Utolsó méréseink szerint mélységes mély a múltnak kútja: például a mutánsok történetében is sokat kell visszafelé haladni, hogy elérjünk a kezdőpontig. Farkas és testvérei történetét három mozifilm taglalta korábban, a Bryan Singer-féle első kettőt ráadásul a képregényfilmek jól sikerült kirakatdarabjai között szokás emlegetni. A Singer által megkezdett sorozat valószínűleg az időközben túlságosan is befutott közreműködők fizetési igényei miatt bizonyult folytathatatlannak, használható kiskapunak tűnt viszont egyetlen húzónévvel folytatni, és őt körülvenni lelkes ismeretlenekkel. Az első körben csakis Magneto és Farkas jöhettek szóba: Hugh Jackman (színészi-produceri) lelkesedése révén végül az utóbbi kapott saját mozit elsőként. A címszereplő múltjában való elmélyülést segítené a Kis Farkas serdülőkori traumáinak bemutatása, ami nem azért komolytalan, mert a gyereknek karmai vannak (egy X-Men-filmre úgyis csak az vált jegyet, aki vevő az ilyesfajta kinövésekre), hanem azért, mert az 1845-be helyezett előjáték úgy fest, mint egy korabeli vándortársulati előadás ragasztott szakállal, rossz parókával. Hasonló hatást kelt, amikor az immár felcseperedett Farkas Forrest Gumpot megszégyenítő módon partra száll Normandiában, amikor pedig tanyasi jóemberek adnak menedéket hősünknek, az már nem is film, hanem egy hímzett konyhai áldás. A bajok nem a még mindig inkább tűrt, mint támogatott képregényvalósággal vannak, hanem épp e bizonyítottan haladó műfaj néhány csatakiáltásra redukált lebutításával.
