Lehet valami ebben a karrierjét kisebbségi komplexusának kibeszélésére építő, neurotikus brooklyni zsidó kisemberben, ha már egy olyan megérdemelten elfeledett popócsapat, mint a Baby Sisters is őt ajánlja Szeress!! című slágerében az olyan fiúknak, akik a hódítást főként elsődleges nemi jellegük kidomborításával gondolják megoldani. Woody Allen rajongója e röpke kis francia szerelmi komédia csinos főszereplője is…
A jó film gyógyszer
Annak idején, még az Amélie csodálatos életének bemutatója környékén olvastam valahol, hogy amióta bemutatták azt a filmet, francia pszichológusok előszeretettel javasolják akár többszöri megtekintését is depressziós betegeiknek. Ezt akkor még csak a filmet övező promóció egyik meghökkentő oldalhajtásának hittem, mert hát, jó, rendben van, a film tagadhatatlanul pozitív üzenetet hordoz, én magam is fél méterrel a kutyaszaros járda fölött közlekedtem utána napokig, de hogy egy akár közepesen súlyos depressziós beteget is e film kihúzzon letargikus állapotából?! Aztán újra hallottam ugyanezt a módszert, egyszer a barokk zenével kapcsolatosan, aztán egy másik filmmel… Végül is, ha egyszer egy közönséges töltenivaló paprika lehet "überalles" életelixír, akkor egy jó film, vagy egy jó zenedarab miért ne lehetne tökéletes antidepresszáns? E Párizs - Manhattan című film főhőse, egy csinos, de fiatalságától rohamosan távolodó fiatal gyógyszerésznő 15 éves korában véletlenül beült egy Woody Allen-filmre (naná, hogy az Amit tudni akarsz a szexről...-re…) és azóta, ha kell, ha nem, gyógyszertárába betérő betegeknek, sőt, olykor még drogos rablónak is Woody Allen-DVD-ket ajándékoz, gyógyszer helyett. Ezek a franciák komolyan gondolják…
[img id=413277 instance=1 align=left img]A komplexusos szexguru
Abban – laikusként - nem vagyok azért biztos, Woody Allen meghökkentő fordulatokban igen gazdag szerelmi élete követendő példának bizonyulhat a harmadik ikszet is hajadonként/nőtlenként megélt magányos szíveknek. Szinte minden filmje arról szól, hogy mi vezethet éppen odáig, hogy az ember boldogtalanná válik. Viszont ha képesek vagyunk megtanulni, hogy ne Woody Allenen röhögjünk, hanem képzeljük bele magunkat az ő helyzetébe, és általa saját magunkat nevessük ki, akkor talán már közelebb járhatunk a megfejtéshez. Alice, a gyógyszerésznő (Alice Taglioni) egészen odáig jutott, hogy mindent elhisz Woodynak. Képzeletben vele beszél meg mindent, betéve tudja összes filmjét, a szobájában, az ágyával szemközt Woody néz rá éjszakánként gondterhelten összeráncolt homlokkal, és tán ő maga sem érti "plakátmagányában", vajon miért fekszik ez a szép, helyes lány egyedül abban a nagy ágyban. A család viszont már nagyon szeretné Alice-t férjhez adni, az eddigi kísérletek viszont rendre kudarcba fulladtak, mivel egyik jóképű, gazdag és szép jövő előtt álló ficsúr sem vehette fel a versenyt a már kissé öregecske, de még mindig vibráló szellemű, tweedzakós Woody Allennel.
Álomvilág kontra rögvaló
Mivel nincs új a nap alatt ez alkalommal sem, természetes, hogy a saját, különbejáratú álomvilágában élő Alice társát az ellenkező oldalról, mintegy "Woody-ellenes effektként", egy biztonsági rendszerek szerelésével foglalkozó műszerészben, Victorban (Patrick Bruel) találja meg – de addig azért el kell telnie ennek a filmnek. A Párizs – Manhattan természetesen egy hölgy, Sophie Lellouche debütációja, mely részben dicséretes, de részben azért picit kishitű módon a francia vígjátékok gazdagon áramló folyamába ömlik bele, Woody Allen vigyázó tekintetétől övezve. Lellouce egyértelműen Woody Allen-rajongó, így a film fő érzelmi és gondolati mestergerendái is rajta nyugszanak. Megpróbált egy igazi Woody Allen-filmet csinálni, ami ettől függetlenül igazi "francia", és igazán csajos. E szándék nagyjából teljesült is, hiszen született egy újabb, amolyan igazi franciás vígjáték a szerelemről, s mint ilyen, jó kis csajos film is. Woody Allen műveltsége, szellemessége, modora is jelen van, csak nem a (vélhetően) fiatal rendezőnő tehetségének köszönhetően. Sophie Lellouche egész egyszerűen nem annyira szórakoztató, mint Woody. A zsidó családi szál erőltetése szerintem itt felesleges, Alice családja lehetne akár berber, vagy spanyol is, ha a lány Woody Allenre kattan, akkor arra kattan és punkt um. A romantikus szerelmi történet is nyílegyenesen halad sejthető végkifejlete felé, nyoma sincs semmilyen Woody Allenes fricskának, és Alice "neurózisa" is inkább csak bohókás viccelődés, mint komolyan veendő stich. A kezdeti botladozást követően azért célhoz ér Alice története, a csattanó pedig csattan. Még tanulság is van, miszerint a férfiaknak természetesen nem kell csillagokat lehozniuk az égből, tökéletesen elég annak a szándéka is. Csak legyen hihető!
Kinek ajánljuk?
- Woody Allen-rajongóknak.
- Akik szeretik, ha egy szerelmesfilmnek happy az endje.
- Akiket nem zavarnak a könnyed, bohókás francia vígjátékok.
Kinek nem?
- Pszichológiai kis- és nagydoktorit helyettesítőknek.
- Adrenalin-fokozásra vágyóknak.
- Mélyebb összefüggések keresőknek.
6/10
