Beszélgettél már díszletben? - kérdezi Czajlik József. Még nem. - felelem. Beülünk a Bárka Stúdiójába, a Hazatérés díszletébe. Koszos szék, hamus fotel, alacsony faasztal. Föntről, a Vívóteremből beszűrődik a készülő előadás, az Operett mozgáspróbájának zenéje.


- Úgy kezded a próbákat, hogy kártyát vetsz, tarot kártyából "jósolsz" a színészeknek.

- Ez nem jóslás. A tarot kártyák olyan szimbólum-rendszereket képviselnek, amelyek segíthetnek valamilyen viszonyítási pontot találni, olyan ösztönök által vezérelt művészetben is, mint a színház, vagy mint amilyen a mi egyszerű kis életünk. Jól tudjuk használni őket anélkül, hogy bármifajta ideológiát, vagy világképet sulykolnék a színészeknek.

- Hogyan használjátok?

- Felteszünk egy konkrét kérdést, és ehhez húzunk kártyát. A kártyák archetípusokat jelölnek - ezek nagyon bő témákat foglalnak magukban - a bennük való elmerülés segít abban, hogy jobban meg tudjuk fogalmazni azokat a dolgokat, amelyekhez kevésbé tudunk hozzáférkőzni az értelmünkkel, inkább érzetekként jelennek meg. Ezek az érzetek egy archetípussal való találkozás során konkretizálódhatnak.

- Húztok, és utána beszélgettek is róla?

- Természetesen. Nem arról van szó, hogy szentnek és sérthetetlennek tartjuk, ami a kártyán megjelenik, hanem egyfajta térképnek, ami elindít, vagy valamilyen utat mutat, mindahhoz, amivel már felvérteztük magunkat a darabról. A szerepekről alkotott tudás és elképzelések mellé rakjuk őket.

- Milyen típusú kérdéseket tesztek fel?

- Nagyon konkrét, egyszerű kérdéseket, olyanokat, amiket egyébként is felteszünk magunknak az előadással kapcsolatban. Például, hogy mi a dolga a színésznek az adott szereppel? Vagy viszonyokra kérdezünk rá, két, vagy több szereplő, vagy egy jelenet és egy szereplő viszonyára. Tehát tulajdonképpen az elemzéshez használjuk segédeszközként ugyanúgy, mint ahogy sok más módszert is.

- Mennyire fogadják el a színészek ezt a módszert?

- Ha nem fogadnák el, akkor nem csinálnám, nincs értelme megerőszakolni bárkinek is az erkölcseit, világnézetét. Általában eleve úgy működnek ezek a dolgok, hogy az a színész, aki kevésbé adja oda magát egy ilyen tudattalan keresésnek, annak magával a kártyával való kapcsolata is szegényes, nem kap belőle annyi információt, mint az, aki ehhez valóban úgy fordul oda, mint valamilyen segédeszközhöz.

- A nem színházi életedben is használod a tarot kártyát?

- Ez egy elég intim kérdés, de hát azt mondhatnám, hogy igen. Az egy más szféra, arról nem szívesen beszélek.

- És arról, hogy hogyan találkoztál ezzel a dologgal?

- Az egyik hobbim a valláskutatás, főleg a keleti filozófiai rendszerek érdekelnek, és azon belül is a tibeti buddhizmus, amit keresek. Míg ide eljutottam, elkerülhetetlen volt, hogy találkozzam a tarottal, mint jelenséggel, mert az, az archetipikus elrendezés, amit a kártya képvisel végigvonul az egyiptomiaktól a héber és a zen kultúrán keresztül egészen az európai kultúráig.

- Miért ezt a darabot választottad?

- Ez eléggé megfogható kérdés számomra is. Amikor Gombrowicz drámakötete évekkel ezelőtt megjelent a Kaligrammnál, megvásároltam, és puszta érdeklődésből elkezdtem olvasgatni. Az Operett első perctől fogva lenyűgözött, bár nem mondhatnám, hogy túl sokat értettem belőle. Az viszont abból a halvány sejtelemből, amit a darabról kaptam világosan megmutatkozott, hogy nekem dolgom van vele.

- Gombrowicz a darab előszavában, "Magyarázatában" azt írja, hogy ez nem a klasszikus értelemben vett darab, nem olvasmány hanem csak kiindulópontja egy születendő előadásnak. Mennyire nyúltatok hozzá a szöveghez?

- Pontosan azért, mert Gombrowicz említi, hogy partitúraként funkcionál a darab, ami csak az előadás, a próbák során kezd el élni, - más munkáinkkal ellentétben, ahol nagyon erősen megkurtítottuk a szöveg testét - itt tulajdonképpen a teljes anyaggal dolgozunk. Körülbelül az öt százaléka került ki a darabnak, hiszen a szerzői utasítás szerint is saját elképzelésünkre szabhattuk a meglevő szöveget.

- Parti Nagy Lajos írja az előadás dalszövegeit. Ez egy éneklős- zenés előadás lesz?

