Több szempontból is megkerülhetetlen és alapvető médiatörténeti klasszikussal van dolgunk.
H.G. Wells 1898-ban megjelent regénye a tudományos-fantasztikus irodalom egyik alappillére. Eleddig sohasem jelent meg regény földönkívüli marslakók támadásáról a Föld ellen. Korábbi művek vetítették már elő különböző pusztító katasztrófák rémséges képét, az Özönvíztől az Armageddoni csatáig, ám a Világok harcában érte először támadás az ember eddig csak misztikus lények vagy maga, az Isten által fenyegetett bűnös világát, ráadásul az emberi fajtól teljesen különböző és a Földön kívül lakó lények részéről. Soha még ilyet az irodalomban, a hatás elsöprő volt...
A média egy másik területén, ha lehet még elsöprőbb volt a következő (jelentős) Világok háborúja-jelenés. 1938-at írunk, az egyik amerikai rádió ekkor adja adásba egy ismeretlen fiatalember hangjátékát, a Világok harcát. Természetesen, ismét H.G Wells művéről van szó, a rádióadaptáció pedig Orson Welles rendezése, aki ezzel beírta nevét minden utána következő médiatankönyvbe, lexikonba. A sajátos hangeffektekkel és naturalisztikus színészi alakításokkal operáló rádiójáték soha nem látott hatást gyakorolt a hallgatókra. Amerika-szerte pánik tört ki, a hallgatók a marslakók földi invázióját valóságosnak hitték, többen páni félelmükben öngyilkosságot követtek el. Persze, ekkor már jócskán benne volt a közhangulatban az Európában háborúra készülődő náci Németország rémképe, Welles hangjátéka szuggesztivitásában, tömegekre mért hatásában mérföldkő.
A világ gazdagabb, nyugati felén a közhangulat most is zaklatott, ám a jóllakott és békés polgárok most a dübörögve masírozó német katonacsizmák helyett burnuszok kendői mögül villanó sötét tekintetektől rettegnek. Az 1938 óta eltelt több mint fél évszázadban megért még jónéhány, most már filmfeldolgozást a Földet elözönlő háromlábú gépszörnyek rémmeséje, ám ezekre jobbára csak a B-mozik fanatikusai emlékeznek. Hogy ez a legújabb, Steven Spielberg által rendezett változat klasszikus lesz-e, vagy eltűnik a "nem-túl-sikeres-katasztrófafilmek" feneketlen bugyrában, az a kiderül, a döntés az Önök kezében van.
Nemcsak a vájtszemű filmőrültek, hanem a becsületes átlag is ismeri Spielberg nevét és ismeri vonzódását a földönkívüli témákhoz. Nincs még oly régen, amikor teherautószám kellett kihordani a mozikból a telesírt papírzsepiket az E.T (ÍTÍ) után. A rendező, aki talán a legklasszikusabb megtestesítője a "hollywoodi álomgyáros" kifejezésnek, az E.T., és egyéb harmadik típusú találkozások után mintegy húsz évvel ismét a Földön kívülre vetette okos, fürkésző tekintetét, s megalkotta az anti-E.T.-t. Akik (amik) most villámformájában a Földre érkeznek, a legkevésbé sem szeretetreméltó, kedves lények, kíméletlen mészárosok, céljuk nem más, mint az emberi kultúra tökéletes megsemmisítése. Ebben mintha hasonlítanának azért a Hitler-féle bagázsra? Ugyan nem tudjuk meg, mi célból akarják ezt velünk tenni, a dolgok lényege a harc. És a túlélés.
A fő harcos Ray (Tom Cruise, aki jó színész, tényleg) egyszerű dokkmunkás, aki kedves-cserfes kislányát és önfejű nagykamasz fiát (az ismét egészen elképesztőt alakító Dakota Fanningot és a szintén tehetséges Justin Chatwint) próbálja megmenteni. Furcsa villámok közepette a föld alól óriási háromlábú tűzokádó monstrumok nőnek, és gyakorlatilag azt teszik egész Amerikával, amitől annak polgárai a bizonyos 09.11. óta rettegnek. Por és hamu, plusz valami vörös trutymó. Ray, karjában lányával fut, rohan, menekül, majd... Csak annyi, hogy Spielberg a Dreamworker. Captain Hollywood.
A film kiállításáért és látványáért felelős csapatot a jóbarát, George Lucas minapi opuszából, a Star Wars III.-ból (ha látta valaki... :) ) transzportálta át Spielberg mester, egyenesen és teljes létszámban, tehát ezt sem kell részleteznem. Részletezik ők? Lehet hasonlítgatni a Függetlenség napjával, a végső felívelő farok az ufók szemszögéből ugyanaz, de ott irgalmatlanul csillag-sávos, itt meg tipikusan spielbergi. A család nagyszerűségének és összetartó erejének dicsőítése, egy adag globál-ökológiai tanulsággal spékelve. Kissé szájbarágós, de szimpatikus...
