A hadarás nyelve

[img id=328164 instance=1 align=left img]Nincs még egy nyelv a földkerekségen, amelyen ízesebben, őrültebben, de ami a fő, sebesebben lehetne elhadarni gyakorlatilag bármit. Ha kell, perbeszédet, ha kell, akkor egy használati utasítást, ha kell, akár szerelmi vallomást is ugyanolyan pergő nyelvvel hadarnak el a spanyolok ékes nyelvükön. A nem-spanyol néző csak álmélkodik, hogyan nem keveredik össze az a rengeteg hang, ráadásul az a töméntelen mássalhangzó a színészek szájában, hogyan tudnak minden egyes hangot sorrendbe tenni, és azt szinte egyszerre, ám mégis a (nyilván) megfelelő sorrendben kimondani, ráadásul úgy, hogy közben kezeikkel is gesztikulálnak, szemeiket forgatják, vibrálnak, égnek hevesen. Mi, hűvös magyarok (önkritikailag: sic!) hajlamosak vagyunk ezt a magas hőfokon perzselő latin szenvedélyt olcsó handabandázásnak felfogni, és szinte kizárólag csak a mély semmibe, vagy éppen vértolulásosan szikrázó tekintettel a dolgok velejébe nézést fogadjuk el a mély érzelem színészi kinyilvánításának. Az igazság azonban nyilván mindenkinek a maga oldalán találtatik, a spanyolok két perc múlva ásítozni fognak egy nagy nézésen, a magyaroknak pedig ugyanennyi idő elég arra, hogy zúgni kezdjen a fejük (vö.: Sok beszédnek sok az alja)… Nem vagyunk egyformák, hála a Nagy Tervezőnek, azonban ahogy egyre jobban nyílik ki a világ, úgy vesszük észre, mennyire jó, hogy nem hasonlítunk mindannyian egymásra. Főleg, hogy ma már a spanyolok is megtanultak hosszan, mélyen nézni a semmibe, mi pedig handabandázni. Ezúttal azonban a cipész marad a cipészműhelyben, a Laza esküvő tipikusan spanyol vígjáték, pergő nyelven, szikrázó tekintetekkel előadva, háttérben az óceán hullámai, oldalt kanyargós sikátorok, a téma pedig a szerelem.

Kamaszkoruk legszebb nyara

Diego (Quim Gutierrez) és két unokatestvére évekkel ezelőtt, kamaszként töltötték nyaraikat az észak-spanyol óceánparti faluban, Diego ott ismerte meg Yolandát (Nuria Gago), akit éppen feleségül készült venni, amikor az három nappal az aktus előtt bejelenti, hogy mégsem megy hozzá a fiúhoz. Diego elkeseredésében hóna alá kapja két unokafivérét, a nettó idióta Juliant (Raul Arevalo) és az érzelmileg erősen visszafogott, állítólagos háborús hősködéséből kifolyólag félszemű Miguelt (Adrian Lastra), és visszatérnek a faluba emlékezés, gyógyulás, felejtés és egyéb efféle önáltatás szándékával. A Sötétkékmajdnemfekete drámával indító, majd a súlyproblémákkal küzdő spanyolokon mosolygó Kövéren szép az élettel pályáját folytató Daniel Sánchez Arévalo ezúttal minden súlyos ballasztanyagot ledobott magáról, új filmje csődbe jutott kisemberek személyes nosztalgiáiból fakadó,reményteljes újrakezdéséről mesél könnyed súlytalansággal. Diegóék visszatelepedtek a kályhához, és tiszta lapokkal kezdenek új játszmát, a filmből úgy tűnik, ezúttal talán sikeresen.

Könnyű, nyáresti szellő

Egy rekkenő kánikulai nap végén, naplemente után a tenger felől feltámadó, könnyű szellőhöz hasonlatos Arévalo Laza esküvője. Ahogy bekúszik a gallérunk mögé, röpke felfrissülést hoz, de aztán ugyanúgy tocsogunk az izzadtságban, mint annak előtte. Könnyű, tehát nincs súlya. Diego, és a többi szereplő meglehetősen kétdimenziós figurák, nyilván a fentebb említett handabandázástól nincs erejük plasztikusabb karaktereket alkotni, így azonban csak alakokat látunk a vásznon, ám sorsukban igen nehéz velük azonosulni, vagy melléjük állni. Mondom ezt úgy, hogy a sokszor hasonló témában utazó, szintén spanyol Almodóvarnál sohasem éreztem efféle "lengeséget". Diego kezdeti, hosszas szpícse a templomban kifejezetten idegesítő. Ezután valamennyire magára talál mindenki a filmben, de komoly erőfeszítés kell ahhoz, hogy elhessegessem azt az állandó képzetet, hogy egy latin szappanoperát nézek, moziban… Dicsérni, Diego exének, Martinának (Inma Cuesta) csillogó fekete szemein kívül, talán legjobban a néhol immár meglepően szellemes párbeszédeket lehet, melyek meghökkentő szabadszájúságukkal picit közelebb hozzák e távoli történetet. Ennek ellenére, nehéz bármi felejthetetlen momentumot felidézni a filmből, talán még Bachit, az alkoholista ex-videotékást (Antonio de la Torre) talán – de ő sem olyan markáns fazon, mint amennyi esetleg lenne benne. A félszemű Miguelben is lenne még valami érdekes, azonban figurája sajnos kifejezetten béna marad, miképpen Diego esküvője, valamint boldogulása is szép csendesen fullad bele az érdektelenségbe. A falu és a tenger természetesen gyönyörű, erről azonban e filmből senki nem tehet.

Kinek ajánljuk?
- Spanyolul tanulóknak, a nyelv és a szövegértés gyakorlására.
- A latin szappanoperák rajongóinak.
- Észak-Spanyolország szerelmeseinek.

Kinek nem?
- Aki esetleg bármiféle mélyebb mondanivalót, netán társadalomkritikát, filozófiai példázatot várna.
- Aki esetleg látványosságot, akciót várna.
- Aki szerint az a kutya, amelyik ugat, az nem harap.

5/10