Bele kell törődni abba, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a legnagyobb az egy főre jutó szörnyek száma. Így, ha kíváncsiak vagyunk egyre, nem szükséges a fent említett helyre elutazni, elég csak beülni a Super 8 című legújabb amerikai sci-fi thillerre, és máris borzonghatunk.
Azért a film több egy laza vakációs bevezetőnél, mert bár a kamaszkorúaknak címezték, és ennek a korosztálynak a képviselői is alakítják a főszerepeket, azért az leginkább egyfajta nosztalgikus szintézise az amerikai filmnek.
A történet a 70-es évek végi Amerikájának kisvárosában zajlik, a szép nevű Lillianban, ahol egy nap furcsa dolgok történnek, vonatok siklanak ki és robbannak fel, emberek, állatok tűnnek el. Egy maréknyi kiskorú baráti társaság super 8-as filmre forgat éppen a maga örömére, amikor szemtanúi lesznek egy vonatbalesetnek. Nyomoznak, mivel a baleset okozója a saját biológiatanáruk, akiről később kiderül, hogy egy olyan titok tudója, amelyre az amerikai légierő is komoly igényt tart. A kamaszokkal párhuzamosan a helyi felnőttek is nyomoznak a seriffel az élen, mígnem ő is eltűnik. A titok mögött egy földönkívüli szörny garázdálkodik.
Steven Spielberg nem véletlenül támogatta produceri munkájával és adta nevét J.J. Abrams rendező filmjéhez, mert Spielberget minden bizonnyal a saját egyik legmeghatározóbb filmtörténeti korszakára emlékezteti a mű. Ő volt az, aki a 70-es években a filmes tematikába beemelte a kisvárost hétköznapi életével, hétköznapi embereivel és azok félelmeivel együtt. Továbbá a Harmadik típusú találkozások és az E.T. alkotója saját fantáziavilágára ismert J.J. Abrams forgatókönyvében, aki érezhetően a mester filmjein nőtt fel. A Super 8-ban minden együtt van, ahhoz, hogy az amerikaiak újra megfogalmazzák rettegésüket az élet kihívásaitól, és kifejezzék a mozi varázsa iránti örök szerelmüket is, amelyre a cím utal.
Napjainkban a belső gyengeségtől és a külső erőktől való félelem talán még fokozottabban kísérti az Államokat, mint a 70-es években. A gazdasági válság és a terrorizmustól való fenyegetettség jócskán megtépázta az amerikaiak önbecsülését. Ráadásul a politikai adminisztráció arroganciája sem igen lankad, ami szintén örök témája a tengeren túli filmeknek. Mintha ezzel az opusszal azt sugallnák, kezdjük újra, menjünk vissza az alapokhoz, és játsszuk ki magunkból ezt a feszítő szorongást! Ezért is van fontos szerepe a gyerekek lelkes filmforgatási ténykedésének, amely szellemesen fonódik bele az egyre őrültebb kisvárosi történésekbe akaratlanul is parodizálva a felnőttek tehetetlen fontoskodását.
A szörny jelenléte is sokféle alakot öltött az utóbbi negyven évben. Széles a skála E.T.-től egészen a Nyolcadik utas, a halál című filmben öldöklő kreatúráig. A Super 8 szörnyetege utóbbi unokatestvére, csak jelen esetben a rém néhány végtaggal többet növesztett, de a "fizimiskája", a mozgása, váratlanul lecsapó akciói erősen emlékeztetnek, anno a felnőtteket riogató, elődjéhez. Gondolatunk egy kérdőszó körül kering: miért? Miért szeretik a rendezők ezeket a semmihez nem hasonlítható lényeket? És mi a szerepük, leginkább, a néző agyában?
A kisvárosi létforma mintha felnagyítaná a mindennapi élet történéseit, és azok következményeit. Minden egy kisközösség nyilvánossága előtt zajlik, de az mégsem tud vagy éppen ezért nem képes segíteni abban, hogy az itt élők megbirkózzanak a rájuk nehezedő lelki teherrel. Elgondolkodtató, hogy esetünkben a két gyerekhős félárva, akik nehezen boldogulnak gyászukkal, folyamatosan önmagukat vádolják, ahogyan ezt általában a kamaszok teszik. Szembesülnek testük furcsaságával is, és a hormonok vad táncát szervezetükben sem igazán értik. A felnőttek, ha mégis rendezett a családi életük, akkor jobb híján a szovjetektől félnek, lévén hidegháborús korszakban járunk éppen. Mindezeket a félelmeket testesíti meg a szörny, amely azért is fontos alkotóeleme az amerikai filmeknek, mert nemcsak igen látványos, de szelepként is jól működik. Ugyanis ettől a tárgyiasult szorongástól már el lehet távolodni, sőt el lehet azt pusztítani, vagy elengedni békében, ahogyan ez jelen esetben is történik.
Így aztán a film nézése során minden gond nélkül felülemelkedünk néhány furcsaságon, mint például a Földre érkezett lény űrhajó-építési igyekezetén, amely az egyik pillanatban még nagyon babra munkának tűnik, majd teljesen érthetetlenül villámsebességgel ér véget persze mindenki nagy megkönnyebbülésére. A másik, a főhőst miért kedveli meg az idegen rém? Ahhoz az elhangzott egy mondat igazán kevés, mivel a szörny nem éppen a szóbeli kommunikáció bajnoka. A 70-es éveket viszont remekül idézi fel a rendező, és azok kellékei, a walkmen-nel az élen, igazi retro sci-fi.
A film akkor a legjobb, amikor a kamaszok körül zajlanak az események. A rendező minden bizonnyal átélte azt a lázat, amelyben kis hősei is égnek, és ezek teszik igazán élményszerűvé a filmet. A gyerektársaság tagjai tizennégy év körüliek, akik még keresik kibontakozó énjüknek a legmegfelelőbb mintát és kifejezési formát. Ezt számukra a film és annak kellékei jelentik. Így a Super 8 egyfajta tisztelgés is a filmkészítés kamaszkora előtt, amikor még sokkal közvetlenebb volt a viszony a film, mint megformálandó anyag, és annak alkotója között.
A gyerekszereplők kivétel nélkül nagyon tehetségesek. Joel Courtney, Gabriel Basso, Elle Fanning, Zach Mills viszik a prímet, és mi hálásan nézzük alakításukat. Úgy komolyak, hogy nem komolykodnak, természetességük frissítően hat. A dialógusok is arról árulkodnak, hogy írójuk jól ismeri hősei érzéseit és szófordulatait.
Az egyszerű kisvárosi idill kataklizmába fordul át, amely végül helyére teszi az emberi kapcsolatokat, és jótékony hatással van az önértékelésre is. Megtörténik a filmet záró összeölelkezés, és a nagy félelem folyama a megbocsájtás jótékony tengerébe torkollik. Igen, kissé negédes az előző mondat, ahogyan a film vége is az. De ez még nem minden, mert végül elkészül a super 8-as mű, amely önreflektív paródiaként is felfogható. Ha így nézzük a "nagy mozifilmet" is, kellemesen szórakoztató, amit látunk.
7/10 pont
