Világszám a tehénlegelőn

Szenzációt keltett szakmai körökben az idei filmszemle egyik első filmes rendezője: Mundruczó Kornél a Nincsen nekem vágyam semmi című játékfilmjével egy csapásra felhívta magára a figyelmet. Debütáns munkáját a beavatottak körében máris a "kultfilm" dicsfénye övezi. Szerintem jóval több annál. A jelek szerint van rá esély, hogy a témaválasztás elsődleges "pikantériája" elfedi a rendezői világlátás lényegét, mélyebben rejlő, igazi merészségét. Mindenesetre veszteség lenne, ha a közfigyelem megrekedne annál a lúdbőrző ténynél, hogy megszületett az első magyar buzifilm.
Homoszexuális fiúkról, mi több, fiúprostikról játékfilmet készíteni mindazonáltal önmagában bátor alkotói kiállás egy országban, ahol a hagyományosan konzervatív, ne mondjam: a kirekesztő indulatig prűd felfogás az uralkodó. Ennek a prüdériának is dob kesztyűt Mundruczó azzal, hogy két olyan fiút emel története középpontjába, aki hétfőtől péntekig a fővárosban árulja magát a Duna-korzó fiúpiacán, majd afféle ingázóként hét végére hazatér vidéki otthonába fényesíteni vágyálmait. Egy ismeretlen világ, egy rejtőzködő szubkultúra lép velük a nyilvánosság elé, az, amely egyébként rendőrségi hírekben ad csak időnként életjelet magáról. Olyan életjelet, ami rendszerint halálról, élet elleni bűncselekményről szól.
Mundruczó is megmutatja az elvágott, véres torkot, a homlok közepébe vágódó pisztolygolyót, van tehát gyilkosság, halál, de ez a filmben csak mesterkélt és kiagyalt rövidre zárása egy történetnek, aminek a kíméletlensége nem az ilyen látványos felütésekben van, hanem abban a formátlan, érzéketlen semmiben, ami a megjelenített világot betölti. A rakpart lépcsőin megejtett gyors aktus, a játékteremben elütött holtidő, a becsapott ügyvéd szerető pénzén vett színes nyomor, a hazudott álmok.
Mundruczó (és a forgatókönyvben alkotótársai, Zsótér Sándor és Petrányi Viktória) nem sok ügyet vet arra, hogy szociográfiai vagy lélektani értelemben gazdag, árnyalt képet adjon a hősei képviselte szubkultúráról, mert ez a szubkultúra valójában jelképes értelemben kap igazi súlyt. Az egykori "lézengő nemzedéket" itt a prostituálódó nemzedék képe váltja fel, nem egy tagadni érdemes, hanem egy hihető és értelmes gondolat nélkül "működő" világban. Harsány színek kívül, hideg és közömbös belül. Mundruczó egyetlen pillanatra sem adja meg nézőjének az érzelmi feloldást, szereplőihez véletlenül sem enged közel. Ha nem lenne nevetséges, balladainak mondanám a szereplők közti viszonyok tisztázásával sem sokat bíbelődő, szaggatott elbeszélésmódot, de nincs tragédia, pláne dalban elbeszélve nincs, legfeljebb egy időnként bevillanó vágyálomképben.
Groteszk, provinciális álom. Egy tornadresszes fiatal lány - az egyik fiú szerelme, a másiknak nővére - a rétre kirakott gerendán egyensúlyoz, készül a világszámra. Világszám a tehénlegelőn, s a produkció csúcsán a lány szerelmével, a rakparti prostival sárkányrepülőn próbál felemelkedni a magasba. Elszakadni a földtől, egy hollywoodi kultuszfigura, Batman szánalmas utánzatába kapaszkodva.
A Nincsen nekem vágyam semmi láthatóan nem akar sem szerethető, sem megrendítő, sem feloldó film lenni. Nincs ítélet, de nincs megbocsátás sem benne. Szereplői - Nagy Ervin, Rába Roland, Csuja Imre, Kovács Mária - ennek a kíméletlen világnak a tökéletes közvetítői.