- Igen. Az előadás címéből adódik a stílusa is, legalábbis egy ideig, ezért az ének, a zene elengedhetetlen feltétele annak, hogy megszólaljon a darab. A dalszövegek voltak azok, amiket abszolút a saját igényünkre szabtunk, és Faragó Béla kitűnő zenéjéhez.

- Hogy viszonyulsz az operetthez mint műfajhoz?

- Volt egy magammal hozott elképzelésem, gyermekkorom televíziós operett élményeiből és egy-egy színház repertoár előadásaiból. Amikor elkezdtem készülni erre az előadásra kiderült, hogy ezeknek sokszor semmi közük nem volt az operett eredeti műfajához, és be kellett látnom, hogy tulajdonképpen nekem sincs halvány fogalmam sem arról, hogy milyen is az operett. Hiszen, amiket én láttam - Gombrowicz szavaival élve - andalító idiotizmussal megtűzdelt, búfelejtő előadások. Míg a párizsi és a bécsi operett nagy része és a budapesti operettek közül is néhány valódi harcos, társadalomkritikai operett volt.

- A Gombrowicz darab inkább azokhoz kötődik?

- Igen. Szerintem Gombrowicznak el kellett mélyednie az operett világában, ha nem a könyvek, akkor a saját tudata által ahhoz, hogy valóban egy olyan darabot írjon, amiben ez megjelenik.

- Hogy készülsz fel egy előadásra?

- Változó. Azért is szeretek a színház közelében lenni, mert nem kell állandóan egy recept szerint dolgoznom. Ha az Operettet veszem, akkor hosszú, egy éves felkészülésem volt, sokat gondolkoztam fölötte, és sokat olvastam hozzá az operett történetéről, Gombrowiczról, bár még így is kevesebbet, mint szoktam.

- Amikor elkezdesz próbálni egy darabot mennyire van meg a fejedben, és mennyire alakul ki közben? Mennyi köze van a kezdeti elképzeléseidnek a végeredményhez?

- Nagyon sokat alakul. Az Operettnek a megközelítésmódja volt számomra világos, az út, amit az előadás megtesz, de a lebonyolítás maga, a képek, az elgondolások nagy része a színészekkel való kapcsolatból táplálkozik. Azok a támpontok, amelyek rendelkezésemre álltak inkább csak külső tartóoszlopok voltak.

- Sok szabadságot hagytál a színészeknek?

- Nem így fogalmaznék, mert az, hogy szabadságot hagyok nekik, az egyfajta függési viszonyt feltételez - ez egyébként eléggé jellemzi a magyarországi színházi közeget. Nem szabadság adásról van szó, nem volt mit adnom, hiszen nem is vehettem el tőlük semmit. Inkább talán arról, hogy nem akartam fölösleges képzetekkel bombázni őket, hanem egy tiszta és érthető megfogalmazást szerettem volna nyújtani számukra. Egy olyasfajta irányt, ami meghatározza azt a közeget, amelyben az asszociációk megszülethetnek. Így természetesen képiségében, formaiságában teljesen más lesz majd az előadás, mint ahogy elképzeltem, de ahogy nézem most a próbákat, gondolatiságában végig tisztán, és egyre kiteljesedettebben tükrözi azt, amire gondoltam, amikor ezt a témát a színészeknek megmutattam.

- Ahogy te is mondtad számodra az Operett találkozás egy darabbal, amit talán te sem értesz teljesen. Zavarja a színészeket, hogy nincsenek biztos válaszaid?

- Ez az állapot nem ejt kétségbe, mert banálisan fogalmazva, a mindennapjainkban megszokhattuk, hogy fogalmunk sincs arról, hogy merre vezet az utunk, hogy mi történik velünk, csak elképzeléseink, vágyaink vannak. A pillanatról pillanatra megszülető érzetekből, ha koncentráltan, odafigyelve tekintünk rájuk, egyszer csak kialakul egy belső logika, ami szerint a színész eligazodik a darabban. Egy nagyon nehéz anyagról van szó, de három hónapot kaptunk az előadás létrehozására, így a megértési folyamat is hosszabb, mélyebb lehet. Én pedig azért készültem fel mint rendező, hogy az esszenciális tudásomat átadhassam a színészeknek, hogy ne kelljen fölösleges köröket futniuk, és elsősorban a saját szerepük világával tudjanak foglalkozni.

- A stúdiósok is benne vannak az előadásban. Az előző rendezésedről, az Ilja prófétáról azt szokták mondani, hogy társulatépítő előadás. Ez szempont számodra?

- A társulatépítő címke néha olyan pejoratív felhangot kelt, mintha az egy plusz folyamat, hozzáadott érték lenne, hogy még társulatépítő is egy darab, miközben szerintem ez alapérték. Nem tudom elképzelni, hogy ne azért dolgozzunk egy színházi anyaggal, hogy abban teret nyújtsunk egymás számára, ahol elmélyedhetünk olyan témákban, amikre a mindennapjait hajszoló embernek nincs ideje. Odafigyelés, és az egymásnak önkifejezésre adott szabad tér nyújthat lehetőséget ahhoz, hogy valódi gondolat születhessen meg a színházban. Nem is tudnám elképzeli, hogy másképp dolgozzak bárhol, bármikor, bárkivel.