zene: Elmer Bernstein
vezényel: Elmer Bernstein
kiadás éve: 1999
kiadó: Varése Sarabande
játékidő: 30:12
Barry Sonnenfeldnek sok jó filmet köszönhetünk, ám pályatársaihoz hasonlóan olykor-olykor ő is mellényúl. Ennek egyik példája a "Wild Wild West - Vadiúj Vadnyugat" című alkotás, amelyet azért lehet az akció-kaland-vígjáték-western címkék mindegyikével egyszerre ellátni, mert ennyi elem keveredik benne úgy, hogy egyik meghatározás jellemzői sem kerekednek felül a másikon, s talán ebben rejlik az oka annak, hogy a közönség nem tudott mit kezdeni ezzel a bekategorizálhatatlan produkcióval. Holott nem egy újkeletű dologgal kellett megbirkózniuk az alkotóknak, hiszen a kormány két ügynökének, James T. Westnek (Will Smith) és Artemus Gordonnak (Kevin Kline) kalandjai az 1965-ben útjára indított azonos című tévésorozatban vették kezdetüket, s a négyévadnyi anyag kellő háttérinformációval látta el őket a karakterekről és ellenfeleikről. Az amerikai polgárháború utáni időszakban játszódó történetet a Warner Bros. először a kilencvenes évek elején szerette volna feltámasztani, ám végül az ezredfordulóig halogatták a projektet, melyet az eredeti elképzeléssel ellentétben nem Richard Donner és Mel Gibson (akik annak idején a felkínált lehetőség helyett inkább a "Maverick"-et forgatták le), hanem Sonnenfeld és Smith valósították meg.
A zene megírásával Elmer Bernsteint bízták meg, aki az ötvenes évek második felétől kezdve az 1976-os John Wayne-moziig, "A mesterlövész"-ig bezárólag számos nagysikerű westernfilmhez készített aláfestő muzsikát, melyek közül a legismertebbnek "A hét mesterlövész" score-ja számít. Az ezen műfajon belül Ennio Morriconéhoz és Jerry Goldsmithhez hasonló mértékben elismert komponista készséggel tett eleget a felkérésnek, ugyanis bevallása szerint a "Men in Black - Sötét zsaruk" a kedvenc filmjeinek egyike volt, s Bernstein mindig is megtiszteltetésnek vette az olyan felkéréseket, melyek általa becsült direktoroktól érkeztek.
Mielőtt a szerző a Sonnenfelddel történt egyeztetéseket követően nekilátott volna a zene megírásának, igyekezett megérteni a szereplőket és átérezni a film egészét, ezért majd két hétig naponta kétszer megnézte az alkotást, s közben jegyzetelt. Mindez idő alatt Bernstein két fontos szempontot tartott szem előtt: az egyik, hogy a szükséges zenék többsége nagyjából kétpercnyi teret engedett meg neki, s ezalatt a cselekmény a film műfajkeveredéséből eredően nemegyszer száznyolcvan fokos fordulaton ment keresztül, így viszonylag rövid, de karakteres fő-, illetve altémákban kellett gondolkodnia, melyekkel ezen feladat könnyen kivitelezhetővé válik. A másik szempont az volt, hogy bár a film vadnyugatias környezettel bír, a szereplők megannyi technikai berendezéssel (kezdetleges motorbicikli és repülő szerkezet, különféle trükkös vagy éppen pusztító gépezetek stb.) vannak felvértezve, amiket a szerző szeretett volna a zenén keresztül is érzékeltetni, ezért egy modernebb hangzással felvértezett mű kezdett el körvonalazódni benne, nem pedig egy hagyományos értelemben vett westernmuzsika. Erre a lazább vadnyugati hangulat megteremtésére való törekvés már a "Main Title"-ben megfigyelhető, melynek westernes hangzásvilága a film címének megjelenését követően rövid időre átfordul egy modernebb előadásmódú dallamsorba.
A meglehetősen rövidre sikerült Varése Sarabande-album csupán egyfajta ízelítő abból, miként idézte meg Bernstein a feledésbe merült nagy cowboyfilmek hangulatát (és néhány hangjegynyi egyezés erejéig Richard Markowitz eredeti sorozattémáját), ahol a pisztolyforgatás művészete éppoly fontos volt, mint a nyers erő és az elszántság. Ugyanakkor a komikus (vagy legtöbbször inkább csak annak szánt) jeleneteket, valamint a rosszfiúk színrelépését sem hagyhatta figyelmen kívül a szerző, ezáltal pedig egy igen színes és a filmhez hasonlóan nem konkrétan behatárolható muzsika született.
Az utóbb említett változatosságról nyújt tanúbizonyságot többek között az "Of Rita, Rescue and Revenge" eleje, ahol a csettintgetéssel és csörgővel alátámasztott zenekari játék egy pillanatra drámainak ható, síró hegedűszólóba torkollik, majd ismét visszatérnek a hősies dallamok. Érdekes műfaji keveredést hallhatunk továbbá a "The Cornfield"-ben, ahol hőseink szorult helyzetből történő kiszabadulását Bernstein egy elektromos gitárral, dobszólóval, nyávogó hangú effekttel és harsány rezesekkel kombinált zenekari játékkal kíséri. Az eltérő műfajok összemosásának másik példája a polgárháború kimenetelét elfogadni nem hajlandó, s az Államok újrafelosztására törekvő, a háború és a hatalom mámorában égő Loveless (Kenneth Branagh) hívei előtt történő tervismertetéséhez készült "Loveless Plan", ahol a vezér számára íródott rövid, magasztaló induló első hallásra éppúgy megtöri az összképet, mint a nem sokkal később felbukkanó, hastáncos muzsikákra hajazó részlet. Az említett váltakozások a képsorok alatt tökéletesen helytállnak, azoktól elkülönülve hallgatva pedig hibátlanul idézik fel az aktuális cselekményt.
Az alig egyhónapos határidő betartása végett Bernstein bevonta a munkálatokba fiát, Petert is, aki apja motívumaira építve készített néhány kiegészítő tételt a film számára. Jelen korongra ezek közül két akciódús track, a "Trains, Tanks and Frayed Ropes", valamint a "Goodbye Loveless" került fel, melyek hibátlanul olvadnak bele az összképbe, így ha nem tüntették volna fel azt, hogy kihez köthető, könnyedén betudhatnánk a veterán szerzőnek is.
A hatalmas reklámhadjárattal (melynek egyik fő eleme a Will Smith által előadott "Wild Wild West" című betétdal volt) beharangozott mozi nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, Elmer Bernstein azonban győztesen került ki a produkcióból, hiszen huszonhárom évnyi kihagyás után lehetősége nyílott arra, hogy hangjegyeivel ismét megidézze a westernek hőskorát, s bár e produkció nem biztosított számára elegendő teret egy hamisítatlan vadnyugati muzsika elkészítésére, amit lehetett, kihozott belőle.
E lendületes score-t hallva nehezen képzeli el az ember azt, hogy az ekkor már a nyolcvanas évei felé járó komponista lassan megcsömörlött Hollywoodtól. Egy, a "Wild Wild West - Vadiúj Vadnyugat" kapcsán készült interjúja során beszélt először nyíltan arról, hogy egyre többet gondolkodik a zeneszerzés felfüggesztésén, mert már nem az a világ van, ami az ő fénykorában, és ilyen feltételek mellett egyre nehezebbnek tartja az igazán új, egyedi dolgokkal történő előállást. Szerencsére ezen kijelentését követően számos felkérésnek tett még eleget Bernstein, így ezen gondolatmenete csupán elméleti síkon maradt meg.
