. Menjtek fel már délután háromra a Rengetegbe és mulassátok az időt együtt! A zenekar is már kora délután veletek lesz, segítenek főzni, válaszolgatnak még soha fel nem tett kérdésekre és a délután során egy nagy zenélést csapnak, akusztikus, egyszálgitáros változatok, Kirschner is énekel talán még a Marci is gitározik, versek, sztorik, miegymás.

Vidám, vagány dalok a gyerekeknek és az egész családnak. Mesekoncert sok tánccal, bábbal, játékkal.

Kaláka családi koncert

Klebelsberg Kultúrkúria, augusztus 28., 17:00

„Játékban élni, mely valóra vált” A Kultúrkúria visszatérő vendége a Kaláka együttes. A Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál meghívására, ezúttal családi koncerten énekelnek kicsiknek és nagyoknak. Dalaikat maguk szerzik, melyeket klasszikus és mai költők verseire komponálják.

Frenk

Óbuda, Fő tér, augusztus 28., 17:00

A több, mint két hónapos rendezvénysorozat június 24-ével veszi kezdetét, és egészen augusztus végéig színes, izgalmas programokkal, koncertekkel, sörfesztivállal, és hangulatos Piknik Mozi előadásokkal kedveskedik Önöknek. Ismét lesz ingyenes Lupa nap és újra nyit a Római-parti Plázs is! Érdemes az óbudai kulturális intézmények programjai között is szétnézni, hiszen a már megszokott, színvonalas programokkal várják Önöket!

Tash Sultana

Budapest Park, augusztus 28., 18:00

A szemtelenül fiatal, csupán 25 éves Tash Sultana egy kivételes tehetség, akinek a zenéjében ugyanúgy megtalálható a lo-fi hangzás, mint az R&B beütés vagy a pszichedelikus gitárszólam. Szívesen kollaborál más zenészekkel – van közös dala például a Milky Chance-szel vagy Matt Corby-val -, most pedig karrierje során először teljes zenekarral vág neki európai turnéjának.

Kozma Orsi: Barbra Streisand! - és én?

Müpa, augusztus 28., 20:00

Kozma Orsi színésznőnek készült, mielőtt elismert énekesnővé vált. Így magától értődő könnyedséggel bújik olyan előadók bőrébe, akiknek a pályáján szintén egyaránt fontos e kétféle színpadi létforma. Épp öt évvel ezelőtt mutatta be a Fesztivál Színházban Woody és a swing című produkcióját nagy sikerrel, most pedig az idén nyolcvanéves Barbra Streisand karakterét idézi meg, amiben saját zenekara mellett a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar és Szabó Kimmel Tamás színművész lesz segítségére.

A Ladánybene 27 (LB27) 1985 óta működik a REGGAE szolgálatában! 1991 óta 13 albumot jelentettek meg és szerzeményeik számtalan válogatáson szerepeltek. A Ladánybene 27 koncertjein egyszerre találkozhattok a zenekar nagy slágereivel, az újabb dalokkal és standard reggae muzsikákkal! Lényeg a reggae pozitív üzenete, a tisztelet, a szeretet és a béke!