A bárányok hallgatnak című film vitathatatlanul a sorozatgyilkos-thrillerek egyik legjobban sikerült darabja. Így nem csoda, hogy Hollywood igyekszik minél jobban kihasználni a kannibál pszichiáter, Hannibal Lecter alakját.
Ehhez persze tökéletes cinkosra leltek Thomas Harris regényíró személyében, aki eddig három könyvében szerepeltette az őrült zsenit. S miután a Bárányok folytatásának szánt Hannibál tavaly akkorát kaszált a mozipénztáraknál, bár minőségben meg sem közelítette elődjét, így kézenfekvő megoldás volt hogy újra bevessék Anthony Hopkins-t és az ő alakjával mára teljesen összenőtt karaktert. A digitálisan megplasztikázott pszichiáter tehát, most a még Starling előtti időket taglaló epizódban borzolgatja az idegeket.
Talán kevesen tudják, de Jonathan Demme öt Oscar-t besöprő filmje előtt már szerepelt Lecter a filmvásznon. 1987-ben Michael Mann (Szemtől szemben, Ali) vitte filmre a Vörös sárkány című Harris regényt, amelynek alapján a most bemutatott verzió is készült. A feldolgozást leginkább az tette szükségessé, hogy a három regényből nagyjából egységes filmtrilógia kerekedjen ki, amelyben Anthony Hopkins az összekötő kapocs.
Brett Ratner filmje több szempontból is sokkal inkább méltó Hannibál örökségéhez, mint Ridley Scott tavalyi horror-operettje. Már szerkezetében is sokkal inkább emlékeztet a bárányokéra, hiszen most is egy ifjú FBI-ügynök kér segítséget a már ismerős cellában raboskodó lélekbúvártól. Ezúttal egy olyan gyilkos nyomában loholnak a hatóságok, aki egész családokat irt ki egyszerre, s aki magát Lectert tekinti mentorának. A helyzetet sokban bonyolítja, hogy Graham ügynök volt az, aki rács mögé juttatta az egykoron törvényszéki orvosszakértő Hannibalt, s bár ő most segít az ifjú ügynöknek, ám a színfalak mögött igazán gonosz kettős játékot űz, hiszen azért legbelül őt is hajtja a bosszúvágy... Az már csak hab a tortán, hogy a forgatókönyvet ismét Ted Tally-nek köszönhetjük, aki a bárányos átiratért Oscar-t kapott, s aki most ismételten megmutathatja a nagyvilágnak, hogy Thomas Harris regényeit ő tudja a legjobban átültetni a film nyelvezetére.
Brett Ratner rendezőnek (Csúcsformában 1-2) igazán impozáns szereplőgárdát sikerült összeverbuválnia. Anthony Hopkins sziporkázik Lecter szerepében. Mint ahogy ő maga is kifejtette a Hanniballal kapcsolatban, ez az a szerep, amit akár tíz filmen keresztül is hajlandó és képes lenne eljátszani. És ez át is jön a vásznon. Minden egyes pillantás, hangsúly, arcrándítás a helyén van, Hopkins játékát tanítani lehetne, na és persze a végtelenségig dícsérni. Szerencsére nem egyedül neki kell elvinni a hátán az egész filmet. Partnerei, a mindig nagyszerű Edward Norton, vagy a végre ismét negatív szerepben brillírozó Ralph Fiennes tökéletesen veszik a Hopkins valamint a forgatókönyv által adott labdákat, s képesek egyet-egyet csavarni is rajtuk. Sőt, az abszolút mellékszerepekben is tökéletes alakításokat kapunk, köszönhetően olyan nagyágyúknak, mint Emily Watson (Hullámtörés), Philip Seymour Hoffmann (Hibátlanok), vagy éppen Harvey Keitel.
S ha ez alkalommal nem is született filmtörténeti mérföldkő, az nem az alkotókon múlt elsősorban, hanem sokkal inkább azon a megbomlott világrenden, amelyben a sorozatgyilkosok a mindennapok megszokott részeivé váltak, s már közülük is csak a legnagyobb intelligenciával és műveltséggel megáldottaknak van esélyük kitűnni...bár Lecter-t remélhetőleg egyikük sem lesz képes lekörözni. Legalábbis a mozik pénztárainál biztosan nem.
