A célközönség

A film közönsége, természetesen itt is a 14-18 éves leányok közül fog kikerülni nagy százalékban, de botorság lenne kapásból azt kijelenteni, hogy: Haha, a nagy Neil Jordan is csak meglovagolja az Alkonyat-jelenséget. Egyrészről, az a "vonat" már meglehetősen messze jár, ergo, a divat már múlóban és egyetlen magára valamit is adó profi filmes sem rohan olyan vonat után, amiről már régen lekésett. Másrészt Jordan már 20 éve, bőven az említett széria megszületése előtt is a bakfisokat és ifjú hölgyeket célozta meg egy furcsa, formabontó vámpíros történettel: Az Interjú a vámpírral című, amúgy kritikailag is elismert filmben nem véletlenül játszották a főszerepeket a kor aktuális szívtiprói, Tom-tól Antonión át Bradig és Christianig. Murnau és Herzog például nem gondolt a lányok szívére, de még Lugosi Béla sem, pedig a vámpír klasszikus mozifiguráját mégiscsak ők teremtették meg – viszont nem is nagyon beszél róluk ma már néhány filmszakos bölcsészen kívül más. A klasszikus vámpír-filmek mindig valami nagy, rettenetes, sötét alakról szólnak, aki mégis valami nagyon hétköznapi, nagyon sokak által átélt borzalmat idéz meg, illetve, csak szimplán ijesztgetésre való, mint ahogy a hülyegyerek lapít az utcasarkon, aztán kiugrik a másik elé. Pedig a vámpírtörténetek alapvetően romantikus mesék, melyek a magányosságról, a vágyról és a szerelemről szólnak, csupa olyan dologról, amik a tinédzser lányokat érdeklik (jó, a fiúkat is, csak ők letagadják).

[img id=499095 instance=1 align=left img]De miért pont a vámpírok?

Nehéz arra válaszolni, hogy miért pont a vámpírok foglalnak el ilyen kitüntető helyet a bakfiskorosztály gondolataiban. Hiszen valójában nem sok romantikus van bennük. Sőt, kifejezetten gusztustalan dolgot művelnek létfenntartás címén: Vért nyalogatni, vért inni? Fúúúj, de undi! (Oké, hagymás vér, véres hurka, disznóvágás, tudom.) A válasz talán e fantasztikus létforma jellegében keresendő. Egy vámpír általában éjszaka él, az éjszaka fényhiányos, rejtett, izgalmakkal teli világa minden csábít valamire, amit nappal nem teszünk meg. Egy vámpír igen sokáig él, így automatikusan vetődik fel a magány, a magányosság kérdése is, ami sajnos szintén elég könnyen átélhető egy érzelmekre fogékony tinédzser számára. A fő ok azonban a vér misztériumában található: egy lány számára igen fontos jelentéssel bír a vér cseppje. Utal egyrészt saját nőiségére, de utal a szüzesség elvesztésére is, és ha ehhez hozzávesszük a vámpírcsók általi halál aktusát, ami általában a nyak (illetve más efféle testtáj, mint azt látni fogjuk) idegvégződésekben gazdag, finom bőrének lágy érintése folytán következik be, nem nehéz átérezni az aktusban rejlő mély, buja, mégis finom és gyengéd erotikát. Nos, valószínűleg ezekért szeretik a csajok a vámpíros történeteket...

A realizmus és a romantika

Ahogyan az Interjú...-ban, Jordan a Byzantium című új filmjében is a realizmus talajáról rugaszkodik el. A színhely egy tengerparti angol kisváros, az egyik főszereplő vámpírcsaj konkrétan kurva, de a háttérben végig a mai angol valóság reális figurái nyüzsögnek, stricik, narkósok, ármányöltönyös maffiózók és pitiáner szerencsétlenek. A szerelmi szál is innen szökken szárba, a vámpírszajha lánya és egy furcsa srác között, miközben brutális gyilkosságokban nyomoz a rendőrség, ezzel párhuzamosan azonban kibomlik a vámpírok 200 éves (vagy még régebbi) története is, szekták, rendek, míves bizánci kardok, stb.

Csak az a vég...

Jordan nagy trükkje, hogy a film (nagy részben) tényleg működik úgy, mint egy kivételesen élénk fantáziájú lány képe az őt körülvevő, cseppet sem barátságos valóságról, de működik egy (ma már) megszokott, romantikus vámpíros szerelmi történetként is, melynek savát-borsát a jellegzetesen mai és angol környezetbe való helyezése, valamint a hangsúlyosan végigvitt erősen feminista és férfigyűlölő attitűd jelenti. Tovább oldják a romantikus és igen fájdalmas fősodor drámai édességét a helyenként igen brutálisan mutatott gyilkosságok, olykor pedig patakokban ömlik a vér. A jelentős vérzuhatag ellenére, kifejezetten esztétikus a film, dramaturgiájában messziről kerüli, vagy éppen elegánsan kihasználja a giccs kézenfekvő sablonjait. Nagyon jó a főszereplő csaj (Saoirse Ronan) az ő világító kék szemével, és érdekes karakterek a férfiak is. Különösebb bajom nincs a filmmel, egészen a végkifejletig, aminek viszont kvázi pozitív, nyitva hagyott, dramaturgiailag olcsó és igaztalan megoldásával mégis visszacsúszik a film a könnyes, "irreális" mocsarába.

Kinek ajánljuk?
- Akik az "alkonyatok" után még kíváncsiak a hajnalra is.
- Műkörmösöknek.
- Kísérletező kedvű, romantikus hajlamú pasiknak.

Kinek nem?
- Akik irtóznak a vértől.
- Akik unják már a vámpírokat.
- Akik még mindig hisznek a szentelt víz, fokhagymafüzér és fakaró szentháromságában.

6/10